Rákóczi-nóták, ahogy még nem hallottuk

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2019. november 07.

Lélekmelegítő muzsikával várta az érdeklődőket a Megyei Filharmónia Magyar Melódiák kamarazenekara. A hűvös novemberi estén Rákóczi dicső korát idézték fel korabeli muzsikákon keresztül Ungváron.

Rákóczi-nóták, ahogy még nem hallottuk

Magyarul suttognak a nézőtéren, egyre türelmetlenebbül várják a zenekart, ki Anikót, ki Dianát, ki Istvánt emlegeti. Aztán egyszercsak elsötétül a terem, csend lesz, és megszólal a tárogató,

megjelenik képzeletünkben Krasznahorka büszke vára

Schreiner Sándor muzsikálásán keresztül. A kuruc dalt lélegzetvisszafojtva hallgatja a közönség, majd a színpadra lép a primadonna, aki elrepít a korba, amely oly dicső és oly felemelő, hogy az ember azt kívánja, bárcsak megtapasztalhatná legalább egy napra… Ha egy napra nem is, de két óra erejéig részese lehetett a nagyérdemű a Magyar Melódiáknak köszönhetően.

Az előadás kezdetén II. Rákóczi Ferenc életéről és tevékenységéről Nagy Anikó operetténekesnő mesélt. A színpadot aztán átvette a zenekar, felcsendültek a kor jellegzetes nótái, mint a Csinom Palkó vagy a Te vagy a legény tyukodi pajtás. Halus István éneke, Havata Diana csellista, egyben a kamarazenekar vezetője, és Jevhen Tsanko harmonikás szólója vastapsot érdemelt, csak úgy, mint Nagy Anikó Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című záródala.

A debütáló program tematikus összeállításával a Rákóczi-emlékévbe illeszkedett.

Hírek

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

  • A Dnyepertől a Dunáig – zenei utazás Kárpátalja sokszínűségében

    Fergeteges hangulatban telt a Kárpátaljai Megyei Filharmónia Magyar Melódiák Kamaraegyüttesének A Dnyepertől a Dunáig című ukrán–magyar estje. A műsor nem véletlenszerű válogatás volt, hanem gondosan felépített út a Dnyepertől a Dunáig, az ukrán dallamtól a magyar csárdásig, a népdal egyszerűségétől...

Események

Copyright © 2026 KMMI