Őrizni, megélni és továbbadni

Írta: Bara Tünde | Forrás: KISZó | 2020. augusztus 12.

Hétfőn indult az Ung-vidéki népzenei és néptánc szakkör, illetve Minden Egész eltörött gitár, verses, zenés és irodalom szakkör a GENIUS Jótékonysági Alapítvány szervezésében. Előbbinek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centruma, utóbbinak pedig a Kisgejőci Oktatási-Nevelési Központ ad otthont.

Őrizni, megélni és továbbadni

A járványhelyzet miatt a korábbi táborozások helyett idén az alapítvány szakköröket szervezni. A 72 jelentkező közül 41 népzene- és néptánckedvelő gyerek jött el Nagydobronyba.

Az Egán Ede Szakképzési Centrum nagydobronyi központjában a népzeneoktatást a Csipkés népi együttes, az énektanítást Szikora Nikolett, a táncoktatást Beregszászi Boglárka és Rádik Krisztián végzi. A foglalkozások négy napon keresztül, napi hat órában tartanak.

– A GENIUS Jótékonysági Alapítvány igyekszik minden éven táborokat szervezni a tehetségek számára. Sokat gondolkodtunk, hogy a kialakult helyzetben hogyan lehetne programokat lebonyolítani.

A hatóságokkal egyeztetve idén szakköröket szerveztünk, ami azt jelenti, hogy kisebb időintervallumban történik a foglalkozás és a gyerekek nem alszanak itt – mondta Váradi Natália, az alapítvány irodaigazgatója.

Az idén tíz településről voltak jelentkezők, akikkel tizenkét szakember fog foglalkozni Kepics Andzselika, szakmai referens igazgatása alatt.

Bár a főszerep a heti programban a népzenéé és a néptáncé, helyet kapott a szövés, fonás és makramézás is.

– A hagyományok megőrzése és továbbadása a fő cél. Arra biztatjuk a gyerekeket, hogy hazamenve a megszerzett tudást ne tartsák magukban, hanem adják tovább minél szélesebb körben. Azt gondolom, hogy a népzene a nemzet lelke, de egyben a tükre is. Éppen ezért mi nem hagyományokat őrizni, hanem hagyományokat megélni szeretnénk, mivel a fő feladat nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása – tette hozzá Váradi Natália.

Hírek

  • Felhangolva: A homoki Pipacs Asszonykórus

    Bármilyen korszakban, bármilyen nehézségek közepette él az ember, előbb-utóbb előbukkan a zene, az éneklés, a szórakozás és a művészet iránti igénye. Így volt ez a világháborúk és forradalmak időszakában is. Egyszerűen az ember nem arra van teremtve, hogy a súlyos terhek alatt magába roskadjon, hane...

  • Mi lesz veled, egykori Tiszaújlaki Sóház? – Siralmas jelen. Reményteljes jövő?

    Tiszaújlak központjában egy impozáns méretű egyemeletes épület emelkedik, mely azonban nagyon leromlott állapotban leledzik, málladozó vakolattal, törött üvegtáblájú vagy éppen üvegtábla nélküli ablakokkal, s megkopott főbejáratának üvegtáblái is töredékesek. Pedig ez egy nagy múltú épület, hiszen e...

  • Beregszászban járt Kovács Tamás, a Magyar menyegző főszereplője

    Bár a Magyar menyegző című zenés táncfilmet a Vándormozi jóvoltából már Kárpátalja számos településén láthatták a nézők, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban április 7-én megvalósult beregszászi vetítés mérföldkőnek bizonyult. Ez volt az első olyan alkalom, ahol a közönség személyesen is ta...

  • Orosz-Váradi Enikő: „…szeretek még egy esélyt adni az embereknek”

    Érzékeny, ami sokszor nem látszik, aggódó és megbocsátó. Munkáját szívvel-lélekkel végzi, a közösség érdekeit mindig előtérbe helyezi, de jelenleg kis családja, a férje és a kisfia kerül előtérbe. Szabadidejében szívesen túrázik, a friss levegőn töltődik, s készül a következő kihívásokra. A Kár...

Események

Copyright © 2026 KMMI