Derceni Viola, Ukrajna Érdemes Népművésze, a Népművészet mestere végtelenül szerény, az öntömjénezéstől és –reklámozástól távol álló személyiség, aki kerek jubileumát valószínűleg családja körében szerette volna megünnepelni. Ezt viszont tisztelői, barátai mégsem hagyhatták annyiban, hiszen mindaz, amit hosszú életes során a szűkebb pátriánkban élő embereknek átadott hazaszeretetből, emberségből, közösség és a hagyományok iránt való elkötelezettségből mindenképpen elismerésre méltó. Meg hát, valljuk be, hogy az ünnepeltre vetülő elismerésnek egy kis sugara eljut a szervezőkhöz is, akik ezáltal maguk is sokkal többnek érezhetik magukat.
Eredetileg az ünnepséget szeptember 22-re terveztük, azonban a sokfelé szakadt és erre az alkalomra összegyűlő család kérésének engedve végül is 19-én (péntek) délután került sor a kiállítás megnyitójára és a születésnapi ünnepségre. Már fél háromkor megkezdődött a vendégek érkezése, s lassan a Munkácsy Mihály kiállítóterem valamennyi ülőhelye megtelt. Jöttek a rokonok, barátok, pályatársak, tisztelők. Kis és nagyobb ajándékokkal, virágcsokrokkal köszönteni az ünnepeltet, akinek nem nagyon akaródzott „kiülni” a neki előkészített karosszékbe – megmaradt inkább a család körében. Szép számmal képviseltette magát a Família, még az amerikai dédunoka is vidáman nézegette a sok embert a teremben.
A házigazda Zubánics László köszöntőjét követően a BorzsaVári népi zenekar lépett a pódiumra, s népdal-variációkból összeállított köszöntővel indította az ünneplések sorát. Közben sikerült kitudnunk az ünnepelt kedvenc nótáját, ezért a zenekar az „Akácos út..” andalítóan szép dallamával zárta műsorát. Nem tudjuk, hol merre járt Viola néni gondolatban, csupán könnyes szemei mutatták, hogy nagyon meghatódott.
A tanítványok, pályatársak részéről Prófusz Marianna, a Bereg Alkotóegyesület elnöke versben köszöntötte az ünnepeltet, majd Seder Ilona, a Beregszászi Járási Tanács elnöke mondott köszöntőt és adta át a Kárpátaljai Megyei Tanács díszoklevelét és tolmácsolta Ivan Baloga, a testület elnökének jókívánságait. Medvigy István megyei képviselő, Gajdos István parlamenti képviselő referense és Halász László, a járási művelődési osztály vezetője jó egészséget, alkotói sikereket, családi boldogságot kívántak az ünnepeltnek.
A jubileumi kiállítást dr. Nagy Petronella, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja és Füzesi Magda költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja nyitották meg. A költőnő „Szőttes pirossal-feketével” című versével idézte meg a beregi szőttes gondolatvilágát.
A kiállítás megnyitóját követően került sor a születésnapi torta megvágására is.
A kiállításra elkészült egy karcsú kiadvány, amelyben az érdeklődők Derceni Viola életútjáról, illetve vallomásairól olvashatnak. Fogadják Önök is nagy szeretettel!
Az életút
Derceni Vilola Beregdédában született. 1956-ban Kígyósra ment férjhez. A szövést még kislány korában édesanyjától tanulta, de komolyan csak fiatalasszonyként kezdett vele foglalkozni. 1967-től állandó résztvevője a városi, járási, megyei és országos kiállításoknak, ebben az évben mutatkozott be első kiállításával a beregszászi Barátság Múzeumban. 1971-től a Kárpátaljai Megyei Művészeti Alapnál kapott alkalmazást, mint szövőmester. 1972-ben elnyerte az Ukrajna Érdemes Népművésze címet, 1973-ben munkássága elismeréséül kormánykitüntetésben részesült, 1983-ban pedig a Népművészet Mestere lett.
