Olvasólámpa című rovatunkban legutóbb az épített örökség vidékünkön található kiemelkedő alkotásait mutattuk be a „Kárpátaljai nemzeti identitás-jelek” című kiadvány alapján. A kötet a Kárpátaljai Értéktár sorozatban a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület gondozásában látott napvilágot. Ezúttal pedig a kulturális örökségünk olyan jeles darabjaira hívjuk fel olvasóink figyelmét, amelyek leírását egy másik kötet tartalmazza. Az albumba nemzeti történelmünk nagy alakjainak kultusza, a szakrális örökség, a hagyományőrző fesztiválok és népünnepélyek, valamint kárpátaljai jeles személyiségek – írók, költők, művészek, tudósok – világi és egyházi ünnepekhez kötődő szokások, hagyományok, s nem utolsó sorban kulturális központjaink kaptak helyet.
Amikor a Kárpát-medence különböző tájairól hozzánk érkező ismerőseink néhány nap elteltével úgy nyilatkoznak, hogy a kulturális örökség tekintetében igencsak gazdag ez a vidék, sokan közülünk arra gondolnak, hogy vendégeink ezt csupán udvariasságból mondják. Ám ha jól belegondolunk, akkor láthatjuk, hogy bizony számos olyan kulturális érték van a birtokunkban, melyek közül jónéhány másutt már feledésbe merült. Élő néphagyományaink közül mindenképpen meg kell említeni a zöldág-, illetve a májusfaállítást, a húsvéti locsolkodást, és az ehhez kapcsolódó hímes tojás készítését, a pünkösdölés hagyományát, a szüreti bálokat, a betlehemezést és a kántálást.
A beregi hímzés néhány évvel ezelőtt vált hungarikummá. A hímzés mellett nálunk a beregi szőttes is a táj jellegzetes kulturális terméke, amely a mögöttünk hagyott bő fél évszázad során nagy népszerűségre és elismertségre tett szert, kedveltté vált szerte Európában és a tengerentúlon is. A népi mesterségek közül kiemelkedik bodnárjaink tevékenysége – lásd a méltán híressé vált csalihordót –, amely a vidékünkön évszázados múltra visszatekintő, magas színvonalon űzött szőlészettel-borászattal függ össze. A kismesterségek közül pedig a csuhéfonást és a seprűkészítést feltétlenül meg kell említenünk.
A pandémiát megelőző időkben vidékünket a száz fesztivál hazájaként emlegették. Ezek közül jónéhány – köztük a mezőgecsei böllérverseny, illetve a lekvárfőző verseny, valamint a munkácsi és a beregszászi borfesztivál – országos hírűvé vált. Emellett alkalmanként igen sok látogatót vonzott a benei barack-, a nagydobronyi újkrumpli-, a makkosjánosi vadász-, valamint az asztélyi perecfesztivál.
Az otthonosság érzetét keltik az itt élőkben a nemzeti összetartozás eszméjét hirdető emlékparkjaink, az egykor vidékünkön tevékenykedő mártíromságot szenvedett papok emlékezete, illetve a tiszteletükre állított emlékjelek, a kereszthódoló menetek, a hazahívogató falunapok, s az ilyen és hasonló jellegű találkozók.
Kárpátalja népe híven őrzi azok emlékét, akik a közel- és régmúltban sokat tettek kultúránk gazdagítása, hagyományaink megőrzése, továbbélése érdekében. A kötet közli ezeknek a kimagasló egyéniségeknek az életrajzát, munkásságának legfőbb állomásait. Külön öröm számunkra, hogy az értékmegőrzést, a művészetek iránti elköteleződést, szellemi és tárgyi örökségünk megújítását és továbbadását, s nem utolsósorban az anyanyelven történő képzést számos intézményünk felvállalta. Közéjük tartozik a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és háttérintézményei, az MCC Beregszászi Képzési Központja, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága, a Munkácsi Mihály Magyar Ház, a Kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes, a Kárpátalja Néptáncegyüttes és sok más hasonló formáció. Tevékenységükhöz ezúton is sok sikert kívánunk!
