A nyugati kereszténység ma Jézus húsvéti misztériumának nyitónapját, vagyis a Megváltó jeruzsálemi bevonulását ünnepli.
Virágvasárnap a megváltás lelki előkészületét jelentő nagyböjti időszak végét jelzi, egyúttal azonban a húsvéti keresztáldozatba torkolló nagyhét kezdete is.
A mai napon a keresztény világ nyugati ága Jézus Jeruzsálembe történő bevonulására emlékezik. A szent szerző, Máté evangélista mindezt így meséli el: „Amikor Jeruzsálemhez közeledve Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldte két tanítványát, ezzel a megbízatással: Menjetek a szemközti faluba! Találtok ott egy megkötött szamarat a csikójával. Oldjátok el és vezessétek ide! Ha valaki szólna érte, mondjátok, hogy szüksége van rá Urunknak, akkor rögtön elengedi. Ez azért történik, hogy beteljesedjék a próféta szava: Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod jön hozzád, szerényen, szamárháton, a teherhordó állat csikóján. A tanítványok elmentek, s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és csikóját, ráterítették ruhájukat, ő pedig felült rá. A nép közül sokan eléje terítették ruhájukat az útra, mások ágakat tördeltek a fákról, és az útra szórták. Az előtte járó, s az utána tóduló tömeg így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! Amikor beért Jeruzsálembe, az egész város izgalomba jött. Ki ez? – kérdezgették. Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből – felelte a nép” (Máté 21 1-11).
Jézus idejében a Közel-Keleten az volt a szokás, hogy ha egy király vagy valamilyen kimagasló személy bevonul egy adott városba, akkor annak lakói tiszteletük és hódolatuk jeléül már a falak előtt fogadják, és többnyire pálmalevelekből árnyékos, fedett folyosót képeznek. Ezt a szokást Jeruzsálemben is tartották, a templomba bevonuló papságot például rendre pálmaágakkal köszöntötték.
Jeruzsálem népe, s az oda a közelgő zsidó ünnepek miatt összesereglett sokaság mind a négy evangélium szerint Jézusnak is megadta ezt a tiszteletet.
A hasonlóságuk miatt szinoptikusokként is emlegetett Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János azonban pálmaágakról számol be: „Másnap az ünnepre felzarándokolt tömérdek nép hírét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik. Pálmaágakat szedtek, kivonultak eléje, és így köszöntötték: Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya! Jézus talált ott egy szamárcsikót s felült rá, ahogy az Írás mondja: Ne félj, Sion leánya! Nézd, királyod jön, nőstényszamár csikóján. Tanítványai először nem értették, de amikor Jézus megdicsőült, ráeszméltek, hogy ami történt vele, azt megírták róla. S a nép, amely ott volt, amikor Lázárt előhívta a sírból és feltámasztotta a halálból, tanúságot tett mellette. Azért is vonult ki eléje a tömérdek nép, mert hallották, hogy ezt a csodát művelte. A farizeusok ellenben szemére vetették egymásnak: Lám, nem mentetek semmire. Nézzétek, az egész világ követi” (János 12).
Nem véletlen tehát, hogy virágvasárnapot a keresztény világ a latin dominica palmarum, azaz a pálmaágak vasárnapja kifejezéssel említi.
Legkorábban a jeruzsálemi egyház ünnepelte, már a 4. századból maradtak erre vonatkozó feljegyzések, hogy aztán hírét a szentföldi zarándokok vigyék szerteszét a keresztény világban.
A virágvasárnapi körmenet arra emlékezik, hogy Jézust ünnepelte a jeruzsálemi tömeg. A liturgia ősi múltra nyúlik vissza: előbb keleten, de nem sokkal aztán nyugaton is, már a 6. századtól kezdve megtartották.
Jézustól a jeruzsálemi tömeg azt várta, hogy népének majd e világi megváltást hoz, vagyis elzavarja a római megszállókat. Jézus azonban nem az idegen hatalom rabságából, hanem a bűn rabságából szabadította meg az emberiséget. Ez a gondolat vezet el virágvasárnap dicsőségétől a kereszthalál döbbenetéig. Ezt a folyamatot ugyanis egységben kell szemlélni. Nem véletlen, hogy a virágvasárnapi liturgia Jézus szenvedéstörténetét is előrevetíti. A szentmise olvasmánya az Ószövetségből merít, és a megjövendölt Messiást mutatja be, az evangéliumi szakasz azonban már Jézus kínszenvedését eleveníti meg.
Ferenc pápa is ezt az egységes ívet mutatta be 2022-es virágvasárnapi szentbeszédében. A katolikus egyházfő a zsúfolásig megtelt Szent Péter téren bemutatott mise homíliájában azt a gondolatot fejtegette, amely szerint a kálvárián két szemléletmód ütközik egymással. Az evangéliumi szakaszban a keresztre feszített Jézus szavai szemben állnak a keresztre feszítők szavaival – mondta Ferenc pápa. Mint fogalmazott: „A keresztre feszítők szüntelenül ismétlik: mentsd meg magad, vigyázz magadra, gondolj magadra; nem másokra, hanem csak a saját egészségedre, saját sikeredre, saját érdekeidre; a birtoklásra, a hatalomra, a látszatra. Mentsd meg magad: az emberiségnek ez a refrénje feszítette keresztre az Urat. Gondolkozzunk el erről!” – buzdított a pápa, aki szerint az énközpontú mentalitással szemben áll Istené; a mentsd meg magad ütközik az Üdvözítővel, aki önmagát kínálja fel. Mint fogalmazott: „A kínszenvedés legélesebb fizikai fájdalmában Krisztus bocsánatot kér azokért, akik szögekkel átszúrják a testét. Azokban a pillanatokban csak üvöltenénk haragunkat és szenvedésünket, ehelyett Jézus ezt mondja: Atyám, bocsáss meg nekik.” Hozzátette: „Miközben keresztre feszítik, a legnehezebb pillanatban Jézus megéli legnehezebb parancsolatát: az ellenség szeretetét” – tanította a pápa, aki felszólította a keresztényeket: „Törjük meg a gonosz és a szánakozás ördögi körét. Szeretettel válaszoljunk az élet szögeire, a megbocsátás simogatásával a gyűlölet csapásaira.”
Ezt a gondolatot Sík Sándor a piarista atyák alázatos lelkületének megfelelő módon így fogalmazta meg a Tedd a jót! című versében:
Tekintet nélkül arra, hogy
Másoknak tetszik
Vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy
Látják-e vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy lesz-e
Sikere vagy nem,
Tedd a jót!
A képen: Jézus jeruzsálemi bevonulását megjelenítő virágvasárnapi menet résztvevői a barkaszentelés után a debreceni Déri téren 2019. április 14-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
