November 13. – a magyar nyelv napja

Írta: KMMI | Forrás: | 2023. november 13.

178 évvel ezelőtt a magyar országgyűlés ezen a napon fogadta el a II. törvénycikket Pozsonyban, amely a magyar nyelvet tette államnyelvvé a latin helyett. Éppen ezért 2011. szeptember 26-án a magyar országgyűlés ezt a napot nyilvánította A magyar nyelv napjává,  hogy a figyelmet ráirányítsa szellemi-kulturális örökségünk alapját jelentő anyanyelvünkre. Azóta mind Magyarországon, mind pedig a határon túli területeken e napon méltatjuk a magyar nyelv napját. 

November 13. – a magyar nyelv napja

A magyar nyelv napja lehetőséget teremt arra, hogy a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon a szellemi örökségünkre, identitásunk alapkövére.

Magyarul mintegy 15 millióan beszélnek a Földön. Ez nem sok, de nem is kevés. Ha azt vesszük számba, hányan beszélik ezt a 3000 éves nyelvet, akkor a 60. helyen foglal helyet a világ nyelvei között, Európában pedig a 12. helyen van.

Mit jelent számunkra a magyar nyelv? A nemzethez tartozásunk záloga. Ne csak ezen a napon vigyázzunk rá, hanem minden egyes nap. Figyeljünk oda tisztaságára, csengő megszólaltatására, írásban pedig a helyesírásra is. Igyekezzünk a szép, érthető, kifejező, tartalmas beszédre, a helyzetnek megfelelően nyilatkozzunk. Mellőzzük a felesleges idegen szavak használatát. Olvassunk igényes magyar irodalmi alkotásokat, hiszen ezáltal bővíthetjük szókincsünket, egy jó vers, elbeszélés magyarul is tanít.

Mindannyiunk közös ügye, hogyan adjuk át a következő nemzedéknek fennmaradásunk eszközét!

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI