Ringató – vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2019. november 22.

Nem mindegy, hogy egy kisgyermek milyen környezetben nevelkedik, melyek azok a szavak, amiket az első hónapokban hall. Szakemberek által felismert tény, hogy azok a gyermekek, akik ebben az időszakban dalocskákat, mondókákat hallanak édesanyjuktól vagy nagymájuktól, sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb felnőttekké válnak. Gróh Ilona Magyarországon, a Kodály Zoltán módszerei alapján, továbbfejlesztette az 1991-ben, Szekszárdon indult Ringató programot.

Ringató – vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Mára a program határon túli hálózata is kialakult, Kárpátalján három helyszínen tartanak Ringató foglalkozásokat. Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete irodájában Szilágyiné Tóth Gabriella várja a szülőket gyermekeikkel heti egy alkalommal.

– Idén nyáron, a Külhoni Magyar Családok Éve keretében másodmagammal részt vettem egy egyhetes Ringató képzésen, ott ismerkedtem meg a módszertannal. Mára mindhárman elindítottuk a Ringatót, én a KMNE egyik termében tartom a foglalkozásokat – kezdte beszélgetésünket a szakember.

– Már több foglalkozásra sor került.

– Igen, és már az első alkalommal észrevettem, hogy úgy az anyukák, mint a gyerekek nagyon élvezik a foglalkozást. Nagyon sokat mondókázunk, ölbeli játékozunk, együtt énekelünk, ami igazi örömforrás. Úgy hiszem, ezáltal mindenkinek jobb lesz a napja, emellett fejlődnek, tanulnak a picik.

Gabriella elmondta, a néhány hónapos gyermek valószínűleg még nem érti a mondókákat, de a másfél éves a harmadik alkalomkor már együtt énekel a többiekkel, persze az ő nyelvén, de látszik, hogy élvezi a játékot, a dalocskát.

– Az a jó, hogy ezek a gyerekek, mire megnőnek, betéve tudják majd az itt tanultakat, sokkal fejlettebbek lesznek zeneileg, és boldog emberekké válnak. Mi ebben bízunk, és az anyukák is egyetértenek velünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy aki egyszer eljön, a csemetéjével a többi alkalmon is részt vesz – zárta szavait beszélgetőpartnerem, s visszatért kis vendégeihez.

Török Orsolya legkisebb babája, Péter másfél éves. A négygyermekes anyuka elmondta, a Ringató egyrészt közösségi program, találkozás más kisbabás szülőkkel, ugyanakkor egy nagyon jó módja annak, hogy a gyerekkel bensőségesebb viszonyt alakítunk ki.

– A mondókákat, amiket megtanulunk, otthon is alkalmazhatjuk, én például meg tudom nyugtatni a kisfiamat ezekkel. Már ő maga is mond részleteket a mondókákból, tehát tetszik neki, ami nagyon jó – mondta.

Pécsi Nóra öt gyermek édesanyja, a foglalkozásra a féléves Bencével és a hároméves Annával érkezett. Elárulta, a kezdetektől részt vesznek a foglalkozásokon, és nagyon tetszik nekik is.

– Előbb csak Annával jöttem, aztán úgy döntöttem, a kisfiamat is elhozom, amit nem bántam meg, mert már ő is nagyon figyel mindenre. Érdeklődve nézi, amikor Gabriella énekel, végig csöndben van, nem sírdogál, szerintem egyéves kora után már ő is úgy fogja érteni a mondókákat, mint Anna – mondta az anyuka, majd hozzátette, sajnálja, hogy akkor még nem voltak ilyen értékes foglalkozások, amikor a nagyobb gyermekei voltak ilyen kicsik.

Iván Anett a hatéves Hannával és a kétéves Julianna Mirjámmal érkezett a Ringatóra, elárulta, legidősebb gyermekük, a kilencéves Ádám néptánc és egyéb más foglalkozásokon vesz részt.

– Nagyon szimpatikus ez a rendezvény, örülünk, hogy van ilyen lehetőség, Hanna szinte az összes mondókát megtanulta már – mondta az anyuka. Hozzátette, biztos, hogy a későbbiekben is eljönnek, hiszen a gyerekek igen lelkesek.

A visszajelzések tehát egyértelműen kitűnőek, aminek leginkább talán Gabriella örül, s nézve, ahogy mondókázik, énekel és fuvolázik a gyerekeknek, szinte el se lehet dönteni, hogy ő, vagy a gyerekek élvezik jobban a Ringatót.

Hírek

  • Magyar zeneszerzők ungvári miniszobrai

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 14 év alatt több mint 60 miniszobor kész...

  • Kárpátalja anno: vadászaton a Kárpátokban

    A Kárpátalja anno rovatban korábban már írtunk J. Lányi András erdészről (itt), aki hosszú éveken át volt Bereg vármegyében a Schönborn uradalom főerdésze és vadászmestere. Ekkor szerzett tapasztalatait 1926-ban könyvben is megírta Kárpáti vadászélmények címmel. Emellett rendszeres...

  • A kárpátaljai Herkules – 125 éve született Fircak Kroton, a „bilkei erőember”

    Az emberek többsége büszke azokra a földijeire, akik híressé váltak. Nem véletlen, hogy az egykoron a világ legerősebb emberének tartott legendás bilkei erőember, Ivan Fircak (Kroton) születésének 125. évfordulóján a világhálón visszaemlékezések sora jelenik meg. A Kárpátalja régi és mostani képeken...

  • Kárpátalja anno: Amikor Munkácsy Mihály Munkácson járt…

    Bay Gábor beregsurányi születésű földbirtokos, huszárszázados, nyugalmazott munkácsi polgármester visszaemlékezése Amikor Munkácsy Mihály Munkácson járt… címmel a Kárpáti Hiradó 1943. január 3-i számában jelent meg. A személyes hangvételű írás 1882 márciusába repíti vissza az olv...

Események

Copyright © 2024 KMMI