December 17-én délelőtt ünnepélyes keretek között felavatták II. Rákóczi Ferenc lovasszobrát Beregszászban. A felemelő ünnepségre több százan jöttek el Kárpátalja minden településéről, hogy részesei legyenek a történelmi eseménynek.
Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2019. december 17.
December 17-én délelőtt ünnepélyes keretek között felavatták II. Rákóczi Ferenc lovasszobrát Beregszászban. A felemelő ünnepségre több százan jöttek el Kárpátalja minden településéről, hogy részesei legyenek a történelmi eseménynek.
Gulyás Gergely, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntőjében kihangsúlyozta, a szabadságküzdelmek mindig erőt adtak a megmaradáshoz, és megerősítették a magyar nemzetet, mint egységes közösséget.
– Ez a szobor nem valaki ellen, vagy valakik ellen, hanem valakiért, valakikért áll. II. Rákóczi Ferenc nemcsak a magyarság hőse, nemcsak Kárpátalja minden nemzetéé, akik kiálltak a közös ügy védelmében, hanem minden szabadságszerető emberé. Mindenkié, akiknek számít az emberi méltóság, az anyanyelv és az anyanyelven való oktatás lehetősége, a jogállam, az önbecsülés és a tisztelet értékei. Mindenkié, aki tudja, hogy nem élhetünk egymás ellenére, csak együtt. Ez a szobor arra figyelmeztet, hogy ki kell állnunk önmagunkért, és egymásért. Magyarország ebben a szellemben vesz részt a nemzetközi közösség életében – hangsúlyozta a politikus. Hozzátette, a kárpátaljai magyarság sokszorosan bebizonyította, építő és alkotó részese annak az országnak, amelyben él. Nagyon sokat tud hozzátenni gazdasági, kulturális, szellemi téren, keze munkájával éppen úgy, mint közösségének erejével.
– A kárpátaljai magyarság sokszorosan bebizonyította, nemcsak múltja, jelene, hanem jövője is van ezen a földön. Bízhatunk mi is abban, amit a nagyságos fejedelem íratott a zászlajára, Isten az igaz ügyet nem hagyja el – zárta szavait a miniszter.
Köszöntötte továbbá a megjelenteket Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, illetve a szobor alkotója, Győrfi Lajos.
Az ünnepségen Csobolya József, a Magyar Állami Operaház énekese adott elő alkalomhoz illő dalokat. A történelmi egyházak képviselői megszentelték a lovasszobrot és Isten áldását kérték a magyar közösségre.
Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...
Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...
Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...
Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...