A malenykij robot, a sztálini terror ártatlan áldozataira emlékeztek a Szolyvai Emlékparkban magyarok, németek – határok nélkül. Jöttek Beregszászból, Técsőről, Recsről, Felsőzsolcáról, Pécsről, Nyíregyházáról, Halmiból…
Dr. Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékpark-bizottság elnöke megnyitó beszédében beszámolt a testület 2019-es tevékenységéről.
– Mint az látható, az év folyamán is lehetőségünk volt arra, hogy karbantartsuk, fejlesszük az emlékparkot. Ezt a lehetőséget a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetjük. Megújult a parkhoz vezető út burkolata, amiért a szolyvai önkormányzatot illeti köszönet. Elkészült, s ma felavatásra kerül a Halmi járásból (Románia) elhurcolt 273 áldozat nevét megörökítő márványtábla. Ezzel immár tizenkétezer, a haláltáborokba elhurcolt, s ott halálra gyötört magyar és német férfi kőbe vésett neve, emléke előtt hajthatunk itt fejet – sorolta Tóth Mihály elnök, majd felhívta a figyelmet:
– Az alapvető politikai változások ellenére a malenykij robot néven ismert terrorakció kérdése nem tekinthető rendezettnek, lezártnak. Hisz a régió nemzetiségei ellen elkövetett bűncselekmény elismerése az ukrán állam részéről mind a mai napig nem történt meg.
Az emlékpark-bizottság elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik az elhurcolások kezdetének 75. évfordulóján elzarándokoltak a Kárpát-medencei magyar Golgotára
Üdvözölte a jelenlévőket Fuchs Andrea, az emlékpark-bizottság ügyvezetője, köztük: Szegő László dandártábornokot, főhadsegédet, a Köztársasági Elnöki Hivatal honvédelmi irodavezetőjét, Kalmár Ferenc Andrást, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosát, Íjgyártó Istvánt, Magyarország ukrajnai nagykövetét,Tilki Attila parlamenti képviselőt (FIDESZ), az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagját, Buhajla Józsefet, az ungvári és Szilágy Mátyást, a beregszászi magyar külképviselet főkonzulját, Tirst Tamást, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Támogatáskezelő főigazgató-helyettesét, Tóth Miklóst és Péter Csabát, a megyei tanács UMDSZ-es képviselőit, dr. Zubánics Lászlót, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, Brenzovics Lászót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét, Menczer Erzsébetet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) elnökét.
– Emlékezni, a múltba visszatekinteni sokszor fájdalmas, emberpróbáló feladat. Főként akkor, ha saját történelmünk sötét, tragikus eseményeit idézzük fel – kezdte beszédét Kalmár Ferenc András –, melyekre keressük a magyarázatot, de nehezen, vagy egyáltalán nem találjuk. Ma a két világháború és a szovjet megszállás áldozataira emlékezünk ezen a helyen, mely méltóképpen állít emléket és tart tükröt a történelem egyik legsötétebb időszakának.
A szónok elismeréssel szólt a Szolyvai Emlékpark-bizottság tevékenységéről, majd így folytatta:
– Az itt élő népek kialakították nyelvüket, hagyományaikat, ezáltal létrejött az a sokszínűség, mely szellemi és anyagi értékeket teremtett, és ezáltal gazdagították azt a régiót, melyben évszázadok óta élnek függetlenül a terület feletti uralmat gyakorló hatalomtól.
Viszont a háborúkat követő gyakori határmódosítások, a vesztesek kisemmizése, kiszolgáltatottsága folyamatos megalázása, elnyomása, szabadságuk korlátozása, az asszimilációs törekvések, a kirekesztés, a történelemhamisítások és a történelemtudomány ideológiai és nacionalista alapokra való helyezése, a vae victis, azaz, jaj a legyőzötteknek elv alkalmazása, és egyes térségek meghódított területként való kezelése csak növelte a nemzetek közti feszültségeket.
A határok változtak, az emberek maradtak, a konfliktusok szereplői is változtak, hol egyik győzött, hol másik. A XX. század közepére világossá vált, ha ez az erőpolitizálás az európai országok, nemzetek közt így folytatódik, újabb háborúk és behozhatatlan hanyatlás vár az öreg kontinensre… Nagyhatalmak jöttek és mentek. Mindig akadt egy erősebb szereplő, amely aktuálisan legyőzhetetlennek hitte magát.
A II. világháború után, Európa romjain, a fenyegető kommunista veszély hatására, az „egység a sokszínűségben” alapján megszületett a határok nélküli Európa, az Európai Unió gondolata. Kelet-Európa országaiban, beleértve a volt szovjet blokkhoz tartozó országokat is, még a kommunizmus bukását követően is, nagy és nehéz feladatnak bizonyul javítani a nemzeti kisebbségek helyzetén, itt a politikai elitek jelentős részének lelkébe és gondolkodásába még ma is megtalálhatóak a sztálini gyökerek. Tudjuk, Sztálinnak a kisebbségi kérdés csak vagonkérdés volt. De még Szálin után is, a kommunista diktatúra ideológiája egyre inkább összefonódott a nacionalizmussal, főleg akkor, amikor az ideológia és az állami terror már nem volt képes összetartani a társadalmat. Így ezt az összetartást a nemzeti érzés fokozásával, ellenségképek gyártásával pótolták.
