Október 30-án délelőtt ünnepélyes körülmények között avatták fel a Polónyi-testvérpár emléktábláját a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium homlokzatán. A vemdégek köszöntése után Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumi elnöke ismertette az avatás aprópoját: – Immár sokadszor találkozunk itt, a Bethlen Gábor Gimnázium udvarán, hogy emléktáblát avassunk, emlékezzünk városunk neves szülötteire, egykori híres lakóira, akik öregbítették a Kárpát-medencében és távolabb is Beregszász hírnevét.
Együtt állítottunk itt szobrot Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek, a környék egykori urának, aki nemzeti történelmünk ragyogó csillaga. Megtisztelő, hogy a gimnázium ma az ő nevét viseli. Együtt helyeztünk el emléktáblát Jantsky Béla, dr. Ortutay Elemér, Kerényi Gyula, Deákné Bartha Katalin és Bárdos László tiszteletére, akik mind kötődtek Beregszász híres alma materéhez, az egykori magyar királyi állami főgimnáziumhoz, majd gimnáziumhoz. Ma ismét városunk két szülöttére emlékezünk, akik neve már-már feledésbe merült, pedig egykor híres polgárai voltak Beregszásznak, messze földön is ismertté tették a nevét.
Meg kell említenem egy dolgot. Az emléktábla tervezésekor volt, aki megpróbált lebeszélni elkészítéséről, mondván, ki emlékszik ma már a Polónyi testvérekre. Megtörtént ez Báthy Anna emléktáblájának felavatása előtt is. Erre csak egy lehet a válaszunk: éppen ezért kell megörökíteni városunk híres szülötteinek, lakóinak emlékét, hogy ne merüljön feledésbe a nevük! Dr. Linner Bertalan, Fedák Sári nevét még sokan ismerik, de amíg fel nem avattuk emléktáblájukat, kevesen hallottak Tamás Mihályról, Pálóczi Horváth Lajosról, Báthy Annáról, Deákné Bartha Katalinról, Bárdos Lászlóról is. Remélhetőleg ma már sokan tudják, mit köszönhet Beregszász ezeknek a neves személyiségeknek. A Beregszászért Alapítvány egyik fontos feladatának tartja emlékük ápolását.
Az avató ünnepségen felszólaló Mányi István konzul, Babják Zoltán, Beregszász város polgármestere, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnöke és Szabó Árpád, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium igazgatója a szülőföldhöz való ragaszkodás fontosságára hívták fel a figyelmet, mint mondták, a gimnázium falán elhelyezett emléktáblák nem csupán arra hívják fel az erre járók figyelmét, hogy a magyar oktatásnak nagy múltja van a Vérke-parti városban, de az itt működő iskolák és a gimnázium révén jövője is van.
Ezután Dalmay Árpád mondott köszönetet mindazoknak, akik anyagilag támogatták az emléktábla megvalósítását, köztük a Beregszászért Alapítvány Baráti Köre tagjainak, Antónikné Polónyi Katalinnak, valamint Ortutay Zsuzsa művésznőnek, aki a tábla domborművét készítette el, majd szimbolikusan átadta a táblát Szabó Árpád igazgatónak megőrzésre.
Dosszié: Polónyi Károly és Jolán festőművész testvérek Polónyi János pékmester és első beregszászi sütödetulajdonos gyermekeiként születtek a család Petőfi utcai házában. Károly 1894. szeptember 26-án, Jolán húga nyolc évvel később, 1902-ben. Természetszerűen mindketten a beregszászi gimnáziumban tanultak, sőt Polónyi Károly egy ideig rajztanára is volt a tanintézetnek. A budapesti Képzőművészeti Akadémián tanult, hosszabb időt töltött Bécsben és Münchenben. Röviddel érettségije után meghívták rajzot tanítani a beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumba. 1916-ban behívták katonának, a frontra került, ahonnan tisztként 1918-ban jutott haza. Forradalmi idők voltak, forrongott az ország, kaotikus állapotok uralkodtak. A fiatal tiszt leszerelt, elege lett a katonáskodásból. Érthető is: a frontot végigharcoló, a hazát becsületesen védelmező bajtársak után Károlyiék és főleg Kun Béláék félrevezetett, romboló, pusztító csőcseléke kiábrándító hatással lehetett rá. Tette után bizonyára bujkálnia kellett a Lenin-fiúk bosszúja elől, de szerencsére hamar véget ért a kommunisták pünkösdi királysága. Az 1920/21-es tanévben visszakerült a gimnáziumba, az első félévben mértant, rajzot, szépírást és tornát tanított. Ám nem sokáig maradt pedagógus: 1921-ben a bohém fiatalember szűknek érezhette a fejlődésében megakasztott, cseh uralom alá került szülővárosát, ezért egy időre nagyapjához költözött Nyíregyházára, majd nagyapja szülőfalujába, a felvidéki Rózsahegy melletti Nagyfaluba utazott, ott vészelte át a Trianon utáni kritikus heteket, hónapokat.
