-
Kárpátaljai Hírmondó 2015. év (letölthető pdf formátum)
Írta: | Forrás: | 2015. december 21.
Kárpátaljai Hírmondó — 2015. év
XI. évf. I. szám.XI. évf. II. szám.XI. évf. III. szám.XI. évf. IV. szám. -
Kárpáti Magyar Krónika XIX. (VI). évfolyam, 23. (181.) szám. 2015. december 2.
Írta: | Forrás: | 2015. december 02.
EZ VOLT 2015 NOVEMBER FOLYAMÁN — ELISMERÉSEK
*A 15. Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon a legjobb rendezésért járó elismerést Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója vehette át A szarvassá változott fiú című filmjéért.
*A Credo Verséneklő Együttes (művészeti vezető: Ivaskovics József) nagy elismerést kapott, mert a Magyar Örökség és Európa Egyesület kuratóriuma a nagyszámú állampolgári javaslat alapján a kárpátaljai Credo Verséneklő Együttest Magyar Örökség Díjban részesítette, elismerve nemzetmegtartó, értékes 20 éves szolgálatukat. A díjátadó ünnepséget a Magyar Tudományos Akadémia nagy tanácstermében tarják meg.
-
Kárpáti Magyar Krónika XIX. (VI). évfolyam, 24. (182.) szám. 2015. december 2.
Írta: | Forrás: | 2015. december 02.
December a római naptárban a 10. hónap volt, a neve is azt jelenti: „tizedik”. Ez a hónap a pihenés, megbékélés és a jó hangulat jegyében telt el, az emberek a családi tűzhely köré húzódtak, és élvezték a jól végzett munka megérdemelt gyümölcseit. December közepe táján kezdődött a latiumi földművesek ősi istenének, Saturnusnak az ünnepi hete. Minthogy decemberre minden jelentősebb paraszti munka befejeződött, a falusi nép méltóképpen köszönthette égi gazdáját. December az év utolsó hónapja, egyben az első téli hónap. Első napja a meteorológiai tél kezdetének napja. Az év végi ünnepek ugyan fénybe borítják, de egyben a legsötétebb hónap is, ugyanis decemberben vannak az év legrövidebb nappalai vagy másképp fogalmazva a leghosszabb éjjelei.
-
Kárpáti Magyar Krónika XIX. (VI). évfolyam, 21. (179.) szám. 2015. november 1.
Írta: | Forrás: | 2015. november 01.
EZ VOLT 2015 OKTÓBER FOLYAMÁN – Fontosabb események, rendezvények
2015. október 2. A Nyíregyházi Főiskola „D” épületének kerengőjében a Málenkij robot, a kárpátaljai magyarok 1944-es deportálásának emlékére címmel kiállítást rendeztek. A megnyitón először dr. Reszler Gábor, a Történettudományi Intézeti Tanszék oktatója, majd Halkóné dr. Rudolf Éva központvezető üdvözölték a jelenlévőket az eseménynek helyet adó házigazda nevében. Eezt követően Bocskor Andrea, az Európai Parlament képviselője és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke nyitották meg a kiállítást.
-
Kárpáti Magyar Krónika XIX. (VI). évfolyam, 22. (180.) szám. 2015. október 31.
Írta: | Forrás: | 2015. november 01.
EZ LESZ 2015 NOVEMBER FOLYAMÁN — Fontosabb események, rendezvények
2015. november 1-2. Minden szentek napja.
2015. november 3-8. a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) közreműködésével megrendezi hagyományos találkozóját: a IX. Együtt Írótábort – Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napokat.
-
Kárpáti Magyar Krónika XIX. (VI). évfolyam, 17. (175.) szám. 2015. szeptember 3.
Írta: | Forrás: | 2015. szeptember 03.
EZ VOLT 2015 AUGUSZTUSA FOLYAMÁN — Elismerések
* Az aknaszlatinai Sóbányi Imre kapta idén a KMKSZ Fodó Sándor-díját. Az amatőr helytörténeti kutató, aki a település történetét is papírra vetette, 17 esztendeig volt a KMKSZ aknaszlatinai alapszervezetének elnöke.
-
Kárpáti Magyar Krónika XIX. (VI). évfolyam, 18. (176.) szám. 2015. szeptember 3.
Írta: | Forrás: | 2015. szeptember 03.
SZEPTEMBER, SZENT MIHÁLY HAVA
Szeptember (ősi magyar nevén, Földanya hava) az év kilencedik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. Eredetileg, a római naptárban az év hetedik hónapja volt. Innen ered a neve is: a latin septem szóból amelynek jelentése hét. A népi kalendárium Szent Mihály havának nevezi.
-
Kárpáti Magyar Krónika XIX. (VI). évfolyam, 15. (173.) szám. 2015. július 29.
Írta: | Forrás: | 2015. július 29.
EZ VOLT 2015 JÚLIUSA FOLYAMÁN – Fontosabb események, rendezvények – JÚLIUS
2015. július 5. Fuchs Andrea ungvári alkotó grafikáit bemutató tárlat nyílt Beregszentmiklóson, a Telegdy-Rákóczi kastély galériájában.
2015. július 5. Ifjúsági tehetségkutató napot szerveztek Beregdédában, ahol a helyi és környékbeli tehetséges gyerekek bemutathatták a szélesebb közönségnek, hogy mi az, amiben kiemelkedően tehetségesek. A Ki mit tud? mellett volt kispályás focitorna, ügyességi csapatversenyek, rajzverseny, kézimunka és képzőművészeti kiállítás, valamint a helyi és környékbeli tánccsoportok is felléptek.
-
Kárpáti Magyar Krónika XIX. (VI). évfolyam, 16. (174.) szám. 2015. július 29.
Írta: | Forrás: | 2015. július 29.
AUGUSZTUS
Erre a hónapra esik „az Úr színe változása… annak emlékezetére, hogy halála előtt Krisztus átalváltozott. Alkalmatossága pedig az volt, hogy ama dicsőséges magyar vitéz Hunyadi János Nádor Fejérvárat a török ellen nemcsak megtartotta, hanem Muhamet császárt is alatta megverte 1456. esztendőben, mellyel az egész keresztyénséget megörvendeztette. Szentelik augusztus 6. napján” ezt az ünnepet. Ehhez a török elleni győzelemhez kapcsolódik a déli harangszó, amint majd később látni fogjuk.
-
Kárpáti Magyar Krónika XIX. (VI). évfolyam, 14. (172.) szám. 2015. július 5.
Írta: | Forrás: | 2015. július 06.
JÚLIUS – SZENT JAKAB HAVA
A római naptárban a hónap eredetileg a Quintilis („Ötödik”) nevet viselte, mivel az egykori márciusi évkezdéstől számítva az ötödik hónap volt. I. e. 44-ben Marcus Antonius javaslatára nevezték el júliusnak Julius Caesarról, aki ezen hónap 12. napján született (valószínűleg visszautalásként arra, hogy C. J. Caesar, mint pontifex maximus nevéhez kapcsolódik a római naptár reformja).