A magyar nemzet azonban felállt a büntetőpadról, ahova a XX. század történelme küldte. Ma nincs győztes és vesztes, hanem egyenlő nemzetek vannak Európában. Minden hatalmas megpróbáltatás és veszteségek ellenére vagyunk, létezünk, gyarapodunk, és folytatjuk az 1100 éve tartó nemzetépítést. A történelem által ejtett sebek azonban nem gyógyulnak be néhány évtized alatt. Ebben mindnyájunknak egyéni felelőssége is van. Ha erősödik a nemzeti identitás, erősödik hazánk, és erősödnek az egymás közötti kapcsolatok is. Csak így tudunk egy emberként cselekedni, egy erőként mozdulni Európa szívében. Ebben a kárpátaljai magyarságnak is nélkülözhetetlen feladata, küldetése van. Hiszen csak úgy lehet egységes magyar nemzetünk, ha határon innen és túl közösen tudunk mozdulni, cselekedni. Függetlenül a történelem viharaitól a távolságoktól, a politikai és adminisztratív korlátoktól, van közös múltunk, vannak erős gyökereink, van közös jelenünk, s ami még fontosabb, van reményteljes jövőnk, helyünk Európa szívében.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke az emlékpark jelképes voltát emelete ki, majd kifejtette: Mindig jelentős problémát okoz az, amikor valamelyik népet kollektív bűnösként bélyegzik meg.
– Béke és megegyezés egy országban csak akkor lehet, ha az emberek, a népek jogait elismerik. Sajnos az utóbbi évek ukrán politikája elővette a magyar kártyát, s úgy, mint 1944-ben, most is újságokban, a televízióban alaptalan vádaskodások hangzanak el a magyarság vonatkozásában, másrészt olyan törvényeket hoznak, melyekkel el kívánják venni azokat a jogainkat, amelyeket szülőföldünkön mindig is élveztünk.
A KMKSZ elnöke megemlítette, hogy Munkácsról elindult az a mintegy 500 fős emlékmenet, melynek úti célja Szolyva. “Ez is bizonyítja azt, hogy a kárpátaljai magyarság továbbra is kiáll az ártatlan áldozatok rehabilitációjáért, s azért, hogy a magyarság saját szülőföldjén élhessen, fejlődhessen” – zárta szavait Brenzovics László.
– Kollektív bűnösök voltunk, sőt, ha belelapozunk a történelemkönyvekbe, még mindig azok vagyunk. 1944 novemberében a munkácsi Peremoha moziban ülésező Népbizottságok első kongresszusa többek között a kárpátaljai magyarokat és németeket a kollektív bűnösség bélyegével jelölte meg, s ez a dokumentum lesz a későbbiekben az az alapokmány, amelyik Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolását szentesíti. A gyakorlatilag mind a mai napig érvényben lévő dokumentumba foglaltakat senki nem cáfolta meg, azokat senki nem vonta vissza – fogalmazott Zubánics László.
Mit tudunk a kollektív bűnösség vádjával szemben felmutatni? A kollektív emlékezetet. Azt az emlékezetet, amely az elmúlt évtizedekben ezt a helyet az emlékezés helyszínévé avatta. Tudunk-e párhuzamot vonni napjaink és 1944 között? – tette fel a kérdést az UMDSZ elnöke.
Tudunk, hiszen az akkori hatalom a kárpátaljai magyarokban egy olyan erőt látott, amelyet semlegesíteni, izolálni, lehetőség szerint megsemmisíteni kell. Akkor a hadsereg szuronya árnyékában próbálták ezt megvalósítani. Ma, finomabb módszerekkel, törvényekkel. Útmutatást adva mindenki számára: aki fejet hajt és beolvad, az jó polgár lesz, aki ellenáll, annak egy üzenet van: csemodán, vokzál és Budapest…
Mi itt vagyunk 1100 eszendeje, itt akarunk élni, boldogulni, s itt próbáljuk a lehetőségeket megteremteni, hogy gyerekeink, történelmi gyökereket el nem feledve itt éljenek – mondta befejezésül a történész.
Megosztotta gondolatait az egybegyűltekkel Tilki Attila parlamenti képviselő, Tirst Tamást, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Támogatáskezelő főigazgató-helyettese, Menczer Erzsébetet, a Szorakész elnöke.
Zárszavában dr. Dupka Gyögy, az emlékpark-bizottság titkára összegezte azt a három évtizedes tevékenységet, melyet a kárpátaljai közösségek végeztek a sztálini terror áldozatai emlékének megőrzése érdekében.
A megemlékezésen a nagydobronyi Zöld ág asszonykórus az alkalomhoz illő énekeket adott elő. A főhajtást a kárpátaljai egyházak képviselőinek ökumenikus szolgálata zárta.
