A bécsújhelyi fogságból Lengyelországba szökött Rákóczi Ferenc a francia királyhoz fordult, hogy segítséget kérjen egy magyar nemesi mozgalom kirobbantására Bécs ellen. XIV. Lajos eleinte nem látott sok esélyt a sikeres diverzióra. Eközben a Felső-Tisza vidékén magyar parasztok, volt végváriak, kisnemesek és Thököly volt katonái bujkálva az erdőkben, hegyekben készültek egy lázadásra és bujtogatták a falvak népét. Vezérként egyesek a törökországi száműzetésben élő Thököly Imrét, mások, főként Esze Tamás, a Lengyelországban, Brezán várában bujkáló Rákóczi Ferencet szerették volna megnyerni a mozgalom vezetőjének.
Végül Esze elképzelése győzött, és vezetésével küldöttség indult Brezánba. Nagy nehezen megtalálták az inkognitóban ott élő Rákóczit, aki szembesült azzal, hogy már kialakulóban van egy mozgalom Magyarországon. Döntött. Elvállalta a vezetést, Eszét kinevezte ezereskapitánynak (ezredesnek), zászlót adott át neki, illetve egy kiáltványt.
„Mi Felső-Vadászi Rákóczi Ferenc Fejedelem és Gróff Székesi Bercsényi Miklós. Minden igaz magyar, hazaszerető és édes országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó, egyházi és világi, nemes és nemtelen, fegyverviselő és otthon lakós igaz magyaroknak Istentűl minden jót kívánunk.
Nem lehet oly magyar, hogy az eddig Magyarországon törvénytelenül, Isten és igazság ellen hatalmaskodó és minden rendet képtelenül sanyargató idegen nemzetnek kegyetlenkedését, portiózó s képtelen adóztató zaklatásait, szabados törvényeinknek szakgatásit, nemzetünknek és szabadságunknak megvetését és már láb alá vetetteknek csúfolásit elégségesen nem érzette s nem értette volna; elannyira, hogy már országunknak, régi szabadságunknak gyükeres veszedelménél egyebet senki sem ítélhet vala, ha az minden birodalmakkal bíró kegyelmes Isten csudálatos és váratlan háborúkkal az országunkat eddig sanyargató német nemzetet mindenfelől meg nem környékezte volna és azáltal az mi régi szabadságát keservesen óhajtó s igaz hazaszeretetéért gerjedező magyar nemzetünknek is utat és alkalmatosságot az kívánt szabadulásra nem mutatott vallátván azért a nagy iga alul való szabadulásnak ideit s módját most egyszer oly alkalmatosnak lenni, kinél is sem jobb, sem több, sem bizonyosabb alkalmatosságot országunk soha nem remélhet: ezen mi törvény s nemesi szabadságunk ellen való keserves bujdosásra űzettetett sorsunkat s életünknek minden napját édes hazánk régi szabadságának, dicsőséges nemzetünk hajdani jó hírének s nevének s megnyomattatott országunk lakósinak javára s hasznára szenteltük; sőt igyekezetünk gyükeresebb megerősítésére nézve el nem múlattuk a magyar hazának képtelen nyomorgatásán szánakozó s országunknak használható királyoknak s fejedelmeknek segítségéhez s egyértelméhez ragaszkodnunk. Kihez való képest, most lévén mégegyszer ideje országunkat ily törvénytelen és szenvedhetetlen iga alul felszabadítani: országunkhoz s hazánkhoz való szeretetünktül és kötelességünktül viseltetvén, minden igaz, hazaszerető s országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó egyházi és világi, nemes és nemtelen, fegyverviselő és otthon lakós, egy szóval minden rendű igaz magyarokat hazafiuságokra intjük, kénszerítjük s kérjük, hogy az mint már Isten némelyeknek szíveket az hazáért felgerjesztette s egybenhozta: úgy ki-ki édes hazája s nemzete, szabadsága mellett az Isten s törvényünk ellen képtelenül hatalmaskodó, zaklató, portióztató, adóztató, nemesi szabadságunkat rongáló, igaz régi törvényeinket, jussainkat megvető, jószágainkat hatalmasan foglaló és fogyató, becsületünket tapodó, sónkat, kenyerünket elvevő s életünken uralkodó s kegyetlenkedő birodalom ellen fogjon fegyvert, és kimenetelünk előtt is azon előljáróknak s tiszteknek csoportjaival, kikre ezen dolognak megindítását bíztuk, egyezzenek minden fegyverfogók, igaz hazafiak, és kimenetelünkig is azon előljáróknak s általok teendő tiszteknek alattokvalói engedelmeskedjenek, mások pedig közönséges jó értelemmel éljenek; bizonyos lévén benne, hogy magunk is minden késedelem nélkül megyünk elégséges segítő haddal, és édes hazánkért, nemzetünkért, régi szabadságunkért, az hatalmas Istennek segítsége s az ő hatalmas hadakozó karjának ereivel, tökéletes szívvel-lélekkel szenteljük életünket, s vérünket ontani egyedül hazánk s nemzetünk szabadságáért, minden privatumnak vágyódása nélkül, készek leszünk. Hiszünk is az özvegyek és árvák, keseredettek és megnyomottak kiáltását meghallgató irgalmas Istenben s Isten után nemzetünk régi, dicséretes s ma is véleszületett hadakozó bátorságában és hazájához való gerjedésében s ahhoz az velünk egyezett hatalmas királyok s fejedelmek segítségében, hogy ezen, egyedül Isten által nyújtott alkalmatos időben nemzetünknek régi szabadságát elérjük s helybenállítjuk mindnyájunk munkájával, és Isten által mind magunk, mind maradékaink utánunk dicsőséges szabadsággal boldogíttatott állapotban végezzük napjainkat, örökes megmaradásával hazánknak.
Azt mindazonáltal előre is nagy tilalommal tilalmazzuk, hogy Istennek áldása rajtunk maradhasson s az országnak minden rendi irtózás nélkül való bizodalmat vehessenek és az szegénységnek teljes nyomorúságinak megváltása, nem változása következzék: senki, sem külön, sem csoporttal, sem sereggel, akármeily vallású egyházi személyt, templomot, cintermeket, klastromokat, nemesi lakos személyeket, nemesi házokat, kastályokat, útonjárókat, kereskedőket ne háborgasson, falut, várost, malmot ne égessen, prédáljon; hanem az előljáróknak eleikben adott s vélek közlett mód szerént keresvén az ellenséget, mindenekben csendes istenes egyértelemmel legyenek, magok s hazájok javára.
Költ Lengyelországban Brzezán várában, 12. May 1703
Rákóczi Ferenc Fejedelem
Gróff Bercsényi Miklós
m. k. P. H. P. H. m. k.”
A zászlókat és a kiáltványt Rákóczi egyelőre nem engedte nyilvánosságra hozni, várt a francia király válaszára és Bercsényire, aki lengyel csapatokat készült fogadni. Eszéék azonban nem fogadtak szót, hanem május 21-22-én Tarpán és Beregszászon kibontották a zászlókat. Rákóczi már nem táncolhatott vissza. Június 16-án átlépte a magyar határt és a szabadságharc élére állt.
Nyitókép: Brezán vára a XIX. században
