Simonyi Zsigmond helyesírási verseny

Írta: Nagy Natália, az UNE Magyar Filológiai Tanszékének docense | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2015. április 22.

Az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékén idén is megszervezték a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny kárpátaljai döntőjét. Válogatóversenyeket szerveztek a Nagyszőlősi, Beregszászi, Munkácsi és Ungvári járás magyar iskoláiban, sajnos a felső-tisza-vidéki magyar iskolák idén sem kapcsolódtak be a versenybe. A vetélkedő 5–8. osztályos résztvevőit Lizanec Péter professzor, az UNE Magyar Filológiai Tanszék vezetője köszöntötte, aki szólt a Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar és a Magyar Filológiai Tanszék történetéről, illetve hangsúlyozta, hogy a jelenlevők mindegyike szép eredményeket ért el azzal, hogy eljutott a megyei döntőre.

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny

 Nagy Natália docens, a vetélkedő főszervezője ismertette a verseny történetét, értékelte a felkészítő tanárok eddigi munkáját, akik a verseny 17 éve alatt a kárpát-medencei döntőn arany-, vagy gyémántoklevélben részesültek. Beszédét Fábián Pál nyelvész szavaival zárta: „Ez a verseny annak is bizonyítéka, hogy Önök nem egyszerűen csak birtokolni akarják anyanyelvüket, hanem tenni is akarnak érte azzal, hogy helyesírásunkat különös gonddal elsajátították, s hogy most tudásukat összemérik. …. mi is valamennyien Simonyi Zsigmond tanítványai, követői vagyunk, hiszen az ő elképzelései élednek újjá mindig, amikor ceruzát vagy tollat veszünk a kezünkbe, vagy leülünk a számítógép elé.”

Az ünnepélyes megnyitón a résztvevők megtekinthették azt az ünnepi műsort is, melyet a Magyar Filológiai Tanszék diákjai készítettek a verseny tiszteletére.

Az idén 62 tanuló mérte össze helyesírási tudását a versenyen. A tollbamondás megírása és a feladatlapok kitöltése után a tanulók csoportos helyesírási versenyen vettek részt. E versenyből győztesen kerültek ki a Beregszászi járás tanulói, második helyezést értek el a Nagyszőlősi járás diákjai, harmadikként végeztek a megmérettetésen a Munkácsi járás fiataljai. Ezután a filológus hallgatók kalauzolásával megismerkedhettek az egyetem épületével, a karon eddig megjelent fontosabb tudományos munkákkal, illetve betekintést nyerhettek a diákélet rejtelmeibe.

A verseny támogatói: Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, Bereg Kábel GmbH, Hungarológiai Központ, Sámuel Alapítvány.

Az eredményhirdetés során különdíjban részesültek: Dorgay Angelika (Szürtei Középiskola), Ferenc Zsanett (Fornosi Általános Iskola) Szarves Szilvia (Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola) és Molnár Edina (Tiszabökényi Általános Iskola) felkészítő tanárok, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak a verseny sikeréhez.

Különdíjban részesültek azon diákokat, akiknek tollbamondása a többiekéhez képest kiemelkedően jóra sikeredett. Az 5. osztályosok közül Darcsi Dorina (Fornosi Általános Iskola), a 6. osztályos korcsoportból Muzsalyi Judit (Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola), a hetedikesek közül Bodnár Vivien (Tiszabökényi Általános Iskola), a 8. osztályból pedig Ferkó Réka (Tiszaásványi Általános Iskola) kapott különdíjat.

Végül elhangzott a verseny dobogós helyezettjeinek névsora is:

– 5. osztályos korcsoport: 1. Belovics Dominika (Bátyúi Középiskola), 2. Máté Kinga (Borzsovai Általános Iskola), 3. Kovács Gergely (Nagydobronyi Középiskola);

– 6. osztályos korcsoport: 1. Szegő Johanna (Verbőczi Középiskola), 2. Rituk Szabolcs (Szürtei Középiskola), 3. Barta Klaudia (Gyulai Általános Iskola).

– 7. osztályos korcsoport: 1. Bíró Szintia (Derceni Középiskola), 2. Hunyadi Eszter-Ilona (Tiszabökényi Általános Iskola), 3. Fehér Szilvia (Kisgyejőci Középiskola).

– 8. osztályos korcsoport: 1. Sipos Eszter (Tiszabökényi Általános Iskola), 2. MartinDominika (Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola), 3. Csizsevszki Adrián (Dajka Gábor Középiskola).

Ezúton gratulálunk minden különdíjas tanárnak és diáknak, s természetesen azoknak is, akik a dobogó legfelső fokaira állhattak. Az első és a második helyen végzett tanulók Budapesten képviselik megyénket május 30-án a Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen. Sok sikert és hasonló helyezéseket kívánunk nekik!

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI