200 éve született Lónyay Menyhért

Beregszászon utcát neveztek el róla, Nyíregyházán szobor őrzi emlékét a megyeháza előtt, járásunkban több kastély viseli családjának nevét. Unokaöccse, Lónyay Elemér Rudolf trónörökös özvegyét vette feleségül. Ő maga Magyarország pénzügyminisztere, majd miniszterelnöke volt, s alig tudunk róla valamit. Ki volt ő, gróf Lónyay Menyhért?

Lónyay Menyhért 1822. január 6-án született Bereg vármegyében, Nagylónyán.

A család 1833-ban Budára költözött, így Menyhért tanulmányait először otthon, majd a budai piaristáknál és a pesti egyetemen végezte. 1838-ban barátságot kötött Madách Imrével és egy kis irodalmi kört szerveztek, amely a Lónyay lakásán tartotta ülését. 1839-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Tanárky Gedeonnak, mint felkért mentorának és testvéreinek társaságában beutazta Magyarország nagy részét és Erdélyt, nagy utazásokat tett külföldön, ahol szakismereteit, különösen közgazdasági téren a legnagyobb sikerrel növelte. 17 éves, amikor 1839-ben Bereg megye választott országgyűlési képviselője lett. Ezután még hétszer (1843, 1847, 1848, 1861, 1865, 1869, 1878) lett a tiszaháti kerület képviselője. Minden kérdésben a Széchenyi iskolájához tartozó szabadelvű párttal szavazott. A Széchenyi-Kossuth vitában Széchenyit támogatta. 1845-ben megnősült, felesége Kappel Emília. Érdekes, hogy Petőfi Sándor ifjúkori hóbortjában, 1845 őszén egy Liszt koncert után szintén megkérte Emília kezét, aki a dúsgazdag pesti bankár, Kappel Frigyes leánya volt, de ez a házasság elmaradt.

Hosszabb utazásaiból 1847-ben hazaérkezve feltűnést keltett „Hazánk anyagi érdekei” című munkájával. Szorgalmas munkatársa volt a Szalay László, majd Csengery Antal szerkesztése alatt megjelent Pesti Hírlapnak.

Az 1848 júliusában megnyílt parlamentnek kezdettől végig tagja volt. Aktívan vett részt az 1848-as törvények megalkotásában. 1848 szeptemberében a pénzügyminiszter tanácsosa, majd 1849 áprilisában a Szemerekormány pénzügyi államtitkára lett. A világosi fegyverletétel után külföldre menekült, egy ideig Párizsban tartózkodott, ahol a Collage de France-ban Michel Chevaliernak szorgalmas hallgatója volt. Királyi kegyelem útján 1850-ben visszatérhetett hazájába, ahol mezőgazdasággal foglalkozott, de irodalmi téren is fejtett ki hasznos munkásságot. Szorgalmazta a nagybirtokok kapitalizálását. A Magyar Földhitelintézet egyik alapítója volt.

1858-ban szintén egyik alapítója volt az első hazai biztosító társaságnak és az ebből keletkezett Pannónia Magyar Viszontbiztosító Részvénytársaságnak és mindkettőnek elnöke is lett.

A Tisza-szabályozás ügyében, mint a felsőszabolcsi társulat elnöke az ő indítványára összehívott (1857–58) nagygyűléseken vitt vezérszerepet. Az országos gazdasági egyletnél a közgazdasági szakosztály elnöke volt. Emellett soha nem szűnt meg az irodalom terén is terjeszteni eszméit és előmozdítani törekvései sikerét. Nagybecsűek a hitelintézetről és pénzügyekről írt tanulmányai. 1860-ban jelent meg „A Tiszaszabályozás története és nemzetgazdasági fontossága” című írása.

1858. december 15-től a Magyar Tudományos Akadémiának levelező, 1861. december 20-tól tiszteletbeli, 1866. január 21- től igazgató tagja, 1866. április 15-től másodelnöke és Eötvös József halála után, 1871. május 17-től haláláig első elnöke lett.

Kiváló szerepe volt a protestáns egyház ügyei vezetésében és érdekeinek megóvásában is. Tevékenyen vett részt a kiegyezés előkészítésében, mint a pénzügyi kérdések szakértője. Deák Ferenc és Andrássy Gyula tanácsadója volt. 1867. február 19- én az Andrássy-kormány pénzügyminisztere lett 1870-ig. Ez idő alatt sikerült korszerűsítenie az ország pénzügyi rendszerét és pénzügyünket Ausztriától elkülöníteni. 1870. május 27-én Ausztria–Magyarország közös pénzügyminisztere lett.

