A Téglási Kultúrház hagyományőrző csoportja kiállítást szervezett, aminek a Szürtei kistérség épülete adott otthont.
Írta: Zunkó Barnabás | Forrás: KISZó | 2025. június 30.
A Téglási Kultúrház hagyományőrző csoportja kiállítást szervezett, aminek a Szürtei kistérség épülete adott otthont.
A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület támogatásával létrejött gyöngyfűző szakkörön készített karkötők, nyakláncok kerültek kiállításra, amiket a Csalogány asszonykórus tagjai fűztek ékszerré. Ignácz Mária, a kultúrház vezetője elmondta, hogy a Lakitelki Nemzeti Művelődési Intézet 2020-ban online hagyományőrző szakköröket indított, amiket a külhoni magyar területekre – azon belül Kárpátaljára – is kiterjesztettek. A gyöngyfűzés mellett már sikerült elsajátítaniuk a makramé készítést és a papírfonást is.
A program célja a közösségépítés, a hagyományőrzés, valamint az, hogy a foglalkozásokon elsajátított praktikákat továbbadják a felnövekvő nemzedéknek.
A rendezvényen a kultúrház ének- és tánccsoportjai biztosítottak jó hangulatot.
Mosoly, ének, tánc, könnyek és ölelések – megható pillanatokkal köszöntek el az óvodás évektől a P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodájának nagycsoportosai. A Katica csoport ballagási ünnepsége egyszerre volt számvetés, búcsú és ünnepélyes elindulás egy új életszakasz felé.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusán mutatták be dr. Dupka György történész, író, újságíró, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára A kárpátaljai politikai elítéltek, Gulag-rabok, mártírok panteonja 1944–1970 című monográfiájának bővített, második kiadását. A magyar kormány támogatásával megjelent köte...
A legendás beregszászi képzőművészről és közéleti személyiségről, Horváth Annáról elnevezett alkotóhét immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében. Az egyhetes program idén is a művésznőről elnevezett múzeum és alkotóház mellett t...
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány immár nyolcadik alkalommal valósította meg a ZeneVarázslat képzést és hangversenyt dr. Várnagy Andrea érdemes művész, Liszt Ferenc- és Budapest Márka-díjas zongoraművész szakmai vezetésével. Az ünnepi alkalom különleges jelentőségét adta, hogy az esemény keretében ...