Kárpáti Magyar Krónika – XXVIII. (XXV.) évfolyam, 10. (384.) szám. 2024. június 1.

Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2024

Ez volt 2024 májusában

Elismerések

* Komló Város Önkormányzat képviselőtestületének határozata alapján Komló Város Nemzetközi Kapcsolatainak Fejlesztéséért kitüntetést adományozott Halász Lászlónak, Komló város kárpátaljai testvértelepülésének, a Beregszászi Közigazgatási Hivatal Művelődési és Turisztikai Osztálya egykori vezetőjének, Komló-Beregszászi Járás testvérkapcsolatának kiépítésében és koordinálásában végzett lelkiismeretes szerepvállalásáért.

* Schink Istvánt, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatóját Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjjal tüntették ki a Nemzeti Tehetség Program keretében. Az elismerést a kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó tevekénységéért kapta.

* A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) által 2010-ben alapította Dr. Ajkay Zoltán Emlékdíjat annak a kórházi vezetőnek ítélik oda, aki a legszínvonalasabb előadást tartja a szövetség kongresszusán. A szakmai bírálóbizottság véleménye alapján a díjat idén dr. Biró Erzsébet, a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház igazgatója érdemelte ki Egészségügyi ellátás a háború árnyékában Kárpátalján című előadásával, melyben körültekintő alapossággal, plasztikusan és az érzelmeket is megmozgatva mutatta be a háború sújtotta Ukrajna magyarok által is lakott megyéjében, Kárpátalján a sebesültellátás és gyermekegészségügy mindennapjait.

* A Civil Díj legígéretesebb új szervezet kategóriájában díjazták a Bona Fide Jótékonysági Alapítványt. A díjat a NIOK Alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy felhívja a figyelmet a kiemelkedő eredményeket elérő, innovatív és példamutató civil kezdeményezésekre. A kárpátaljai Kurtyák Szlobogyán Csilla vezette alapítvány az Ukrajnából Magyarországra menekülteket segíti, valamint a menekülteket befogadó közösségeket és hivatalokat. A szervezet információnyújtásban, koordinációban, oktatásban, továbbképzésben és ügyintézésben is segíti az érintetteket.

* Munkája elismeréseként Pro Natura Emlékplakettet kapott a nagydobronyi születésű dr. Szanyi Szabolcs, a PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület elnöke. A szakmai elismerést azon személyeknek, illetve szervezeteknek adományozza az Agrárminisztérium, akik a természetvédelem területén különösen kiemelkedő tevékenységet folytatnak. Dr. Szanyi Szabolcs, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság, Élelmiszer- és Környezetgazdálkodási Kar Növényvédelmi Intézetének egyetemi adjunktusa Kárpátalja veszélyeztetett biológiai sokféleségének feltárásában, a természeti értékek megőrzését elősegítő környezetkímélő növényvédelmi módszerek kidolgozásában és alkalmazásában elért eredményeiért vehette át az elismerést.

Gratulálunk!

Fontosabb események

2024. május 1. Beregardói Perényi Zsigmond Kultúrkúriában házaspáros táncest zajlott le a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében.

* Ugyanitt a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete vacsorával egybekötött lelki délután szerervezett az Édesanyák hete programsorozat keretében.

2024. május 2. Magyarország Beregszászi Konzulátusán az ungvári születésű Brinkács István emlékkiállítására került sor. A tárlatmegnyitón  köszöntő beszédet mondott dr. Gyebnár István ideiglenes ügyvivő konzul, dr. Zubánics László történész, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke, Meskó János történész, a művész hagyatékgondozója. Az eseményen jelen volt az alkotó özvegye, Brinkács Emília és lánya, Viktória is, akik köszönetüket fejezték ki a tárlat megrendezéséért, és a konzulátus segítségéért abban, hogy szerettük műveit megismerhette a publikum. közreműködött a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola Szivárvány énekegyütte.

2024. május 3. Lövések dördültek Nagyszőlősön a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) épülete előtt – számolt be róla a kárpátaljai rendőrség sajtószolgálata. A rendfenntartók közleménye szerint péntek este a nagyszőlősi TCK adminisztratív épülete előtt egy körülbelül 10 fős csoport gyűlt össze, akik megsértették a közrendet és huliganizmust követtek el. A rendbontók Ilonokújfalu (Onok) lakosai voltak, akik elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy két társukat a mozgósítás miatt beszállították a toborzóközpontba. A helyszínre kiérkező rendőrök megpróbálták eloszlatni a tömeget, ám amikor a konfliktus résztvevői erőszakkal próbálták meg betörni a kaput, a hatóság munkatársai figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe. A jelenlévők közül senki nem sérült meg. Az ügyben büntetőeljárás indult. A huliganizmus elkövetőit akár 7 év börtönbüntetésre is ítélhetik.

2024. május 4. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a magyar művészeti és kulturális élet jeles képviselőit tömörítő köztestületi tagjainak ülése Vári Fábián László Kossuth-díjas költő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője elnökletével zajlott le. A beszámolók, javaslatok és indítványok megvitatása után az új köztestületi tagok oklevelet vettek át. A kárpátaljai származású alkotók közül Finta Éva, Kovács Elemér, Marcsák Gergely és Dupka György az MMA köztestületi tagjaként került nyilvántartásába.

2024. május 4–5. A keleti kereszténység ezen a hétvégén ünnepelte a húsvétot.

2024. május 4. Mintegy 140 gyerek részvételével ünnepelték a táncház napját a Nagydobronyi Magyar Házban. Köszöntő beszédet mondott Papp Ferenc ungvári magyar konzul, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere, Várady Enikő néptáncos, a Kárpátalja Néptáncegyüttes igazgatója, aki elmondta, hogy immáron harmadik alkalommal szervezték meg Kárpátalján a Táncház Napját, amellyel csatlakoztak a Hagyományok Háza összmagyarságot megmozgató programjához. Nagydobronyban a táncház napját viseletkiállítással, kárpátaljai táncházi zenészek és a Kárpátalja Néptáncegyüttes itthon maradt tagjainak kulturális műsorával, valamint élőzenés táncházzal méltatták.

2024. május 4. A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szürtei székházában rendezték meg a megyeszerte működő szakkörök első kiállítását, ahol gyönyörű kézműves alkotásokat láthattunk. A megjelenteket köszöntötte Kiss-Snicer Ágnes NMI-programgazda, Balogh Lívia, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület világi alelnöke, Kótyuk Zsolt, a Szürtei Református Egyházközség lelkipásztora. A kiállítás résztvevői szavazás útján választották ki a nyertes alkotást, ami Andricsik Georgina, a ráti szakkör szervezője által készített peyote kalocsai fülbevaló lett. A zsűri előzetesen kiválasztotta a 10 legszebb alkotást, amelyek A Szakkör program külhoni régióinak közös kiállításán, Lakiteleken a Nemzeti Művelődési Intézet székházában egész nyáron megtekinthetőek lesznek.

2024. május 4. A Kárpátaljai Hazjáró Egylet családbarát kirándulást szervezett Huszt környékére, amely sorám felkeresték az épp teljes virágzásban lévő nárciszok völgyét, a huszti vár romjait, a herincsei bivalyfarmot, ahol a helyi hús- és tejtermékeket is megkóstolhatták. A túravezető Vezsdel László elnök és Molnár Sándor alelnök volt.

2024. május 5. A tiszabökényi Árpád-házi Szent-Erzsébet római katolikus templomban a Hajas Ámosz OFM plébániai kormányzó által celebrált szentmise után anyák napi ünnepség zajlott le. A hittanos gyerekek alkalomhoz illő verseket adtak elő Kutasi Magdolna felkészítésében.

2024. május 5. Az édesanyákról emlékeztek meg a beregszászi hittanosok Béres Erzsébet hitoktató felkészítésében a Beregszászi Római Katolikus Plébánián. Az ünnep vidám tánccal, mulatsággal ért véget.

2024. május 7. Új lendülettel kezdte újra tevékenységét a Munkácsi Magyar Egylet (MME), amely hosszú szünetet követően szervezett ismét tartalmas és rendkívül izgalmas programot. A Munkácsy Mihály Magyar Ház zsúfolásig megtöltött termében köszöntő beszédet mondott Popovics Pál, a 2003-ban létrehozott MME egyik megálmodója és alapítója. Megosztotta a jelenlévőkkel gondolatait Gulácsy Dániel református lelkész, aki az egylet védnöke is Pogány István római katolikus plébános mellett. A köszöntőket követően Popovics Béla helytörténész, tanár rendkívül tartalmas, képekkel illusztrált, zenével és versekkel gazdagított művelődéstörténeti előadást tartott. A találkozó kötetlen baráti beszélgetésekkel folytatódott. A tervek szerint a következő alkalmakra havonta-kéthavonta kerülne sor, amelyekről a Munkácsi Magyar Egylet közösségi oldalain kaphatnak részletes információt az érdeklődők.

2024. május 7. Megdöbbenten értesültünk a tragikus hírről, hogy küzdőtársat, a kárpátaljai magyarság jóbarátját veszítettük el. Életének 72. évében elhunyt Havasi János (Dombóvár, 1952. 07. 12. – Pécs, 2024. 05. 07.) Herczeg Ferenc-díjas újságíró, szerkesztő – tudatta a család az MTI-vel.

Mint a szovjet lágereket megjárt apák fiai, 15 évvel ezelőtt kezdtük el a lágerkutatást a Donyec-medencében, majd az uráli térségben. Legutóbb a Baltikumban folytattuk a kutatómunkát. Ebből a tárgykörből több írása jelent meg többek között a Szolyvai Emlékpark Évkönyvében is. Aktív tagja volt a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának, közreműködött a Gulág- és Gupvikutató Intézet létrehozásában. Nyugodjon békében! Emlékét megőrizzük,- szívünkben örökké él.

2024. május 8. Az Ungvári Hungarológiai Központban rendezték meg Néger Krisztina ungvári keramikus- és iparművész kiállítását.

2024. május 8. A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye élére Ferenc pápa Teodor Macapulát, az egyházmegye szerzetesi ügyeiért felelős helynökét nevezte ki. Teodor Macapula Luscsák Nílust váltotta, aki segédpüspökként tevékenykedik a továbbiakban. Teodor Macapula 1981. augusztus 21-én született az Ivano-Frankivszk megyei Kriloszban. 2008-ban szentelték pappá. 2013-tól szolgál Kárpátalján. 2018-ban bölcsészdiplomát, 2022-ben pedig az Ukrán Katolikus Egyetemen teológiai licenciátust szerzett. Az ukrán mellett beszél oroszul, olaszul, spanyolul és lengyelül.

2024. május 9. Tarasz Kreminy nyelvi ombudsman közzétette 2023-as jelentését a nyelvtörvény betartásáról. Ezek szerint már csak három olyan iskola maradt Ukrajnában, ahol önálló tárgyként tanítják az orosz nyelvet. Ugyanakkor az óvodások 20%-a nem érti az ukránt. Összeállításában az Élet (Життя), az Ukrajinszka Pravda magazinja a jelentésnek az oktatásra vonatkozó adataiból szemezgetett. A gyerekek 10%-a nevelkedett magyar nyelven Kárpátalja megyében, 12%-a pedig román nyelven Csernyivci megyében. Körülbelül 500 óvodás számára volt ezektől eltérő az intézmény nyelve Ukrajna-szerte. Tavaly 12 155 (98,4%) általános középfokú oktatási intézményben folyt kizárólag ukrán nyelven az oktatás, 3 834 708 diák (99,1%) folytatta tanulmányait ukránul. 447 iskolás (0,01%) folytatta orosz nyelven tanulmányait az államnyelvvel párhuzamosan. A 2022/2023-as tanévben még 1362-en voltak. Továbbra is problémát jelent a portál szerint az ukrán nyelv elsajátítása a nemzeti kisebbségek egyes képviselői által. Korábban az UNIAN hírügynökség jelentette, hogy a Szpiljnomova felmérése szerint a kijevi iskolák első osztályaiba járó gyerekek nem értik az órákon hallottaknak átlagosan a 40%-át, mivel nem tudják megfelelő szinten az ukrán nyelvet.

2024. május 9. A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) adott otthont a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett Kárpát-medencei Rektori Konferenciának és kerekasztal-beszélgetésnek. A konferencián részt vett Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke és Csernicskó István rektor is. A rendezvény keretében együttműködési megállapodást írt alá a METU és két partnere, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Eperjesi Egyetem. A megállapodások kiemelt célként fogalmazzák meg a hallgatói és oktatói cserék fokozását, a nyári gyakorlatos csereprogramok kialakítását, de az egyetemi adminisztratív munkatársak közötti kapcsolatok erősítése és mindenekelőtt a tudományos, művészeti és oktatásfejlesztési tevékenységek összehangolása hangsúlyos.

2024. május 10. Pályaorientációs nyílt napot tartottak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A rendezvény célja, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek az intézmény és a hozzá tartozó egységek életébe, valamint tájékoztatást kapjanak a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárásról. A jelenlévőket Tóth Attila, a Rákóczi-főiskola Felvételi Bizottságának felelős titkára köszöntötte. Ezt követően a tanszékek képviselői mutatkoztak be, majd mondták el a nap menetét. A résztvevők érdekes programokon és interaktív foglalkozásokon vehettek részt.

