247 éve, 1775. július 27-én született Pozsonyban Brunszvik Teréz magyar grófnő, az első magyarországi óvodák (korabeli nevükön kisdedóvók) megalapítója, a magyar pedagógia egyik legnagyobb hatású úttörője.
Négy gyermek közül a legidősebbként született, édesapját, ifjabb Brunswick Antalt ebben az évben emelte grófi méltóságra Mária Terézia királynő, aki egyben az elsőszülött gyermek keresztanyja is lett (innen Teréz keresztneve). Teréz 18 éves volt, amikor a család elvesztette az édesapát. Saját összegyűjtött pénzéből emeltetett apjának síremléket, később itt fogadta meg, hogy sosem megy férjhez.
Édesapjának az 1790–1791-es pozsonyi országgyűlés elé beterjesztett utolsó törvénytervezete a magyar nyelvű, nemzeti szellemű lánynevelés érdekében állami leányiskolák megszervezését irányozta elő. A tervezet elfogadásra került, azonban Brunswick Antal halálával nem maradt végrehajtója.
Teréz egyik húga, Jozefin 1808-ban négy gyermekkel maradt özvegyen, ekkor a legidősebb nővér vállalta magára a feladatot, hogy megfelelő neveltetési lehetőséget keres húga gyermekeinek.
Európai utazásaik során eljutottak a svájci Yverdon-les-Bains-be, ahol a nagynevű pedagógus Johann Heinrich Pestalozzival és a humánus nevelést pártoló tanaival megismerkedve Teréz magára vállalta módszertana közép-európai meghonosítását. A módszert húga gyermekeinek nevelése közben tanulmányozhatta.
Brunszvik Teréz nem a pedagógiát tekintette eredetileg küldetésének: gyermekként kiválóan tanult meg rajzolni és több hangszeren is játszani, édesapjuk halála után húgaival együtt személyesen Beethoventől kaptak leckéket Bécsben (gyakran felbukkanó elmélet, hogy Teréz lehetett a „halhatatlan kedves”, akinek a zeneszerző jó néhány levelét címezte, az újabb kutatások szerint valószínűbb, hogy ez inkább Jozefin lehetett, az osztálykülönbség miatt azonban Beethoven érzései eleve reménytelenek voltak).
1828-ban alapította meg saját vagyonából Angyalkert néven első intézetét Budán, a mai Mikó utca és az Attila út sarkán, édesanyja itteni házában. A 19. század elején a Habsburg Birodalom területén sehol sem fordítottak különösebb figyelmet a 6–7 évesnél fiatalabb gyermekek tudatos nevelésére, Pestalozzi és Brunszvik azonban e korszakot tartották a legfontosabbnak.
„A korai nevelés a legfontosabb! Az, amit az ember ebben az életkorban felfog, kihat egész életkorába” – vallotta. Az óvoda elsődleges feladatának az erkölcsi nevelést tekintette, azonban Brunszvik intézeteiben elemi szintű oktatás is folyt. Bár Brunszvik fokozatosan kialakult küldetéstudatát isteni sugallatúnak tartotta, óvodáiban világi jellegű nevelés zajlott.
1828-ban – szintén a Krisztinavárosban – ipariskolát hozott létre leányoknak, majd 1829-ben a cselédlányok nevelésére is intézetet alapított, hogy a kisdedóvókból kikerülve a gyermekek szakmát is elkezdhessenek tanulni.
1836-ra már 14 kisdedóvót működtetett országszerte, ugyanebben az évben az Országgyűlés köznemesi ellenzékének haladó vezéregyéniségeivel – Kossuth Lajossal, Bezerédj Istvánnal, Szentkirályi Móriccal – megalapította a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországon Terjesztő Egyesületet a minél szélesebb körű elérés érdekében.
Az egyesület keretei közt további 11 intézet indult el Magyarországon, ezt követően pedig a Habsburg Birodalom más területein is alakultak Brunszvik-féle kisdedóvók. Törekvését a birodalmi hatóságok nem nézték jó szemmel: úgy tartották, „kis carbonarikat”, azaz monarchiaellenes lázadókat nevel ki.
Kossuth és társai ellenben azt kifogásolták, hogy intézeteiben németül folyik az oktatás – Brunszvik írni-olvasni tudott magyarul, beszélni azonban nem. Mindazonáltal 1848-ban a forradalom ügye mellé állt, és innentől teljességgel magyarnak vallotta magát.
A reformkortól fontos társra talált immár felnőtt unokahúgában, Teleki Blankában (húga, Karolina és Teleki Imre leányában), aki az ő hatására választotta a leánynevelést hivatásául. 1861. szeptember 23-án, 86 évesen hunyt el Dukán (ma Vácduka), haláláig 80-ra nőtt az elvei szerint működő óvodák száma Magyarországon. Habár saját gyermekei nem születtek, „minden gyermek anyjának” nevezik gyakran ma is.
