A Beregszászi Magyar Gimnázium 30 évvel ezelőtt, 1991. szeptember 1-jén nyitotta meg újra kapuit a tudásra vágyó tehetséges gyerekek előtt az egykori nagy múltú Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnázium jogutódjaként, amely azután felvette Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nevét.
Az elmúlt év változásai nyomán az idei tanév az első, amelyen új nevén – Beregszászi Bethlen Gábor Líceum – nyitja meg kapuit.
Az elnevezés új, de a célkitűzések, a szellemiség változatlan: a bethlenesek – a diákok, a tanáraik és a szülői közösség – továbbra is a tudás értékeinek, a magyar kultúra kincseinek megismerésén, megőrzésén, továbbadásán és kamatoztatásán fognak dolgozni, ahogyan eddig is, immár 30 éve, hangzott a szeptember elseji tanévnyitó ünnepségen.
Az elsősök – idén harmincketten vannak – immáron hagyományosan a székelykapu alatt vonultak át az ünnepségre osztályfőnökük, Ködöböcz Györgyi vezetésével. Itt ünnepélyesen fogadalmat tettek – a fogadalom szövegét Jakab Emma olvasta fel –, hogy megőrzik és tovább viszik a gimnázium jó hírét, a névhez méltóan fognak tanulni, majd a végzősök feltűzték mellükre a gimnázium jelvényét.
Szabó Árpád megnyitó köszöntőjében annak a reményének adott hangot, hogy ebben a jubileumi tanévben – újraindításának harmincadik évfordulóját ünnepli idén a tanintézmény –
a jelenléti oktatás fogja játszani a főszerepet.
Az igazgató szomorúan konstatálta, hogy el kellett elbúcsúzni szívükhöz oly közel álló és kedves Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium megnevezéstől, az líceumként szerepel a jövőben. Az új oktatási törvény alapján végre kellett és még végre kell hajtani néhány nem tetsző változtatást a városi oktatási és művelődési főosztállyal karöltve, de reményét fejezte ki, hogy a régi gimnázium eszmeisége és lényege nem fog megváltozni a líceum keretei közt sem.
Az igazgató beszámolt arról is, hogy Magyarország Kormánya és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, továbbá a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány lebonyolításával elkezdődött az intézmény új szárnyának építése,
és ha minden jól megy a jövő tanév kezdetére megtörténik az átadás is, s akkor a beregszászi kistérség legkorszerűbb állami tanintézménye fog a líceumos diákok rendelkezésére állni, mondta.
Szabó Árpád azt is elmondta, hogy ebben a jubileumi évben egy új szokást vezetnek be, amely szerint a közösség minden évben egy mottót választ, amely iránymutatója lesz az intézmény évi működésének. Ebben az évben a tanintézmény névadójának egyik gondolatát tűzték ki zászlójukra, amely így szól: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”.
A jubileumi tanévnyitó résztvevőit levélben üdvözölte az intézmény első igazgatója, Udvari István. A magyar kultúra bástyájának nevezte a gimnáziumot Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezetője, amely Bethlen eszmeiségét hagyományozza ránk. Neki és kortársainak köszönhető, hogy ma van magyar nemzet, fogalmazott a főkonzul. A műveltség különleges magas fokát elérni, hűséges maradni a hazához, a hithez – mindebben élen kell járni a Bethlen Líceum diákjainak, ez sorsunk záloga a Kárpát-medencében. Ennek az iskolának nagy szerepe van abban, hogy itt, Kárpátalján még magyarul beszélnek, mondta a diplomata.
Aki megerősítette: a magyar kormány továbbra is kiáll a teljes körű anyanyelvi oktatás megőrzéséért.
Az ünnepi köszöntéseket, az elsősök diákká avatását követően Károly Réka és Májercsik István elsős diákok előadásában a Mire jó az iskola című verset hallgathattuk meg, illetve Wass Albert Előhang-ja hangzott el az intézmény diákjainak előadásában, amely szimbolikus összefoglalása lehet a mögöttünk hagyott 30 évnek, s biztatást, erőt nyújthat az előttünk álló évekre, évtizedekre.
Az ünnepség végén Marosi István görögkatolikus és Taracközi Ferenc református lelkész kérte Isten áldását az új tanévet kezdő diákok, tanárok életére.