Vallomások
A háztartást vezettem, gyerekeket neveltem, és ha időm engedte, akkor szőttem, ruhát varrtam, horgoltam, kötöttem. Eleinte rongypokrócokat szőttem, később az édesanyámtól stafírungba kapott szőttesek mintavilágát tanulmányoztam, illetve Kígyóson is nagyon sok mintán gyűjtöttem össze. A mesterfogások elsajátítása, az anyagban rejlő titok felfedezése előtt Isten őrizz valami értékes munkához hozzáfogni. Én betartottam ezt a szabályt. Első munkáim olyan jól sikerültek, hogy felbátorodva megpróbáltam a szövés nyelvén magamat, elképzeléseimet megfogalmazni. Az első kiállításom 1967-ben volt, s olyan sikert arattam, hogy nem sokkal később a munkáimat Kijevben is kiállították. Aztán Magyarországon, Romániában, Csehországban. Egy önálló ungvári kiállításom alkalmából kértek fel, hogy szövőnőként dolgozzam a Kárpátaljai Megyei Művészeti Alapnál. 18 év munka után onnan is mentem nyugdíjba. Olyan nagynevű művészekkel dolgozhattam együtt, mint Balla Pál, Koczka András és Boksay József.
Mint említettem, pokrócszövéssel kezdtem, aztán jöttek a keresztszemesek, majd az úri szövés. Talán a sávos minta a legnehezebb. Emlékszem, amikor arra kértem édesanyámat, hogy tanítsa meg nekem, éppen nagyon beteg volt, de később eljött hozzánk Kígyósra, és nagy türelemmel adta át tudását.
Munkáimat elsősorban beregi motívumokkal díszítem. Kedvenceim a farkasnyomos, a makkos, az őszirózsás, valamint a tulipános. A legaprólékosabb a farkasnyomos és a trapézminta, de nagy türelem és gyakorlat kell a kőrózsa, a pávaszemes vagy a tulipános motívumok elkészítéséhez is. Mindezeket régi kendőkről, illetve könyvekből lestem el. Az egyik legrégebbi egy makkos-tölgyfaleveles szőttesminta, amelyet egy 80 esztendős kendőről vettem át.
A kezem alól szép számban kerültek ki függönyök, párnák, terítők, kendők, de készítettem már úrasztali terítőt is. A családtagok részére készítettem alkalmi ruhákat: makraméval díszített gyertyás és kazettás motívumokkal, ami egyébként nagyon időigényes.
Annak idején felkértek, hogy tanítsak a helyi általános iskolában, de aztán másként alakultak a dolgok. Sok érdeklődő házhoz jött, hogy megtanulja a szakmát, többen ma már elismert szövőnők.
Két gyermekünk van, Ibolya és István. Ibolya nagyon szépen sző, évekig még tanította is az iskolában. Úgy hiszem, ma már nálam is jobb. És lehet, hogy kicsit furcsa, de a fiunk, István is elsajátította e mesterséget. Az unokák sajnos ezt már nem viszik tovább.
Ma már inkább pihenek, ritkán ülök az esztaváta elé. Egy fél évszázadon keresztül ezt csináltam. Az az igazság, hogy már nincs hozzá erőm. Egy méter anyag elkészítéséhez 1100-szor kell átdobni a cérnát, közben az ember keze, lába mozog, egyszóval megterhelő fizikai munkát igényel a szövés.
Munkáim nagy részét elajándékoztam, csupán néhány nagy kedvencem díszíti a lakást. Ha nagy számokat akarnék dobálózni, akkor azt mondanám hogy ezer és egy munka került ki a hosszú évek alatt a kezem alól.
(A Vallomások Hegedűs Csilla és Molnár Bertalan korábbi interjúinak felhasználásával készült.)
Várnai Zseni
Darócra rózsát hímzek
Kezemben szürke, rút daróc,
forgatom, nézem jobbra, balra,
rongyos, megtépett, dísztelen,
nincs épségben csöppnyi darabja.
Únom, útálom, eldobom,
mit varrogassam mindhiába,
a tű nyomán továbbszakad,
oly gyönge már szövése, szála.
Kezemben itt e rongydarab,
eldobjam ? Nem. Talán még várok.
Lelkem zeg-zugos rejtekén
sokszín selyemszálat találok,
pirosat kéket, zöldszínűt
gyorsan ezüstös tűmbe fűzöm,
s villámsebesen ölt kezem,
vágyam röptével hajtom, űzöm.
Pirosból rózsát hímezek,
zöld ágakat szövök köréje,
ezüstből apró csillagot,
és kékből kék eget föléje,
Csak öltök, öltök szorgosan,
éj s nappalon meg nem pihenve,
s ujjam hegyén, ha vér virul,
az is egy szín, a dús színekbe.
Ez volt a szörnyű rongydarab?
Nem hinné el akárki látja,
olyan most mint Hamupipőke
éjféli, szép tündérpalástja.
Magamraöltöm, — eltakar,
csak szín, és fény, szürkéje semmi...
magam hímeztem ... életem …
szeretnék egyszer bálba menni!
1916
(Várnai Zseni. Élők, vigyázzatok! Válogatott versek.– Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1965.)
