Szent Cecíliához és Alexandriai Szent Katalinhoz hasonlóan Barbara (Borbála) szentként és mártírként való tisztelete a 9. század óta Keleten és Nyugaton egyaránt elterjedt, bár a hitelesnek tekintett történeti források nem beszélnek róla.
Mártír és védőszent
A legenda szerint a kis-ázsiai Nikodémia város hajdan gazdag kereskedőjének 306 körül született lánya nemcsak szép volt, de nagyon okos is. Ezért valahányszor apja kereskedelmi útra ment, Barbarát egy magas toronyba zárta. Barbara - bár neve a Barbarus, azaz barbár szó nőnemű alakja - írni és olvasni is tudott, s levelezni kezdett egy tudós püspökkel. A püspök olyan mély hatással volt rá, hogy amikor az apja egyszer hosszabb időre elutazott, Barbara megkeresztelkedett. A Szentháromságba vetett hite jeleként a torony falába, amelyen addig csak két ablak volt, vágatott egy harmadikat is. Apja hazatérve az ablakok számából tudta meg, hogy leánya elhagyta ősei hitét. Emiatt azonnal meg akarta ölni, ám Barbarának sikerült elmenekülnie, mert a torony fala és a sziklák megnyíltak előtte.
Apját mindez annyira elkeserítette, hogy maga panaszolta be lányát Nikodémia római helytartójánál, Maximinius Daiánál. A bíró megfélemlítésül keresztényeket kínoztatott Barbara szeme láttára, majd megparancsolta, hogy ruhátlanul pellengérezzék ki a piacon, minden kíváncsi tekintet prédájául. A földből felszálló köd és az égből leereszkedő felhő azonban úgy beburkolta Barbara testét, hogy senki nem látta meztelenségét. Végül a bíró fővesztésre ítélte, és ekkor történt a legszörnyűbb: az apa, aki korábban esztelen féltékenységgel óvta a leányát, most maga ragadta meg a kardot és fejezte le. Mikor azonban hazafelé ment, villám sújtotta őt, és nem maradt belőle más, csak egy maréknyi hamu.
A védőszent
Szent Cecíliához és Alexandriai Szent Katalinhoz hasonlóan Barbara szentként és mártírként való tisztelete a 9. század óta Keleten és Nyugaton egyaránt elterjedt, bár a hitelesnek tekintett történeti források nem beszélnek róla. Apja villám általi halála miatt a villámcsapás és tűzvész ellen is kérik oltalmát, ezért a vészharangra rá szokták vésni a képét. Ezáltal lett a harangok és a harangöntők védőszentje, de neki ajánlották a hegycsúcsokat és az erődítményeket is. A puskapor feltalálása után, amelyet úgy tekintettek, mint a villám és a tűz egyesült erejét, ez a gyenge és minden erőszaktól távol álló szűz hamarosan a tüzérek védőszentje lett. Védőszentjüknek tekintik a hegymászók, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget, de ugyanígy a bányászok is, akik a sújtólég veszélyében dolgoznak. Végül a torony miatt, amelyben lakott, s amellyel oly gyakran ábrázolják, a régi építőmesterek és kőművesek védőszentje lett.
Borbála-ága
A néphagyomány szerint december 4-én virágrügyes ágakat szokás vágni és az asszonyoknak ezen a napon tilos dolgozniuk. Leginkább cseresznye-, alma-vagy mandulaágakat, de az aranyvessző, a jázmin, a birsalma ága és a fűzbarka is jól illik közéjük. A levágott ágak végét ferdére metszik, és úgy fektetik őket meleg vízzel teli fürdőkádba. Aztán az ágakat vázába állítják, langyos vizet töltenek bele, egy kevés cukrot és egy rézpénzt is tesznek a vizébe. Minden második nap ki kell cserélni a vázában a vizet, s akkor a Barbara-napi ágak pontosan karácsonyra virágba borulnak.