2024. május 10. Dr. Grezsa István elnökletével lezajlott a Kárpátaljai Szövetség soron következő, XXXVI. közgyűlése a KSZ székházának dísztermében. Dr. Seremet Sándor, a Kárpátaljai Szövetség főtitkára a Szövetség 2023. évi munkájáról, a 2024. évi terveiről tartott beszámolót. Szántai Klára, a Felügyelő Bizottság elnöke a Felügyelő Bizottság jelentését ismertette. Az egyebek kérdéskörben többek között elhangzott, hogy ez év szeptemberében kerül megrendezésre a Szövetség tisztújító közgyűlése, ahol a lejárt mandátumú tisztségviselők helyébe új elnökségi tagokat és főtitkárt választanak. A felszólalók közül Benza György elnökségi tag a jelöltek listájára javasolta Benedekné Kövér Katalin, Balogh József, Pókos István KSZ-tagokat, akik a szövetségben aktív tevékenységet fejtenek ki. Dupka György elnökségi tag a kiemelt rendezvények évi programjába javasolta a kerek évfordulós tagok köszöntését: 70 éves lesz július végén Kovács Sándor helytörténész, útikönyvíró, fotós; októberben dr. Kótyuk Erzsébet PhD etnográfus, népi gyógyászatkutató, szakíró és dr. Tóth Mihály alkotmányjogász, szakíró. Emlékkonferenciát szerveznek a kárpátaljai magyar férfiak 1944 őszén történt elhurcolásának 80. évfordulója kapcsán. Az esemény állófogadással zárult.

2024. május 11. Lezajlott a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága éves közgyűlése. A résztvevők egyperces néma csenddel adóztak a tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Havasi János tagtársuk emléke előtt. Ezt követően dr. Bognár Zalán elnök a szakmai, Fuchs Andrea a gazdasági beszámolóban számot vetettek az elmúlt esztendőről. Elhangzott: közel 20 Kárpát-medencei szintű megemlékezésen, konferencián, könyvbemutatón, kerekasztal-beszélgetésen vettek részt a GKNT-tagok. Ezután a jelenlévők megvitatták és elfogadták a 2024. évi programtervet is. Például június 6-ára tervezik a Marxista diktatúrák megtorló intézményei című kerekasztal-beszélgetést. A malenykij robotra hurcolás 80. évfordulója kapcsán az első nemzetközi konferenciára a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán október 9–12-én kerül sor, amelynek társrendezője a 15 éves GKNT.

A tagok jelen lesznek a november 15-én Beregszászon megrendezésre kerülő GULAG–GUPVI-kutatók nemzetközi fórumán és az azt követő szolyvai koszorúzási megemlékezésen is. Az ez évi záró rendezvénynek a GKNT lesz a gazdája Budapesten.

2024. május 12. Tizenhárom fiatal konfirmált a beregszászi református gyülekezetben. Taracközi Ferenc vezető lelkész közreműködésével a fiatalok a gyülekezet és szeretteik előtt tettek hitet vallásukról.

* Konfirmáció zajlott le a nagyszőlősi református gyülekezetben, ahol 4 fiatal vallotta meg Istenbe vetett hitét. Az ünnepi istentiszteletet Molnár Lóránt lelkész tartotta.

2024. május 13. A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja (HHHK) harmadik alkalommal szervezte meg Kárpátalján a néptáncpedagógusok módszertani képzését. 20 fő fejezte be sikeresen a módszertani képzést, akik táncelőkészítő gimnasztikával, a mozdulattanítás eszközeivel, népi gyermekjátékokkal, valamint a Felső-Tisza-vidék táncanyagával ismerkedtek meg. Az oklevélátadó ünnepség során Váradi Enikő, a HHHK szakmai referense, Buczkó István beregszászi magyar konzul, Antal Roldand, a képzés oktatója mondott ünnepi beszédet. A köszöntő gondolatokat követően átadták a pedagógusoknak a szakmai minősítést tükröző okleveleket.

2024. május 14. Megtartotta évadzáró programját a Nagyberegi Tájház. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) rendhagyó pünkösdi foglalkozást szervezett a fiataloknak. Ezúttal a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola beregszászi növendékei, valamint a Zrínyi Ilona Líceum diákjai vettek részt az eseményen. Gál Adél, a tájház koordinátora köszöntötte a jelenlévőket. Fülöp Andrea, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja felszólalásában a hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozta. Ezt követően Tóth László esperes, nagyberegi református lelkész a pünkösdi történetet olvasta fel a gyerekeknek. A Tulipán Tanoda növendékei Botos Krisztina vezetésével táncos műsort mutattak be. Később pedig kézműves foglalkozás várta a fiatalokat, Kepics Andrea és Markó Veronika kézművesekkel ünnepi ajtódíszt készíthettek a diákok.

2024. május 15. Idén második alkalommal tartottak nyílt napot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében. Köszöntőbeszédet mondott Soós Katalin, az intézmény igazgatója. Elmondta, hogy öt szakra – óvodapedagógia, szociális munka, számvitel és adóügy, alkalmazott matematika és turizmus – lehet jelentkezni. Őt követte Gogola István, a Felsőfokú Szakképzési Intézet oktatója, akinek irányításával az érdeklődőket csapatokba osztották, majd a jelenlévők megismerkedtek az intézménnyel, a szaktermekkel, valamint a tanárokkal.

2024. május 15–16. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola állandó kiállításaként működik a Polónyi Katalin Textilmúzeum, amelynek célja, hogy megőrizze és bemutassa Kárpátalja népművészetének egy szeletét. Az intézmény 2024-ben, az idei tavaszi közgyűlésén, illetve konferenciáján felvételt nyert a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségébe (MVMSZ), besorolás szerint közérdekű muzeális kiállítóhely. Ez a második kárpátaljai intézmény, amely tagja a szervezetnek. A rendezvényen az intézményt Gál Adél, a múzeum munkatársa képviselte, aki első nap átvehette a tagfelvételről szóló igazolást. A konferencia másnapján pedig előadás keretében mutatta be a múzeum történetét, működését és tevékenységét.

2024. május 16. Egy, az egészségügyben tevékenykedő nő elmulasztotta a katonai nyilvántartásba vételt, amiért 2024 áprilisában figyelmeztetést kapott. A Munkácsi Városi és Kerületi Bíróság tájékoztatása szerint ezután beidézték a nő a bíróságra, ahol azonban nem jelent meg, így egy újabb tárgyalást tűztek ki számára május folyamán, ahol megjelent és bűnösnek vallotta magát. A bíróság 5100 hrivnya pénzbírságot szabott ki rá.

