Szkoropádszky Adrienn: „Szeretem a kihívásokat, sőt, néha keresem is azokat”

Kommunikatív, vidám, gondoskodó. Fontos számára az őszinteség. Szívesen ismerkedik, pozitívan vélekedik környezetéről. Távol került szülőfalujától, ám, ahogy fogalmazott, időközben „elpalágyiasodott”. Szeret ismeretséget kötni, nem éri be a felszínes beszélgetésekkel. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Szkoropádszky Adrienn, a Palágykomoróci Gimnázium magyar nyelv- és irodalomtanára.

– Szövevényes utat járt be, mielőtt tanár lett.

– A családunk nőtagjai pedagógusok, így adta magát, hogy én is erre a pályára lépjek. Tizenévesen azonban másfelé kacsingattam, ezért az állatorvosi képzést választottam. Mindig is vonzott a fehér köpeny, így az akkor Munkácson induló magyar csoportba felvételiztem. Vörös diplomával végeztem, ennek apropóján terveimben szerepelt a továbbtanulás. Ám mivel ez csak nappali tagozaton, Lembergben lett volna kivitelezhető, a család nem engedett olyan messzire. Végül a Lembergi Agrártudományi Egyetemre felvételiztem, ahol ökológusi diplomát szereztem. A tanulmányaim mellett elkezdtem dolgozni a Tiszaújhelyi Általános Iskola könyvtárában, itt kezdődött a pályafutásom.

– Azóta sem tért vissza a fehér köpenyhez.

– A belső kételyeim ellenére úgy döntöttem, maradok. Teljesen új volt számomra ez a könyvtári munka, ám megkönnyítette a helyzetet, hogy az alma materemben ismertem a terepet, az itt dolgozókat. Rengeteg biztatást kaptam, a vezetőség szigora pedig jó hatást gyakorolt a fejlődésemre. Félelemmel, ám egyben jóleső érzéssel töltött el, amikor kezdőként járási szintű nyílt órát tarthattam. Hét éven keresztül dolgoztam ebben a pozícióban, ám miután férjhez mentem, Palágykomorócra költöztünk. Rosszul érintett a változás, néhány hét alatt több száz kilométert ingáztam az új lakóhelyünk és a munkahelyem között, de végül beláttam, hogy ez hosszútávon nem kivitelezhető.

– Később elvégezte a magyar nyelv és irodalom szakot.

– Felnőtt fejjel, családalapítás után jutottam arra a döntésre, hogy anyukám nyomdokaiba lépve megszerezzem a magyar nyelv és irodalom szakos diplomát. Hezitáltam az ungvári egyetem és a beregszászi főiskola között, ám mivel egy napon volt a felvételi, döntéskényszerbe kerültem. A közelebbi intézményt választottam, amit életem egyik legjobb döntésének tartok. Nem sokat pihent a fiókban a diplomám, a Palágykomoróci Általános Iskolában ajánlottak állást. Azonnal elfogadtam. Úgy tűnik, ez volt nekem megírva. Nem bántam meg, hogy az oktatás területén maradtam.

– Meséljen a családjáról.

– A férjemmel, Péterrel nemsokára jubilálunk, idén ünnepeljük a tizedik házassági évfordulónkat. Három gyermekünk született. Péter 3. osztályos, külső és belső jegyei egyaránt az édesapját tükrözik. Veronika 1. osztályba jár, benne magamat vélem felfedezni. Tamás másfél éves, talán ő az, aki mindkettőnktől egyformán örökölt valamit. Igaz a megállapítás, miszerint az első gyermekkel aggodalmasabbak a szülők, a második és a harmadik apróságot már mi is lazábban kezeltük.

– Papfeleség lett. Nem rémítette meg a felelősség gondolata?

– Tiszaújhelyben a görögkatolikus parókiával szemben laktunk, így volt szerencsém látni, mivel jár ez a feladat. Először megriadtam tőle, ám Péter bátorított, ezáltal az önbizalmam is a helyére került. A papfeleség egyfajta háttérmunkás, ha kell, láthatatlan jótündér vagy akár egyszemélyes válságstáb, de minden helyzetben feltaláljuk magunkat az isteni gondviselésnek köszönhetően.

– Messzire került szülőfalujától.

– Kellemes csalódás ért Palágykomorócon. Nagy szeretettel fogadtak bennünket, így nem éreztük magunkat idegennek. Az emberek különbözőek, ám igyekeztünk mindenkivel megtalálni a közös hangot. Idővel mi is „elpalágyiasodtunk”. Nagyon szeretek itt lakni, és bárhová sodor az élet, Palágykomoróc mindig a szívem csücske marad.

– Tapasztalt elvárásokat magával szemben?

– Önmagam legnagyobb kritikusa vagyok. A férjem által „kirakatban” élünk, így a kezdetek kezdetén igyekeztem minden követelménynek megfelelni. Fiatalabb koromban nagyon a szívemre vettem a kritikát, idővel azonban kialakult az „immunitásom”, a családunk által felállított szabályokat követem.

– Hogyan tud kikapcsolódni?

– A zene az, ami kikapcsol. Megnyugtat, jobb kedvre derít, hallgatása közben kifejezetten jó ötleteim támadnak. Szeretek olvasni, ám erre a három gyermek, a munkahely és a háztartás mellett nem igazán van lehetőségem. Szívesen kirándulunk, legyen az hegy, völgy, tenger, mindent meghódítunk.

– Maximalista?

– Szeretem a kihívásokat, sőt, néha keresem is azokat. Maximalista vagyok, amibe belekezdek, azt a legjobb tudásom szerint végigviszem. Ez a neveltetésemből fakad.

– Érték csalódások?

– Ez sajnos elkerülhetetlen. Úgy érzem, néhány élettől kapott pofon segít helyretenni a realitásérzékünket.

– Fontosnak tartja az őszinteséget?

– Igen, a házasságunkban is ehhez tartjuk magunkat. Annyi csúsztatás van már a világban, legalább mi legyünk egymással őszinték. Nincs tökéletes házasság, azonban törekedni kell a kritika építő jellegére, a vita pozitív kimenetelére.

– Sok barátja van?

– Kell, hogy legyenek az embernek barátai, jó ismerősei. Szerencsére én is kaptam ilyen „ajándékokat” a Jóistentől. Őket akár éjfélkor is felhívhatom, a gyerekeket is félelem nélkül rájuk bízhatom. Nagyon szeretem a társaságot, nem esik nehezemre a beszélgetés fenntartása. Rengeteg kérdés merül fel bennem a beszélgetőpartnereim felé.

– Hogyan reagál a stresszhelyzetekre?

– Anyaként bennem van a természetes aggódás, ám higgadtan kezelem a stresszhelyzeteket. Jó kedélyű embernek tartom magam, úgy vélem, így könnyebb átlendíteni magunkat a sokkon.

– Könnyen megbocsát?

– Igen, ám nagyon nehezen felejtek. Régebben sértődékenyebb voltam, most már hamarabb túlteszem magam a negatív élményeken.

– Jellemezze magát 4-5 személyiségjeggyel.

– Kitartó. Maximalista. Gondoskodó. Segítőkész. Jószívű.

– Mik a jövőbeni tervei?

– A gyógypedagógia elsajátítása még a céljaim között szerepel.