-
Évzáró beszélgetés az Együttről
Írta: Tudósító | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2013. december 14.
Idén lépett XI. évfolyamába az Együtt című irodalmi, művészeti és kulturális folyóirat. Ez a tény már önmagában is figyelemre méltó, hiszen az előző ehhez hasonló helyi kezdeményezések igen hamar kimerültek: a Pánsíp, a Hatodik Síp vagy a Kárpátaljához is köthető Véletlen Balett kiadása néhány év múltán egyszerűen megszűnt. Ebben a regionális közegben az Együtt nem csupán képes volt fennmaradni, de az egykori negyedéves lap immár második éve jelenik meg kéthavi rendszerességgel. A napokban hagyta el a nyomdát a 2013/6. szám is, ennek apropóján került sor egy az évfolyam anyagait, illetve a folytatás problémáit áttekintő kerekasztal-beszélgetésre 2013. december 12-én a beregszászi Európa–Magyar Házban.
-
A székelyek pecsétjéről Kijevben
Írta: Tudósító | Forrás: www.3szek.ro | 2013. november 30.
A nap és a holdsarló a székely közösség pecsétjében címmel tartott előadást Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus a november 22–24. között Kijevben megrendezett IV. Nemzetközi Pecséttani Konferencián. Az Ukrán Tudományos Akadémia (UTA) Történelmi Intézete és az M. Sz. Hrusevszki Régészeti és Forráskutató Intézete
-
Emléktábla-avatás és konferencia Királyházán
Írta: Kovács Elemér | Forrás: karpatinfo.net | 2013. november 30.
Komjáti Benedek életének fő műve eleven cáfolata annak a szovjet éra évtizedeiben sokszor hangoztatott hazug állításnak, hogy ezer esztendeig nem volt itt semmi. A humanista gondolkodó 1532-ben Királyházán, a Nyaláb vár falai között fejezte be Szent Pál leveleinek fordítását, melyet rá egy évre, 1533-ban adtak ki Krakkóban. A jeles kultúrtörténeti esemény tiszteletére a várrom közepén emelt kápolna falán az elmúlt vasárnap emléktáblát avattak. Az első magyar nyomtatott könyv megjelenésének 480. évfordulóján a királyházi róma katolikus templomban neves előadók részvételével nagyszabású konferenciát tartottak.
-
Advent első vasárnapja
Írta: Tudósító | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2013. november 30.
Az advent a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A templomokban országszerte advent első vasárnapjának liturgiáját tartják. A Jézus születésének ünnepére való várakozást a böjt, a bűnbánat és a tettekben megnyilvánuló jócselekedetek mellett a kifejezetten csak erre az időre jellemző katolikus szertartások és szokások is segítik. Az adventi készület hagyománya a 4. századból ered, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő században ez a várakozás átalakult: már a karácsonyra, Krisztus megszületésének ünnepére készültek lelkileg a keresztények az ünnepet megelőző hat héten keresztül, ebből rövidült le a négy vasárnapot átívelő adventi időszak.
-
A Kárpát-medencei Örökségvédelmi Program 2013. évi eredménye
Írta: Tudósító | Forrás: Felvidek.Ma | 2013. november 27.
A következő esztendőben is az ideihez hasonló nagyságrendű forrást szán a magyar kormány a Kárpát-medencei örökségvédelmi programra. Idén Felvidéken a felsővályi és tornai templom újult meg. A programon kívül felújították az alsósztregovai kúriát, s jövőre a borsi kastélyon a sor. Hölvényi György az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Hammerstein Judit az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára és Répás Zsuzsanna a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára november 26-án közös sajtótájékoztatón számolt be a Kárpát-medencei Örökségvédelmi Program 2013. évi eredményeiről.
-
A 45. Kazinczy Napok anyanyelvünkről is szóltak
Írta: Balassa Zoltán | Forrás: Felvidek.Ma | 2013. november 27.
A Kazinczy Napok második napján a műsor első részében az előadók nyelvészeti kérdésekkel foglalkoztak. Zárásként a résztvevők megkoszorúzták Kazinczy Ferenc kassai emléktábláját a Fekete Sas épületén.
-
Magyar filmeket mutatnak be újra Krasznodarban
Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2013. november 27.
Filmcsárdás címmel ismét magyar mozihét kezdődött hétfőn a dél-oroszországi Krasznodarban. Hatodik alkalommal mutatnak be magyar alkotásokat a Kubany folyó parti városban, a Krasznodari terület székhelyén. December elsejéig a nézők egyebek között Szabó István Hanussen, Tarr Béla A torinói ló című filmjét, valamint a régebbi nagy kedvencek közül a Várkonyi Zoltán rendezésében készült Egri csillagokat is láthatják.
-
Véget ért a gyalázatos hallgatás
Írta: Sz. V. | Forrás: Magyar Nemzet | 2013. november 27.
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából tartottak ünnepi megemlékezést szombaton Budapesten. Úgy fest, Magyarország végre felébred a kollektív amnéziából. A Szovjetunióban volt magyar politikai rabok és kényszermunkások szervezetének (Szorakész) rendezvényén Menczer Erzsébet, a szervezet elnöke a Derkovits Gyula Általános iskola udvarán elmondta: a szovjet megszállók ebben az épületben is vallatták a magyar embereket, majd ítélet nélkül hurcolták őket a gulág táborokba, ahogy politikai érdekeik kívánták.
-
Holokauszt Emlékév: 1073-an pályáztak
Írta: Tudósító | Forrás: kultúra.hu | 2013. november 27.
Várhatóan januárban kötnek szerződést a Magyar Holokauszt Emlékév – 2014 című pályázatra sikeresen pályázókkal, az 1,5 milliárdos keretösszegből vidéki és határon túli projekteket is támogatnak. „Összesen 1073 pályázat érkezett be csaknem 14 milliárdos összeggel, ami már önmagában jelzi a pályázatkiírás sikerét” – mondta el L. Simon László.
-
Nemzetközi konferencia a „malenykij robot” áldozatai emlékére
Írta: f. l. | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2013. november 18.
A Szolyvai Emlékparkbizottság, a MÉKK, a KMMI és a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre (Pécsi Német Kör) szervezésében "Egyetlen bűnünk a származásunk volt" címmel nemzetközi konferenciára került sor, amelyen a Kárpát-medencei magyarok és németek 1944-1955 közötti internálásának és deportálásának folyamatait elemezték. Az Európa-Magyar Házban sorra kerülő konferencia nyitásaként Pocsai Vince református lelkész imádkozott a „malenykij robot” áldozataiért, majd Zubánics László, a KMMI elnöke köszöntötte a résztvevőket. Dr. Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke a testület tevékenységéről szólt.