2024. május 16. A Boldogasszony Zarándokvonattal 300 középiskolás indult a csíksomlyói pünkösdi búcsúba a Kárpát-medencéből és a világ különböző pontjairól. A Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolai szervezeteinek képviseletében vett részt Kárpátaljáról a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum és a Zápszonyi Gimnázium 10 diákja.

2024. május 16. A Zakarpattyaoblenergo megyei áramszolgáltató vállalat hivatalos oldalán tette közzé, hogy hol és milyen időtartamban várhatóak ütemezett áramszünetek Kárpátalján. A közlemény tartalmazza a települések listáját, az utcaneveket és a tervezett áramszünetek hosszát is. Bővebb információ az áramkimaradásokról a megyei áramszolgáltató hivatalos oldalán érhető el. A szolgáltató figyelmeztet, az áramszünetek időtartama módosulhat.

2024. május 16. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Kutatás és tehetséggondozás a Rákóczi-főiskolán címmel tudományos vitadélutánt szervezett. A jelenlévőket dr. Váradi Natália, a rendezvény szakmai szervezője, a főiskola docense, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója üdvözülte. Köszöntő beszédet mondott Trieb Gergely, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, Kozma Tamás, a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program professor emeritusa, Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora, Orosz Ildikó, a főiskola elnöke. Ezt követően dr. habil. Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja A málenykij robot kárpátaljai vonatkozásairól tartott előadást szólt; dr. habil. Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tudományos kutatói programjait mutatta be; dr. Csatáry György, a Rákóczi-főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője a 100 éve született Váradi-Sternberg János életét ismertette; dr. Hires-László Kornélia, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője mutatta be a központ kutatási területeit, dr. Kolozsvári István, a Fodor István Kutatóközpont vezetője a kutatóközpont feladatairól tartott beszámolót, végül dr. Molnár D. Erzsébet, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont vezetője az aktuális kutatásokról szólt.

2024. május 17. Boldog Scheffler János szatmári püspök és vértanú lett a névadója és védőszentje a római katolikus templomnak, amely néhány évvel ezelőtt épült Beregdédában. A templombúcsúra érkezett egybegygyűlteket Molnár János, az egyházközség lelkipásztora köszöntötte. Ez alkalommal a szentmise szónoka Mórocz Tamás, a Badajki Segítő Szűz Mária Plébánia plébánosa volt. Hangsúlyozta, hogy Scheffler János püspökhöz hasonlóan mi is nehéz időket élünk, hiszen ő is háború idején teljesítette szolgálatát. Tamás atya felhívta a figyelmet arra, hogy most ez egy jó alkalom arra, hogy válaszoljunk neki: „Itt vagyunk, adj erőt, mert ugyanolyan nehézségeink vannak!” Ezt követően a szentmise felajánlással, szentáldozással, áldással folytatódott.

2024. május 17. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Tehetség Program, valamint Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával az ukrán tudomány napja alkalmából megrendezte a XVIII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (XVIII. KTDK). 42 fiatal kutató küldte be pályaművét 4 felsőoktatási intézményből: Eötvös Loránd Tudományegyetem (1 fő), II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (39 fő), Nyíregyházi Egyetem (1 fő) Selye János Egyetem (1 fő).

A konferencia előadásai 7 szekcióban zajlottak 40 előadóval, akik 41 pályamunkát mutattak be. Minden benyújtott pályamunka szakértői bírálatot kapott. A konferenciához több főiskolai és egyetemi hallgató, oktató, témavezető vendégként csatlakozott, így azon több mint 100 fő vett részt. Prof. Dr. Csernicskó István, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elnöke a 7 szekció különdíjasait ösztöndíjban részesítette. Az elért eredmények alapján a továbbjutott versenyzők részt vehetnek a XXXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián 2025 tavaszán.

2024. május 17. Premierrel egybekötött nyílt napot tartott a beregszászi Ficseri Gyermekstúdió 11 fős csapata. Ezen a napon bemutatták a szeptember és május között zajló foglalkozások eredményét, Janikovszky Éva Ha én felnőtt volnék című színművét. Az előadást követően Sin Edina, a színház megbízott igazgatója köszönetet mondott Vass Magdolnának, Heczel Jázminnak és Rajkó Balázsnak, akik heti rendszerességgel foglakoztak stúdiósokkal.

2024. május 18. Kárpátalja és a háború. Két nem egyszerű év címmel nyílt egynapos kiállítás az Ungvári Sajtóklubban, a megyeszékhelyen. A tárlatról az Ungvári Városi Tanács írt. A Színház téren kiállított fotókon kárpátaljai fotósok és újságírók képeit állították ki. A fotók tematikája többek között az önkéntesek munkája, a határátkelés a háború alatt, az óvóhelyek, a menekültek fogadása és a katonatemetések. A kiállításon 50 fotó szerepelt.

2024. május 18. Szolyva. Megtartotta soros ülését a Szolyvai Emlékparkbizottság. A park bejárását követő munkamegbeszélésen dr. Tóth Mihály, a bizottság elnöke tartott rövid értékelést, majd dr. Dupka György számolt be az emlékparkkal kapcsolatos tevékenységről. A testület felelős titkára elmondta, hogy a háború okozta nehézségek ellenére az emlékparkbizottság valamennyi 2023-ra beütemezett feladatát teljesítette, majd vázolta a 2024. évi tennivalókat. Folytatják a Szolyvai Emlékpark-projektben felvázolt évi feladatok megvalósítását. Többek között a Szolyvai Polgármesteri Hivatallal, Orosz Mirko alpolgármesterrel együttműködve eltávolítják az I. világháborús katonatemetőben az elöregedett, kimustrált központi fasor kőrisfáit. Ezek helyébe Kijevből megrendelt hársfákat telepítenek. A tennivalók forgatókönyvét a megjelentek egyhangúlag jóváhagyták. A 80. évforduló jegyében fontosnak tartják a kapcsolattartást az anyaországi és a külhoni szervezetekkel.

Az ülés résztvevői döntöttek az ez évi központi koszorúzás időpontjáról. Az elhurcolás 80. évfordulóján, november 15-én Beregszászon, az Európa–Magyar Házban megrendezik a GULAG–GUPVI-kutatók nemzetközi fórumát. A hagyományos megemlékezésre 2024. november 16-án kerül sor a Szolyvai Emlékparkban.

Felhívják a civil szervezetek, történelmi egyházak, térségi önkormányzatok képviselőinek figyelmét, hogy az elhurcolás 80. évfordulóján a magyarlakta településeken koszorúzással egybekötött megemlékezéseket szervezzenek.

November végén a Szolyvai Emlékparbizottság küldöttsége részt vesz a szambori 22. sz. gyűjtő és továbbító tábor hadifogolytemetőjében létrehozandó Szambori Emlékpark felavatásán, amelynek projekt-gazdája a Lembergi Magyar Kulturális Szövetség. Két új tagot vettek fel a szolyvai Ladányi Antal és Szokolova Henrietta személyében.

