203 éves a Csendes éj

Írta: | Forrás: MTI | 2021. december 24.

A világ legismertebb karácsonyi dala, a Csendes éj immáron 203 éves: 1818 szentestéjének napján komponálták, és még aznap be is mutatták az osztrák Oberndorfban, valószínűleg az éjféli misét követően.

203 éves a Csendes éj

Akkoriban még senki sem sejtette, hogy az alkalmi dallamból világsláger válik. Joseph Mohr segédlelkész két évvel korábban írta meg a szöveget, amelyet 1818. december 24-én átnyújtott a szomszédos Arnsdorf tanítójának, Franz Xaver Grubernek. Arra kérte, hogy komponáljon dallamot két szóló hangra, a kórusra és – mivel templomában az orgona elromlott – gitárkíséretre.

A szentestét akarta hívei számára szebbé tenni. Gruber még aznap végzett a feladattal, így a karácsonyi misébe illesztették a premiert. Az oberndorfi Szent Miklós-templomban a tenor szólamot a gitárkíséretet is biztosító Mohr, a basszust Gruber énekelte a gyülekezetnek, többségükben a Salzach folyó hajósainak és családtagjaiknak, a kórus pedig velük ismételte a versszakok utolsó két sorát.

A dal már a következő években elterjedt. A hagyomány szerint egy Mauracher nevű tiroli orgonaépítő mester tette ismertté a Csendes éjt, aki 1833-ban Lipcsében dolgozott, és a helyi templomban karácsonykor előadta a művet.

Mások szerint egy környékbeliekből álló énekegyüttes vette fel műsorába és adta elő Európa-szerte a Tirolban már nagy népszerűségnek örvendő dalt. A zeneművet előadták Lipcsében is, ahol meghallotta August Robert Friese szász kiadó is, aki hamarosan megjelentette a tiroli énekesek egyik dalaként. A Csendes éj így népdallá vált, íróját és zeneszerzőjét nem tartották számon.

A Csendes éj nagyon gyorsan terjedt előbb a német nyelvterületeken, majd világszerte, szövegét 300 nyelvre fordították le, angolra John Freeman Young ültette át Silent Night címmel. Ma már kétmilliárd ember énekli karácsonykor.

A Csendes éjt szinte minden énekes előadta, aki karácsonyi albumot készített, a The Dickies nevű punkbandától Bing Crosbyig és Elvis Presley-ig, a kelta Enyától Mariah Carey-ig és Christina Aguileráig, s olyan népszerű filmek betétdala volt, mint az Igazából szerelem.

Az ősbemutatónak helyet adó egykori templomot a 19. század végén elbontották, mert az épületet súlyosan megrongálták az árvizek. Helyén ma a Csendes éj-kápolna áll, mellette az azonos nevű, a dalszerzők emlékének szentelt múzeum.

Oberndorfban karácsony előtt minden évben megnyílik a különleges postahivatal, ahol a dallal megegyező nevű postai bélyegzővel és bélyeggel látják el a leveleket és képeslapokat.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI