127 évvel ezelőtt, 1895. december 17-én hunyt el Irinyi János, a biztonsági gyufa feltalálója.
Egyike volt a legtehetségesebb magyar vegyészeknek, aki tökéletesen elsajátította a kor szellemében fejlődő új kémiát, amihez nagy bátorság kellett. Illik is rá az a mottó, amivel Irinyi János, az élete fő művének szánt, háromkötetesre tervezett könyve, A vegytan elemei első kötetét indítja. Így szól: „Szorgalom és szenvedély – Herrmann.” (Irinyi gyakran használt álneve volt a Herrmann.)
A református, nemesi származású Irinyi család sarja, Irinyi János Nagylétán született 1817. május 18-án. Később Debrecenben, majd Pesten tanult, ahol négy és fél év alatt nem kevesebb, mint öt tudományos értekezést írt és publikált. Óriási lendülettel vetette bele magát az akkoriban alakult Természettudományi Társulat, illetve az Iparegyesület választmányának tevékenységébe – írja a National Geographic.
A kémiát a bécsi Politechnikumban tanulta, ahol egyik professzorának sikertelen kísérlete kapcsán jutott eszébe egy zseniális ötlet: a nem robbanó, hangtalan gyufa megoldása. A megvalósításig azonban több év telt el. Irinyi végül 1836-ban szabadalmaztatta a zajtalan és robbanásmentes gyufát.
Hogy mi volt ebben az újítás?
Az, hogy a fiatal feltaláló a foszforos gyufafejen a kálium-klorát helyett ólom-peroxidot használt. Irinyi ezután eladta a találmányát egy gyufagyárosnak, hogy az így szerzett pénzéből Berlinbe mehessen tanulni a Mezőgazdasági Főiskolára. Hazatérése után, 1840-ben gyufagyárat létesített, megalapította az Első Pesti Gyújtófák Gyárát. Ennek fennmaradásáért azonban ádáz küzdelmet folytatott a hatóságokkal. A gyárat tűzveszélyessége és néhány munkás megbetegedése miatt, négy évvel később eladta.
„Irinyi János életével kapcsolatban sok tény mind a mai napig ismeretlen előttünk. Részben oka ennek, hogy nem szerette a nyilvánosságot, nem írt önéletrajzot, arcképet is alig néhány alkalommal engedett készíttetni magáról. A gyufa fejlesztéséhez kapcsolódó tevékenységéről azonban két ízben saját maga számolt be a sajtó nyilvánossága előtt – először 1863-ban, másodszor 1880-ban” – mutat rá egy tanulmány.
A feltaláló később részletesen megosztotta a tudós társadalommal, hogyan készítette el az első gyufaszálakat. Ahogy fogalmazott, „a villanyt”, vagyis a foszfort forró vízben felolvasztotta, majd szemcsésítette; miután ez kihűlt, hozzáadta az „ólompírt” (míniumot), majd arab mézgával keverte össze azért, hogy a keverék ráragadjon a fára. Tíz szál gyújtópálcikáról leszedte az akkor ismert keveréket, a helyére a saját maga által összeállított elegyet illesztette, majd otthagyta száradni.
A gyár eladása után Irinyi úgy döntött, hogy visszavonul Bihar megyébe, ahol először az apai birtokon gazdálkodott, majd fokozatosan súlyosbodó anyagi nehézségei miatt hivatalnoki munkát vállalt. Kémiai tárgyú cikkeket és tankönyveket írt, de fontos szerepet vállalt a magyar kémiai szaknyelv megalkotásában. 1895. december 17-én hunyt el Vértesen.