A Bizottság szakmai szinten közreműködik a holokauszt és a kommunista diktatúra emlékmúzeumának létrehozásában.

A munkaülésen részt vett Argyelán György (Szolyva, főgondnok), Fuchs Andrea (Ungvár, irodai ügyvezető), Dávid Árpád ref. lelk. (Mezőgecse), Meskó János (Ungvár), Milován Sándor (Nagyszőlős), Sepa György (Szolyva), dr. Spenik Sándor (Ungvár), Réthy János (Szolyva), Petneházy Gyula (Kijev), dr. Zubánics László (Gut). Az eszmecserén részt vett Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja.

2024. május 18. A Nagyszőlősi Ferences Rendház udvarán a ferences atyák (rendházfőnök: Weinrauch Márió, Jónás és Ámosz atya) ebben az évben is megrendezték a közeli munkatársak számára a pünkösd előtti vacsorát. Ugocsa-vidék római katolikus egyházköségeinek megjelent képviselői a háború árnyékában az összetartás jegyében jó hangulatú beszélgetéssel, Istentől megáldott bizakodással, jövőbe vetett hittel zárták a találkozót.

2024. május 18. A munkácsi várban is megünnepelték a múzeumok nemzetközi napját – közölte a Munkácsi Városi Tanács. A világnap alkalmával ingyenes belépést biztosítottak a munkácsi várba minden látogatónak.

* Ungváron is megünnepelték a nemzetközi múzeumi napot a skanzenben, amelyen 60 kárpátaljai csoport és szólista vett részt. A látogatók Mihajlo Beleny kiállítását is megtekinthették, amely azelőtt nap nyílt meg. Mindkét eseményen a kárpátaljai 128-as dandárnak gyűjtöttek pénzadományt.

2024. május 18. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) gyalogtúrát szervezett tagcsaládjai számára. Ez alkalommal a kisugolykai karszthídhoz látogattak el, amely az Uglya-Sirokoluzsanszki Természetvédelmi Területen található, ami az UNESCO világörökség része. Az út során Horváth Zoltán túravezető segítségével megtekintették a Barátság-barlang bejáratát, valamint az Ukrajna Vörös Könyvében is szereplő foltos szalamandrával is találkoztak. A program a Bethen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

2024. május 19. Pünkösd vasárnapján immár huszonnegyedik alkalommal szerveztek pünkösdi napot a beregszászi járási Gut községben, felelevenítve a pünkösdi ünnepkörhöz kapcsolódó, lassan feledésbe merülő népi hagyományainkat. A pünkösdi rendezvénysorozat ünnepi istentisztelettel kezdődött a guti református templomban, majd a helyi óvoda nagytermében megnyílt a Révész Imre Társaság művészeinek festményeiből összeállított kiállítás, ahol Dikun György, Kulin Ágnes, Hrabár Natália, Réti János, Erfán Ferenc, Klisza János, Vilasek Tibor, Kutasi Csaba, Gogola Zoltán és Soltész István munkáit lehetett megtekinteni, valamint a guti emberek életét és régi katonai viseleteket bemutató állandó fotókiállítást. Köszöntő beszédet mondott Peres László, a KMKSZ Guti Alapszervezetének elnöke, Tóth Angéla, a Guti Gimnázium igazgatója, dr. Trieb Gergely beregszászi magyar konzul, Sin József, a KMKSZ alelnöke, a Guti Pünkösdi Nap szervezőbizottságának elnöke, Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke. Ezután gazdag kulturális és sport programmal szórakoztatták a közönséget. Pünkösd szépének a szervezők a legszebb guti lányt, Horváth Dominikát választották idén.

2024. május 19. Megfogyatkozva, egyházközségünket megőrizve, mintegy negyvenen köszöntötték egymást a tiszabökényi Árpád-házi Szent Erzsébet templomban megtartott pünkösd vasárnapi szentmisén. Ezúttal a ferences Ámosz atya, plébániai kormányzó celebrált ünnepi szentmisét, hogy megerősítse az ittmaradókat és a távolevőket.

2024. május 20. A Técsői Kerületi Ügyészség döntése értelmében a Kárpáti Bioszféra Rezervátumhoz tartozó nagyugolykai barlangi lelőhely védelem alá került. A nagyugolykai barlanglelőhely országos jelentőségű történelmi helyszín, amit 1972-ben fedeztek fel. A történészek szerint a lelőhely Kr. e. 1,5 millió és 10 ezer év közötti időszakban volt lakott. Ez az első kőkorszaki barlanglelőhely Kárpátalján, ahol jelenleg is tanulmányozzák a paleolitikumban élt ember szokásait.

2024. május 21. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet (PCS) csendes koszorúzást szervezett a Rákóczi-szabadságharc kezdetét jelentő zászlóbontás egykori helyszínein, Mezőváriban és Beregszászon. A mezővári református templom falán lévő Rákóczi-emléktáblánál  beszédet mondott Mester András, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára, Sin József, a Szövetség alelnöke. Zán Fábián Sándor református püspök imádkozott nehéz sorsú népünkért, végül Holozsai Imre, a Tulipán Tanoda és a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanára kuruc nótákat játszott tárogatón.

Beregszászon Esze Tamás szobránál Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke közreműködésével zajlott le a megemlékezés. Mindkét helyszinen a magyar szervezetek képviselői és Magyarország külképviseleteinek munkatársai elhelyezték a megemlékezés koszorúit és virágait.

2024. május 21. A Técsői Kerületi Ügyészség elítélt egy aknaszlatinai nőt az interneten közzétett provokatív bejegyzései miatt – számolt be róla a Kárpátaljai Megyei Ügyészség a Facebook-oldalán. A vádlott 2023 folyamán többször is provokatív posztokat tett közzé az egyik közösségi oldalon, amelyekben nyilvánosan tagadta, hogy Oroszország fegyveres agressziót követett volna el Ukrajna ellen. A nő bejegyzéseiben ragaszkodott ahhoz, hogy Putyin tettei hozzájárulnak a békéhez. A vádlott a tárgyalásán beismerte bűnösségét. A bíróság a nőt 12 évre eltiltotta az állami és önkormányzati feladatok ellátásával összefüggő tisztségek betöltésétől.

2024. május 22. A Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskola nagytermében mintegy 20 gyerek részére ABC-búcsúztató ünnepséget tartottak. Sztászjuk Marianna tanítónő üdvözölte az egybegyűlteket. Ezt követően az elsősök vették át a színpadot, versekkel, énekekkel, tánccal bizonyították, hogy a tanév folyamán sikerült elsajátítaniuk az írás, olvasás tudományát. A nézőközönség tapssal jutalmazta a gyermekek előadását.

