Írta: | Forrás: mult-kor.hu | 2022. január 16.
A 101 éve, 1921. január 16-án született Kotnyek Antal a 20. századi fotográfia megkerülhetetlen alakja: a Fortepanon a fotóriporter és fotóművész több mint 1400 fotóját tekinthetjük meg. De vajon mit tudhatunk meg arról az emberről, akinek kamerája elé a korszak ünnepelt sztárjai, de a hétköznapi emberek is odaálltak, és még Nagy Imre utolsó békés délutánját is megörökítette?
A Kotnyekről szóló újságcikkeket fellapozva úgy tűnik, személyiségének megismerése kortársait is izgatta, de igazán nem tudtak a közelébe férkőzni. A szavak helyett a képeivel kommunikált a világról. Fotóiból olvashatjuk ki, mit gondolt az emberekről és mit tartott megörökítésre érdemesnek.
Kotnyek eredetileg szobrásznak készült, a Képzőművészeti Főiskolán egyik tanára a híres Barcsay Jenő volt, végül azonban – kisebb szülői nyomásra – a fényképészet mellett kötött ki. Nem tudjuk, a szobrászat mennyit veszített, abban viszont egészen biztosak lehetünk, hogy pályaváltása a magyar fotóművészet számára óriási nyereséget jelentett.
1947-től a Magyar Képszolgálat, a következő évtől a Mafirt, majd a Magyar Fotó Állami Vállalat riportere volt. Az 1960-1970-es években többek között olyan lapok fotósa lett, mint a Film Színház Muzsika, az Ország-Világ, a Tükör, és az Ez a Divat.
Az Ország-Világ 1964. januári lapszámában az egyik cikk szerzője Kotnyek kifürkészhetetlen hallgatásáról és a hétköznapi témákra korlátozódó beszélgetéseiről írt. Fotói ezzel szemben kerülték a felszínességet, figyelme sosem rekedt meg a külsőségeknél.
Filozofikus természete fotóművészetében rejlett, fotóalanyai arcán a lélek tükröződését kutatta. A fénykép számára egyszeri, megismételhetetlen és ezért egyedi alkotás volt, éppen ezért ellenezte a fotóriportázs iparszerűségét.
„Fény és feloldódás az éltető művészi eleme. Vagy a teljes filmszerűség. Türelme határtalan. A pillanatokat órákkal váltja meg s az idő kénytelen őt igazolni” – írja róla Gál Zoltán, a cikk szerzője. A mélységekre volt kíváncsi fő alkotási terepén, a színházi világban is, ahol a „festékréteg alatt is a pőre embert” kutatta, akkor is, ha ehhez a sminknél egy jóval vastagabb rétegen, a hiúságon kellett áthatolnia.
Az első magyar szelfi készítőjeként hivatkoznak rá, az ominózus fotó 1939-ben készült és a 18 éves Kotnyek látható rajta. Nehéz olyan 1945 utáni magyar színházi- vagy filmsztárt, neves rendezőt találni, akiről ne készített volna felvételt. Fotózott filmforgatásokon, színházi próbákon, divatfotózásokon és sajtóeseményeken. Állt kamerája előtt Tolnay Klári, Gobbi Hilda, Csákányi László, Simándy József, Bara Margit, Básti Lajos, Béres Ilona, Ruttkai Éva és még sokan mások.
Emellett képeiből a hétköznapok világa is feltárul, a színpadok csillogása mellett a szocializmus szürkesége vagy éppen színessége is érdekelte. A mindennapok névtelen szereplőiről készült felvételek helyszínét és idejét sokszor nem tudjuk beazonosítani, de ezek a fotók is legalább annyira érdekesek, mint a hírességek fotósorozatai. Férfi alszik a buszon, disznót hajt a kondás, kapálnak a falusi asszonyok, a paneltelepen a padon egy anyuka ül gyermekével, tekercset cserél a mozigépész.
Olykor a véletlen úgy hozta, hogy a hétköznapi pillanatokat megörökítő felvételei is történelmi jelentőséget kaptak. Ennek legemblematikusabb példája az a badacsonyi szüret, amelyen Kotnyek 1956. október 22-én olyan meghívottak társaságában vett részt, mint az a Nagy Imre, akit két nappal később miniszterelnökké neveztek ki. Kotnyek a szüreti ebédről készült fotókat elásta és évtizedekig titkolta létezésüket. 1989-ben publikálta először a felvételeket a Képes 7 című újság június 17-i lapszámában. Aligha tévedünk nagyot, ha kijelentjük, Kotnyek – tudta nélkül – Nagy Imre utolsó gondtalan és felszabadult napját örökítette meg.
Fotósként Nagy Imre lányát, Erzsébetet akkor ismerte meg, amikor az 1952-ben indult Vengrija-Hungary orosz és angol nyelvű képeslapnál helyezkedett el. Erzsébet orosz nyelvű szakértőként dolgozott a Vásárhelyi Miklós főszerkesztő irányította csapatban. „Harminchárom évig egy fémtokban őriztem egy fekete-fehér film negatívját. Az esetleges házkutatásokra felkészülve, csupán egy N betűt írtam rá. Gondoltam, ha megkérdik, mi van benne, azt válaszolom: napfényfilm. S csak most, sok-sok évvel a történtek után vettem elő és készítettem el a nagyításokat. Nem véletlenül.” – írja Kotnyek a fotókat publikáló lapszámban.
A jó hangulatban telt nap végén Nagy Imre megígértette Kotnyekkel, hogy kap majd a fényképekből. Ezt az ígéretét azonban nem tudta betartani. Az 1990. november 17-én elhunyt fotóriporter és fotóművész félévszázadot felölelő életművet hagyott maga után, újságokban, archívumokban, online adatbázisokban és a földből kiásott negatívos dobozokban.
Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...
Ungvár napja alkalmából a hagyományos kárpátaljai esküvői szokásokat, népdalokat és táncokat elevenítettek fel a megyeszékhely központjában.
Hogyan lesz a vesszőből használati tárgy, a csuhéból virág, a fonalból szőttes? Ezekre a kérdésekre saját munkájuk közben kaphattak választ azok az iskolások, akik részt vettek a Nagyberegi Tájház nyárzáró foglalkozásain. A szeptember 14–18. között megrendezett Nyári élmények a Nagyberegi Tájházban ...
Az Év olvasója verseny eredményhirdetését a Beregszászi Központi Könyvtárban tartották. A rendezvényt Komáromi Andrea gyerekkönyvtáros nyitotta meg, majd Varga Éva igazgató köszöntötte a versenyzőket és a könyvtárosokat.