1925-ben Rózsahegyre költözött, ott vált a Tátra szerelmesévé, legismertebb festőjévé. Egy ideig Párizsban is élt, ott megnősült, magyar lányt, a Sorbonne-on tanult Mattyasovszky Valériát vette feleségül. A 19. századi művészet csodálója volt, festőit tekintette példaképének. A hegyek, a Tátra azonban visszahívták. Végleg Liptóban települt meg, ott fedezte fel Katona Nándor műveit, aki a világhírű festőművész, Mednyánszky László tanítványa volt.
Polónyi Károly elsősorban a Magas Tátrát festette meg, különböző évszakokban, leggyakrabban ősszel. Az ormok sziluettjeit távolból festette le, melyek a tengerszemekben tükröződtek vissza. Az Alacsony Tátrát is festette, a liptói és árvai falvakat, a rózsahegyi piacot, felvidéki városképeket, tengermelléki tájakat, Velencét. Megfestette Krasznahorkát, a Dunajecet, a Krivánt. Képein kerülte a nagy fénykontrasztokat. Hagyatékában expresszív, geometrikusan stilizált figurális kompozíciók és tanulmányok is találhatók.
Már 1931-ben láthatták a festményeit a pozsonyi kisebbségi művészek bemutatóján, 1932-ben pedig a Nemzeti Szalonban szerepelt kiállításon. Kiállításai voltak még Pozsonyban 1934-ben, Vágbesztercén 1938-ban, röviddel halála előtt ismét Pozsonyban 1946 januárjában, majd halála után Rózsahegyen 1948-ban. 1977-ben Budapesten a Szépművészeti Múzeumban gyönyörködhettek a látogatók festményeiben. Természetesen szülővárosában, Beregszászban is láthatták a műveit. Az utolsó itthoni kiállítása 1937-ben volt a Kaszinó nagytermében. Akkor tért haza az Olaszországban töltött évek után. Sokan vásároltak a képeiből, bizonyára most is lappang néhány Polónyi-festmény a beregszászi vagy innen elköltözött családoknál.
Képei nagyrészt a pozsonyi városi múzeumban láthatók. A szlovákok persze szlovák festőnek tartják, Karol Polónyiként emlegetik. Ám ő minden porcikájában magyar volt: apja Polónyi János, anyja Makály Mária, sőt magyar feleséget is választott. Hogy igaz magyar volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy jó barátságban állt gróf Esterházy Jánossal, a felvidéki magyarság vezéralakjával, aki később magyarságáért mártíromságot szenvedett. Polónyi Károly utolsó pozsonyi kiállításának fővédnöke gróf Esterházy Jánosné volt.
Polónyi Károly Rózsahegyen hunyt el 1946. augusztus 6-án. Ott is temették el, sírjáról nincs tudomásunk.
Polónyi Károly húgáról, Polónyi Jolánról sajnos lényegesen kevesebbet tudunk. Ő is festőművész volt, Visegrádon lakott. Sőt a férje, Dvorák Oszkár is festőművészként vált ismertté, aki cseh neve ellenére szintén magyar volt. Jolán néni elsősorban csendéleteket festett, de minden bizonnyal megihlette őt a Dunakanyar szépsége, Visegrád királyi méltósága is. Húsz évvel élte túl a bátyját, 1966-ban hunyt el Visegrádon. Régi, alacsony, fehérre meszelt ötablakos házuk megvan még a Duna-menti városban.