2024. május 22. Újabb, a katonai behívó elől külföldre menekülő férfi holttestét találtak a Tiszában. Az esetről Vitalij Glagola számolt be Telegram csatornáján. Így 33-ra nőtt a Tiszában talált holttestek száma.

2024. május 22. Az Ungvári Magyar Ház galériájában megnyílt Naum Repkin festőművész tárlata. Az ungvári művész különböző korszakaiból származó, vászon- és farost alapú absztrakt olaj- és akrilfestményeiből álló válogatást az alkotó emléke és munkássága előtt tisztelegve mutatta be az intézmény. A tárlatot Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) elnöke nyitotta meg. Beszédében elmondta: a tárlat anyagát a művész fia, Jevhen biztosította, és az év folyamán több kiállítást is terveznek a zsidó származású festő munkáiból, népszerűsítve ezzel a munkásságát.

2024. május 22. A hadköteles korú férfiak a helyi önkormányzati szolgáltatásokat nyújtó központban (CNAP) is frissíthetik adataikat – tudatta a közösségi oldalán Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere. Bejegyzésében emlékeztet mindenkit, hogy május 18-tól a 18–60 év közötti férfiakat adataik frissítésére kötelezik, amire 60 nap áll rendelkezésükre. Az adatfrissítést kizárólag személyesen lehet elvégezni, és mindenképp szükséges hozzá a személyazonosságot igazoló okmány, identifikációs kód és mobiltelefon. A hadkötelesek és tartalékosok egységes állami nyilvántartásában szereplő adatai frissítéséről kivonatot adnak ki, amint a rendszer azt létrehozza – írta a polgármester.

2024. május 23. Pályakezdő kárpátaljai képzőművészek alkotásaiból nyílt tárlat Magyarország Ungvári Főkonzulátusán – közölte a főkonzulátus. Az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátaljai Szervezete ifjúsági tagozatának 12 pályakezdő alkotója mutatkozott be. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Andrij Seketa, a Kárpátalja Megyei Tanács első elnökhelyettese, Viktor Kravcsuk, a Kárpátalja Megyei Katonai Adminisztráció kulturális főosztályának helyettes vezetője, Borisz Kuzma, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátaljai Szervezetének elnöke. Az eseményen részt vett a kárpátaljai diplomáciai, kulturális és gazdasági élet több képviselője. A tárlat 2024. június 28-ig látogatható előzetes bejelentkezés alapján.

2024. május 23. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központjában tartott előadást Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, író, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője. Az előadást A világ és változásai a XXI. században címmel rendezték meg.

2024. május 23. Nagyszabású kiállítással zárult a Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott A Szakkör program Lakiteleken, az intézet székházában. Kárpátalját a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet (PCS) és a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület képviselte. A kézműves csapat tagjai: Kepics Andrea (tojásfestés, Nagybereg), Orosz Marianna (makramé, Zápszony), Markó Veronika Mária (natúrkozmetika és kereten szövés, Beregardó), Tóth Andrea (gyertyaöntés, Csonkapapi). Kárpátaljáról a natúrkozmetika, gyertyaöntés, mézeskalács készítés, gyöngyfűzés, tojásfestés, baba-mama horgolás, makramé, nemezelés, papírfonás került bemutatásra. A kiállítás megnyitóját követően kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen mások mellett Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke, Kovács Lilla-Nóra, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület projektvezetője, Gabri Rudolf, a felvidéki Nagykapos és Vidéke Társulás elnöke és Sarnyai Károly, a délvidéki CNESA Oktatási és Művelődési Intézet igazgatója vett részt.

2024. május 23. A salánki születésű festőművész, Harangozó Miklós halálának 10. évfordulója alkalmából szerveztek emlékkiállítást a Munkácsy Mihály Magyar Házban. Köszöntő beszédet mondott Gyebnár István beregszászi magyar konzul, Tarpai József, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója, Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész. A művész egykori barátja, Kovács László műgyűjtő köszönetet mondott a szervezőknek, hogy létrejött a kiállítás, s hogy ennyi érdeklődő jött el megtekinteni. A rendezvényt Olekszij Marhacsev szaxofonjátéka színesítette.

2024. május 23. Kárpátaljai borvállalatok is képviseltették magukat a London Wine Fair nemzetközi kiállításon, ahol 15 ukrán vállalat mellett két kárpátaljai borvállalat is jelen volt: Stakhovsky Wines (Kárpátalja), Chateau Chizay (Kárpátalja).

2024. május 23. Az orosz–ukrán háborúban életét vesztette Vaszil Kanajlo beregszászi katona. A szomorú hírt Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere közölte Facebook-oldalán. Utolsó útjára ezen a napon kisérték Vaszil Kanajlo 1975-ös születésű katonát – írta a polgáemester. 

2024. május 24. A Nagydobronyi Református Líceumban a most befejeződő tanévet szeptemberben eddigi legnagyobb tanulói létszámmal, 208 diákkal kezdték, s közülük harmincegy végzős mellére tűzték fel az érettséget jelző piros szalagot, s akasztották vállukra a tarisznyát.

2024. május 24. Ismét lelki napot szervezett a Szent Anna Karitász Beregszászon, a római katolikus plébánián. A találkozó apropója a Szűzanya, a Béke Királynője ünnepe volt. A lelki nap vezetője Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott megyéspüspöke volt. Először a reggeli szentmise prédikációjában szólt az egybegyűltekhez. A szentmise után az egybegyűltek átmentek a Pásztor Ferenc Közösségi Házba, ahol Antal püspök egy előadás keretében folytatta gondolatait. Az előadás után a résztvevők kisebb csoportokban, szűkebb körben beszélgethettek a hallottakról. Elmondhatták saját tapasztalataikat, ezzel megerősítve és bátorítást adva egymásnak.Ezt egészítette ki a zenés áhítat Rácz István benei plébános vezetésével, amelyen együtt dicsőítettek az Urat, és adhattak hálát a tartalmas délelőttért.

2024. május 25. A háború okozta iskolás korú gyerekhiány miatt a Beregszászi Városi Tanács 38. ülésén a Csomai Líceum általános iskolává való átminősítéséről döntöttek. A csetfalvai, halábori és gecsei gimnáziumokban óvodákat hoztak létre. Erről Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség vezetője számolt be Facebook-oldalán.

* A beregszászi városi tanács 38. ülésén új vezetőket neveztek ki a Borzsovai (Tóth Ákos) és a Muzsalyi Elöljárói Körzet (Máté János) élére.

2024. május 25. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány X. alkalommal szervezte meg a „Szól a Fülemüle!” Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutatót. A program szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége. A tehetségkutatóra a 6 és 17 év közötti kárpátaljai tanintézményekben tanuló, hagyományápoló hangszeres szólisták, hangszeregyüttesek, szólótáncosok/táncospárok és néptáncegyüttesek jelentkezését várták. A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.