1871-ben grófi rangra emeltetett, a Lipótrend nagykeresztjének is tulajdonosa lett. A királyi ház feltétlen bizalmát bírta, a királyné is kedvelte. Őt szemelték ki Ferdinánd király végrendelete végrehajtójául.

1871-72-ben miniszterelnök és honvédelmi miniszter, de az itt töltött két éve gazdagabb volt keserűségben, mint kivívott sikerek örömeiben. A kormányra vágyó balközép élesedő támadásai következtében 1872. december 2-án kénytelen volt lemondani a miniszterelnökségről. Parlamenti helyét megtartotta a Tisza-kormány idején is. A főrendi házban utoljára 1883-ban hallatta szavát, a polgári házasságról szóló törvényjavaslat mellett nyilatkozott.

Kiköltözött a budai vár lejtőjén épített, fényesen berendezett palotájából és a Budapest melletti szentlőrinci birtokán telepedett le. Itt élt haláláig, innen irányította szabolcsi, zempléni, beregi és erdélyi birtokait. Emellett irodalommal foglalkozott. Az általa rajongva tisztelt Széchenyi István gróf szellemi hagyatékának rendezésére fordította ideje nagy részét, megszerezte a Tudományos Akadémiától a gróf összes kéziratos hagyatékát. Ő hozta rendbe Csengeryvel együtt az MTA pénzügyeit. Az intézet anyagi helyzete az ő elnöksége alatt emelkedett 1883 végén kétmillióra.

Több terve volt: angol pénzemberekkel egyesülve magyar tengerészeti bankot akart alapítani; tervezte Magyarország összes lápjainak és mocsarainak kiszárítását és művelhetővé tételét. Mindebben Budapesten 1884. november 3-án bekövetkezett halála gátolta meg. Temetési menete a Magyar Tudományos Akadémia palotájának előcsarnokából indult az uralkodó képviselőinek jelenlétében. Az Akadémiában 1885. május 31-én Trefort Ágoston tartott fölötte emlékbeszédet. A tuzséri családi sírboltban helyezték végső nyugalomra. Mellszobrát a Nyíregyházi Megyeháza előtt 2000. augusztus 20-án leplezték le.

Házasságából négy gyereke született:

Béla (1846–1890) 

Menyhért (1849–1884), felesége Forgách Margit egyenesági leszármazottja II. Rákóczi Ferenc generálisának, gróf Forgách Simonnak. Lányuk, Pálma 1901-ben ment férjhez a szerémi herceg Odescalchi Jenő Zoárdhoz.

Gábor (1851–1927)

János (1860–1937), követségi titkár.

Lónyay Menyhért testvéreiről

Lónyay Albert (1823–1904) járatos volt a történelmi tudományokban. 1860-ban az októberi diploma után Ugocsa megye főispánjává nevezték ki. December 19-én zajlott le az ünnepi beiktatása, ünnepi beszéde Máramarosszigeten nyomtatásban is megjelent. Később lemondott, de 1865 -72 között ismét főispán volt.

Lónyay János (1828– 897) 1841–46 között hadmérnöki akadémián tanult, 1856-ig katonáskodott, utána a kiegyezésig a nagylónyai birtokán gazdálkodott. 1867. március 5-én Bereg vármegye főispáni helytartójává nevezték ki. 1872-ben lemondott, mert ekkor a tiszaháti járás képviselőjévé választották. 1877-ben Máramaros főispánja lett, sokat tett a megye fejlődéséért.

Lónyay Etelka (1824–1896) a Lónyay Menyhérttel jó barátságban lévő Madách Imre szerelme, később Szirmay Ödön felesége lett. Írónő, írt az 1831. évi felvidéki parasztlázadásról, németből lefordította anyja emlékiratait, amelyet saját és anyja életrajzával egészített ki. Testvéreivel való kapcsolatáról így ír: „Általában mondhatom, hogy olyan egyetértő és egymást szerető testvér, mint mi voltunk, alig található. Ritka volt az az eset, hogy egymással torzsalkodtunk volna.”