Utazás mítoszaink csodavilágában

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2019. december 11.

Rege a csodaszarvasról címmel nyílt rendhagyó kiállítás Matl Péter képzőművész munkáiból a beregszászi külképviselet Gulácsy-termében.

Utazás mítoszaink csodavilágában

Sokan összegyűltek, hogy megtekintsék a műveket. Beke Mihály András első beosztott konzul miután köszöntötte a művészt és a résztvevőket, arról beszélt, most rendhagyó módon nem Matl szobrokat, hanem grafikákat tekinthetünk meg.

Szilágyi Mátyás főkonzul elismerően szólt a művész emblematikus szobrairól. Ezek közé tartozik a Vereckei-hágón állított honfoglalási emlékmű, nemzeti összetartozás emlékműve Ópusztaszeren, a munkácsi várban álló Zrínyi Ilonát és fiát, II. Rákóczi Ferencet ábrázoló szobor, s számos köztéri alkotás.

– Ezek valóban olyan műalkotások, amelyek Kárpátaljának egyfajta képzőművészeti nagyköveteiként „működnek”.

Most pedig egy olyan kiállítást láthatunk, amely rendhagyó módon nem a háromdimenziós művészet világában fogalmazza meg a mondanivalót, hanem képek formájában – fejtette ki a diplomata.

Matl Péter rögtönzött tárlatvezetés keretében mutatta be kiállított munkáit. Ezek az alkotások még a ’90-es években születtek, tehát régen várnak arra, hogy a nézők is megtekintsék őket.

– Az első teremben látható művek 1996 után készültek. Volt bennem egyfajta hiányérzet, és úgy gondoltam, kirajzolom magamból, így született meg a sorozat. E művek az mítoszainkat idézik fel: a csodaszarvast, a világnéző lovast, a csillagszemű juhászt. A magyar kultúrkörhöz tartozó művek mind a csillagokkal, a csillagos éggel vannak összekapcsolva, azokkal a mítoszokkal, amit az ősidőktől hordozzunk magunkban. A munkánk másik része pedig a születéssel, a beavatással és a halállal kapcsolatos, – mondta.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI