184 évvel ezelőtt, 1839. január 19-én született Aix-en-Provence-ban Paul Cézanne nagy francia festő.
A mester egész életét dél-franciaországi szülővárosának polgáraként élte le, ám Denis Coutagne, az új kiállítás egyik kurátora kiszámolta, hogy annyiszor utazott rövidebb-hosszabb időre Párizsba és annyiszor festett annak környékén, hogy végül ugyanannyi időt töltött ott, mint Provence-ban. A fővárosban “vázlatokat készít, formulákat keres”, amikor pedig valamire rábukkan, leutazik Provence-ba, hogy ott alkalmazza felfedezését, majd ismét visszatér Párizsba, a modernitás központjába, hogy tovább kutasson – mondta az AP-nek a művészettörténész.
A festő 20 évesen, 1861-ben “ment fel” Párizsba, hogy kivonja magát a vidéki konformizmus világából. Ebben nagy szerepet játszott gimnáziumi diáktársa, Émile Zola. Az író és a festő barátságának külön termet szenteltek a Luxembourg-palotában. Emellett Cézanne Párizs tetői című vászna, amelyet utoljára 1930-ben állítottak ki, a naturalizmus irodalmi iskoláját fémjelző író műveinek témáit jeleníti meg. Valahányszor Cézanne Párizsba utazott, barátjánál szállt meg, amíg csak el nem távolodtak egymástól.
Az ambiciózus fiatal művész órákat töltött a Louvre-ban, kezében vázlatfüzettel, felfedezte magának Delacroix-t, magába itta a nagy mesterek alkotásait, ihletet nyert a szobrászattól is. Az egyik lenyűgöző kiállítási teremben saját “megkísértéseit” mutatják be, női aktokat, amelyekben ismert alkotásokat értelmez újra a maga modernitásával. Az Olympia, a Bethsabée, az Örök nőiség erősen erotikus festmények, amelyek mintegy előfutárai a Provence-ban később festett, fürdőző nőket ábrázoló nyugodtabb vásznaknak.
Cézanne csak igen ritkán festette meg magát a várost, annak utcáit vagy műemlékeit. Nem Párizst festi: Párizsban fest, a lakások belső terét, csendéleteket – híres almakompozícióit -, barátok és mecénások portréit, társát és későbbi feleségét, Hortense-t, akiről megjegyezte, hogy “úgy áll modellt, mint egy alma”.
Igazi ihletője azonban a természet maradt, ezért gyakran utazott vidékre. 1860 óta már vonaton is könnyen el lehetett jutni a környékre. A kiállítás bemutatja csavargásainak térképét és a kirándulásokból született képeit. Együtt festett Pissarróval és Guillauminnel, és tíz éven át velük együtt állított ki az impresszionisták tárlatain. Később a fontainableau-i erdőben vagy a Marne partján dolgozott – e művek némelyike is látható most a Luxembourg-palotában.
A hivatalos festészet műveit bemutató szalonokra azonban sokáig nem hívták meg, ezért évekre visszaköltözött Provence-ba – amit az is lehetővé tett, hogy bankár apjától jelentős örökség szállt rá, nem kellett a napi megélhetésért dolgoznia. A fővárost csak 1895-ben, az Ambroise Vollard által szervezett retrospektív kiállításon hódította meg – bár ő maga el sem ment a vernisszázsra. De ekkor már Párizs is elismerte, és 1905-ben, egy évvel halála előtt a szalon külön termet szentelt műveinek.
Utolsó éveiben Cézanne-nak már nem kellett bizonyítania, mégis fel-felutazott néha Északra – időnként azért kedvelt Provence-ától is meg akart válni. Kevésbé napos, nem annyira harsogóan színes természeti környezetet talált Párizs környékén, de végül mindig visszatért szeretett Sainte-Victoire hegyéhez.
Szülővárosában értea a halál 1906-ban.