2024. május 25. Megtartotta éves közgyűlését a Momentum Doctorandus, a kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezete. A hibrid formában megrendezett eseményre a siófoki Hotel Azúrban és az online térben lehetett csatlakozni. Beszámolót tartott Fazekas Andrea, a szervezet elnöke. Hangsúlyozta, a háborús nehézségek miatt nem volt – a korábbiakhoz hasonlóan – programokban gazdag az elmúlt év a szervezet életében, ám ennek ellenére sem tétlenkedtek. Bence Norbert, a szervezet alelnöke ismertette a Kárpátaljai Tudományos Adatbankot. „A Kárpátaljai Tudományos Adatbank felületén mára több mint 1000 cikk, 600 könyv, 60–70 disszertáció található. Jövőbeli terveink között szerepel egy fórum az adatbank felületén, ahol konzultálni tudnak a főiskolai és egyetemi hallgatók a doktoranduszokkal, kutatókkal, továbbá a tudományos anyagok bővítése partnerekkel és együttműködő kutatóintézetekkel” – fogalmazott Bence Norbert alelnök. A szervezet idei közgyűlésén 2 új tag jelentkezését fogadták el.

2024. május 25. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) horgászversenyt szervezett tagcsaládjai számára. A nagy érdeklődésre való tekintettel idén két helyszínen került sor az eseményre (Beregszász és Nagydobrony). Összesen közel százhúsz fő vett részt a programokon. A programfelelősök Birta János és Bara Éva voltak.

2024. május 26. „Aki eszi az én testem, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne” (János 6:56) gondolat jegyében a tiszabökényi Árpád-házi Szent Erzsébet templom idei első áldozóit a ferences Ámosz atya, plébániai kormányzó és Kutasi Magdolna hitoktató nagyon következetesen készítette fel az első szentgyónásuk elvégzésére és az elsőáldozásra. Ez a nap nemcsak az egyházközség ünnepe, hanem a családé is, ahol a gyerekek nevelkedtek. Ezen a vasárnapon az öt elsőáldozó tiszteletére Ámosz atya celebrált lelket építő szentmisét.

2024. május 27. A huszti járási Kelenfalván (Klimovica) szabadtéri rajzolással tisztelegtek Erdélyi Béla születésének 133. évfordulója alkalmából. A hírt Okszana Szidor közölte Facebook-oldalán

2024. május 28. Nagytakarítás a Vereckei Honfoglalási Emlékműnél. A szentendrei Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület önkéntesei Hangácsi István elnök vezetésével a Vereckei Honfoglalási Emlékmű környékét májusban is rendbe rakták. A nemzeti összetartozás napján rendezett környék fogadja majd mindazokat, akik feljönnek az emlékműhöz.

2024. május 29. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) filmvetítést szervezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola filmklubjában. Az érdeklődők Buvári Tamás A másik érintése című, 2023-ban debütált filmjét tekintheték meg. A vetítés után közönségtalálkozóra tartottak, ahol a résztvevők a rendezővel beszélgettek.

2024. május 30–31. Kárpátalján a legtöbb oktatási intézményben megszólalt az utolsó csengő. Nem volt ez másként a Beregszászi kistérség iskoláiban sem. Idén összesen 835 végzőst bocsátottak ki – közölte Babják Zoltán polgármester. Ebből 296 11. osztályos és 539 9. osztályos diákot. A polgármester kiemelte: „Egy újabb, megpróbáltatásokkal teli tanév végéhez értünk. Mérhetetlenül büszke vagyok diákjainkra, pedagógusainkra az igyekezetükért és az elért eredményeikért. Mindannyian ügyesek vagytok! Hálás vagyok továbbá a szülőknek a támogatásért és megértésükért, melyet egész évben tanúsítottak. Idén 296 11. osztályos és 539 9. osztályos végzősünk van. Kívánok sok sikert a tesztek letételéhez, magabiztosan haladjatok az álmaitok felé. A többieknek kellemes, örömteli pillanatokkal teli szünidőt kívánok. Töltődjetek fel a következő tanévre, s ami a legfontosabb – köszöntsön be mihamarabb a béke!”

2024. május 30. A Nagyszőlősi 3. Számú Középiskola udvarán tanévzáró ünnepséget tartottak. Köszöntő beszédet mondott Nyibilevics Mónika, az iskola igazgatónője, a szülők nevében Bocskor Zita édesanya, Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének ügyvezető alelnöke, Petei Judit, a megyei tanács képviselője. A negyedikes tanulók tánccal és verssel, a 9-es diákok zenés-táncos előadásával kedveskedtek a közönségnek. A történelmi egyházak képviselői Isten áldását kérték a jelenlévőkre.

* Tizenhárom kilencedikes diák ballagott idén a korábban térségi bázisiskolának számító Eszenyi Líceumból. Baraté Natália igazgató közlése szerint az intézményben megszűnt a 10. és 11. osztály. Idén 125 tanulót 19 pedagógus oktatott az intézményben, és az eddigi érettségizők helyett 2024-ben már kilencedikes diákok ballagtak az eszenyi iskolából, ami sajnos a háború okozta elvándorlás következménye. Az eszenyieknek pedig el kell fogadniuk, hogy kilencosztályos iskola lesz a középiskolájuk a jövőben.

2024. május folyamán.

* A Kárpát-medencei Magyar Újságíró Egyesületek Közössége idén a sátoraljaújhelyi Rákóczi-táborban tartotta hagyományos évi értekezletét. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a közelgő európai uniós választásokról is beszélt, ahol ismét lehet egy kárpátaljai származású jelölt Ferenc Viktória személyében. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó felidézte, hogy az elmúlt három év alatt nagyot változott az Európában és a Kárpát-medencében élő kisebbségek helyzete. Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója mesélt a kárpátaljai magyar újságírás jelenéről, illetve a fokozottan nehéz körülményekről. A tanácskozás végén a résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben többek között mély együttérzésükről és szolidaritásukról biztosítják a háború sújtotta kárpátaljai magyar közösséget, és amennyiben szükséges, mindenfajta segítséget megadnak a háborús térségben élő és dolgozó kárpátaljai kollégáiknak.

* Beiktatták Nagy Szabolcsot, a balazséri református gyülekezet immáron választott lelkipásztorát. Az istentiszteleten Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. A lelkészbeiktatás végén a hívek és a környék lelkészei köszöntötték az új vezető lelkipásztort.

