• A "málenykij robot" áldozataira emlékezünk

    2021. november 20.

    A 77 éve Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások novemberi Emléknapja programjaiba illeszkedve a kárpátaljai magyar és német nemzetiségű férfi lakosság 1944 őszi „málenykij robotra” történt elhurcolásáról való méltó megemlékezésként a Szolyvai Emlékparkbizottság a történelmi egyházakkal, valamint magyar és német társadalmi szervezetekkel közösen 2021. november 20-án 11 órai (közép-európai idő) kezdettel, ökumenikus istentisztelettel egybekötött koszorúzást tart a Szolyvai Emlékparkban.

  • Koszorúzással egybekötött megemlékezés Soós Kálmán emlékére

    2021. július 05.

    Ebben az évben lesz 10 éve annak, hogy elhunyt dr. Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola néhai rektora, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke.

  • Rendhagyó koszorúzás a Szolyvai Emlékparkban

    2020. november 21.

    Tekintettel a COVID-19 járványhelyzetre, ebben az évben a Szolyvai Emlékparkbizottság csendes koszorúzással, a történelmi egyházak képviselőinek közös imamondásával és gyertyagyújtással emlékezik a kárpátaljai magyarok és németek 1944 őszén bekövetkezett tragédiájára, valamint a sztálini terror ártatlan áldozataira.

    A főhajtásra 2020. november 21-én 11.00 órai (közép-európai idő) kezdettel kerül sor a Szolyvai Emlékparkban.

  • Megemlékezés a málenykij robot áldozatairól

    2019. november 19.

    A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudomány Tanszéke, a Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a történelmi egyházak meghívják Önt és családját, hogy együtt emlékezzünk meg a málenykij robot áldozatairól.

     

    Időpont: 2019. november 19., 14:00 (közép-európai i. sz.)

  • Koszorúzással egybekötött megemlékezés a Szolyvai Emlékparkban

    2019. november 16.

    A 75 éve Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások novemberi emléknapja programjaiba illeszkedve a kárpátaljai magyar és német nemzetiségű férfi lakosság 1944 őszi „malenykij robotra” történt elhurcolásáról való méltó megemlékezésként a Szolyvai Emlékparkbizottság a történelmi egyházakkal, valamint magyar és német társadalmi szervezetekkel közösen ökumenikus istentisztelettel egybekötött koszorúzást tart a Szolyvai Emlékparkban.

    A hagyományoknak megfelelően ezt megelőzően 10.00 órakor megemlékezésre és koszorúzásra kerül sor a honfoglalási harcos felújított szolyvai emlékművénél (Szolyva Paszika község irányából való bejáratánál).

    E rendezvény főhajtás az ártatlanul elhurcoltak és meggyilkoltak, valamint a világháborúkban elesettek emléke előtt, amely együvé tartozásunk bizonysága is. A megemlékezés egyben kiállás országunk társadalmi békéjének mielőbbi helyreállítása és a kárpátaljai magyarság összefogása, egysége mellett.

    Emlékezzünk együtt!

  • Koszorúzással egybekötött megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából

    2019. október 23.

    A megemlékezés kezdete: 2019. október 23., 11:30 (közép-európai i. sz.) 

    Helyszíne: beregszászi városi vonatállomás

  • XXX. Kölcsey-megemlékezés Sződemeteren

    2019. augusztus 02.

    A Tasnádi Ady-Kölcsey Kulturális Egyesület és a tasnádi RMDSZ szeretettel meghívja Önt és kedves családját a koszorúzással egybekötött XXX. sződemeteri Kölcsey-megemlékezésre.

  • "Te őrizted, te beszéld el."

    2017. június 16.

    Emléknap a 90 éve született és 40 éve elhunyt Kovács Vilmos költő tiszteletére.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

  • Spenik Sándort választották a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács új elnökévé

    Október 28-án tartotta 2026. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen, az intézmény jubileumi rendezvénysorozatának keretében. A hibrid formában megtartott tanácskozáson beszámoltak az elmúlt időszak tevékenységéről, átadták az id...

  • Romzsa Tódor püspök életét idézte meg a filmvászon Beregszászban

    Október 28-án este a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem átriumában mutatták be Bokor Attila Romzsa Tódor püspök életét és mártírhalálát feldolgozó filmjét. A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és az Ortutay Elemér Görögkatolikus Sza...

Copyright © 2026 KMMI