* Hatalmas üzlet lett Kárpátalján is a hadkötelesek kicsempészése a határon. A bűnüldöző szervek a határőrség munkatársaival közösen őrizetbe vettek egy férfit, akit embercsempészettel gyanúsítanak. A 44 éves huszti személyt akkor tartóztatták le, amikor hét férfit szállított az ukrán–román határszakasz irányába. Kiderült, hogy fejenként tízezer dollárért nyújtott „segítséget” a hadköteles korú ukrán állampolgárnak.

* Megkésett nekrológ. Az utolsó láger-túlélők egyikétől, szeretett földimtől a tiszabökényi születésű Fóris Kálmán (1924. 09. 20.–2024. 03. 30.) bátyánktól – megkésett nekrológgal – búcsúzom, aki hosszú, tartalmas életet élt, és életének 100. évében adta vissza lelkét Teremtőjének. Ahogy elmesélte, húszéves korában apai nagybátyámmal, Dupka Elekkel mindketten kiállták a lágerélet megpróbáltatásait, amikor Tiszabökényből háromnapos munkára hurcolták, amelyből három év lett. Istenhez fohászkodva, a hazatérés hitében élte túl ő is a sztálini lágerek poklát.

A kanyargós Tisza szeretete jegyében lett aztán vízügyi mérnök. A zaklatások, megfigyelések miatt 1970-ben költözött Kispestre, itt alapított családot. Szerető felesége, fia és lánya bearanyozták szabaddá vált életét. Majd itt lett a közélet aktív szereplője, a Kispesti Társaskör egyik alapítója is. A Kispest-Központi Református Egyházközség presbitereként, majd gondnokaként tevékenykedett, az egyházközség közösségi házának megépítésében elévülhetetlen az érdeme. Dódity Gabriella, a társaskör egyik vezetője, önkormányzati képviselő asszony Kálmán bátyánk nem mindennapi élettörténetéről kisfilmet és egy kis könyvet is készített. Közreműködött a málenykij robotra hurcoltak emlékművének avatásán.

Többször meghívott kispesti otthonába, saját készítésű borát kóstolgatva mesélt a régmúlt időkről. Tiszabökény történetének megírásához bőséges információval látott el.

Tulajdonképpen az ugocsai tájegység egyik neves történelmi családjából származott. Nagyapja, Fóris István (1820–1902) az 1848/49-es szabadságharcban Kossuth Lajos honvédhadnagya, majd Ugocsa megye főjegyzője, főszolgabírója, a református egyházmegye tanácsbírója volt, sírját a bökényiek ma is gondozzák, a március 15-i megemlékezések idején megkoszorúzzák. Kálmán bácsi apja mint tartalékos hadnagy az első világháború egyik katonahőse, akit ezüst vitézi éremmel bátorságáért tüntettek ki. Nagynénje, Kocsisné Szirmai Mária (1899) néprajzosként ismert, főként a Felső-Tisza-vidéken és Somogy megyében. Népművészeti mintákról készített rajzokat, népmeséket jegyzett fel. Tisza vidéki keresztszemes hímzések c. könyvét közel 10-szer adták ki Magyarországon. Ilyen családi örökség alakította az ő életét is.

Visszaemlékezését egyik gyűjteményünkben leközöltük, lásd a 123. oldalon: (https://mek.oszk.hu/15900/15900/15900.pdf). Koronatanuként szólalt meg Hajduk Márta Kárpátaljai tragédia című dokumentumfilmjében (https://www.youtube.com/watch?v=hge17S3IEeE).

Biztatásomra, szervezésemben bemutatkozott a GKNT több konferenciáján. Élete legboldogabb eseményeként értékelte, hogy 2015. február 15-én velem együtt felszólalhatott az Országház felsőházi üléstermében, ahol a malenykij robot áldozataira emlékeztünk.

Aggódva követte a háború árnyékában élő magyarság sorsát. Nekünk, a szeretett honfitársaknak szóló üzenete máig aktuális: „nem a gyűlöletkeltésben, hanem az összefogásban, a szeretetben van a szent erő, ne veszítsük el a reményt a szülőföldünkön, Istentől való hittel, okosan, leleményesen alkalmazzuk őseink túlélési stratégiáit. Próbáljuk a legrosszabból is jót kihozni!” Isten veled! Köszönjük, hogy voltál nekünk, Kálmán bátyánk! (DGy.)

 

Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,

www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua, www.umdsz.info, https://umoti-uzhnu.university/hu/fooldal/   stb.

 

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:
Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.
Megjelenik: havonta két alkalommal.
Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.
Archívum: kmmi.org.ua

Hírek

  • Shrek Tímea: „… látom az emberekben a jót, de ugyanakkor a rosszat is.”

    Közvetlen, pozitív természetű, igyekszik a rosszban is megtalálni a jót. Munkája iránt elkötelezett, azt becsülettel, szívvel-lélekkel végzi. Szabad idejét a legszívesebben családja körében tölti, és természetesen az írást sem hanyagolja el, téma mindig akad… A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatá...

  • Leleplezték a 72. miniszobrot Ungváron

    A Mihai Eminescu születésének 175. évfordulójára készült miniszobrot Volodimir Szmolanka, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora és Ioan-Mircea Farkas, kolozsvári egyetemi tanár avatta fel az Ungvári Nemzeti Egyetem főépületének közelében.

  • Virtuózok – közös nyelven zenélünk. Jön a TIZEDIK, JUBILEUMI évad!

    A világhírű Virtuózok nemzetközi komolyzenei tehetségkutató verseny 2024/2025-ben is a klasszikus zene fiatal tehetségeit kutatja fel határainkon innen és túl. A tizedik, jubileumi évad különlegessége, hogy minden eddiginél nagyobb hangsúlyt és teret biztosít a határon túli magyar tehetségek felkuta...

  • Fellobban advent első gyertyalángja

    Megkezdődött az advent, melynek első vasárnapját a Szent András napjához legközelebb eső vasárnapon tartja a nyugati kereszténység. A katolikusoknál advent a Jézus születéséig tartó négyhetes lelki felkészülésen és várakozó időszakon kívül a liturgikus egyházi év kezdetét is jelenti.

  • Múltfeltárás, hitelesség, identitáserősítés – könyvbemutatók a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Rákóczi-főiskolán

    Mind a most bemutatásra kerülő Beregszász város monográfiája, mind a nemrég megjelent Nagybereg krónikája hiánypótló kiadvány. Mindkettő segít a helyi identitás erősítésében, és jelentősen hozzájárul e két településen élők történeti tudatának ápolásához, hangzott el a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai ...

  • Emléktábla- és újabb rózsahölgyek avatása

    A Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága idén is folytatja többéves hagyományát, miszerint rózsatövet és emléktáblát avat Beregszász és a vidék ismert nőalakjai számára a beregszászi Budapest parkban. Ezúttal Nádas Anna, színész, újságíró, színműíró, a Beregszászi Népszínház egyik alapítója és...

Copyright © 2024 KMMI