Nemzet, hit, megmaradás - Szent István-napi ünnepség az ungvári főkonzulátuson

Írta: Kovács Elemér | Forrás: karpatinfo.net | 2020. augusztus 28.

Ezekben a nehéz időkben két vírus ellen is fel kell venni a harcot az Ukrajnában élő magyaroknak. Az egyik az egyszerű szem számára láthatatlan, s ezt koronavírusnak hívják. A másik nagyon is látható: a nacionalista köntösbe csomagolt magyarellenesség, amelynek a mindennapok során számtalan jele van, hangzott el azon a Szent István-napi ünnepségen, melyet Magyarország Ungvári Főkonzulátusán tartottak. A járványhelyzet miatt a megemlékezés több része elmaradt.

Nemzet, hit, megmaradás - Szent István-napi ünnepség az ungvári főkonzulátuson
Nemcsak az embereknek, a népeknek és a könyveknek, hanem az ünnepeknek is megvan a maguk sorsa,
fogalmazott Kuti László első beosztott konzul, aki arra emlékeztetett, hogy tavaly márciusban az elnökválasztási kampány miatt nem lehetett teljes a megyei székváros magyarságának ünnepe, idén pedig a karantén miatti vészhelyzet akadályozza a felhőtlen ünneplést.
De jöjjenek bármilyen megpróbáltatások, az itteni magyar nemzetrész tagjainak tudniuk kell, hogy egy olyan anyaország áll mögöttük, amelyik továbbra is minden törvényes eszközzel segíteni kívánja az itteniek szülőföldön való megmaradását és boldogulását.
„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” – idézte Wass Albert szavait az ünnepség résztvevőihez küldött üzenetében Dupka György, a MÉKK elnöke. A mostani ungvári ünnepség társszervezője a továbbiakban azt hangsúlyozta, hogy a száz évvel ezelőtt bekövetkezett trianoni katasztrófa ugyan sok mindent elvett a Kárpát-medencében élő magyaroktól, ám az összetartozás érzése szerencsére megmaradt, és napjainkban látható módon tovább erősödik. Nyelv- és nemzetmegtartó küzdelmeinket tovább kell folytatnunk, s ebben számítunk – ahogy eddig is számíthattunk – a magyar állam segítségére.
Ugyan az ünnepségre Isten szabad ege alatt került sor, ám a BorzsaVári népi zenekar előadásában felcsendülő zsoltárok, régi típusú népdalok, az alkalom nagyszerűségéhez illő énekelt versek csakhamar olyan hangulatot teremtettek, mintha az esemény a templomban zajlana.
Küldetésünk van szülőföldünkön, hangsúlyozta meggyőződéssel két énekszám elhangzása között az együttes egyik vezetője, Kovács Erika.
A közönség körében nagy tetszést aratott a BorzsaVári zenekar után fellépő fiatal beregszászi színészcsapat előadása. A színészek Gál Natália vezetésével a Mi, magyarok című verses-zenés produkciójukban a magyarok eredetmondájából mutattak be részleteket, ám úgy, hogy közben a több mint ezeréves történetet néhány mai verssel és dallal aktualizálták.
„Egyedül itt vagy otthon, a lelked itt lehet boldog” – ezekkel az igencsak aktuális gondolatokkal fejeződött be az előadás.
Az ünnepség az Ung partján megrendezett látványos tűzijátékkal zárult.

Hírek

  • Együtt szeretetben – karácsonyi ünnepség a munkácsi magyar közösségben

    Az advent csendes várakozása és a karácsony közeledtének örömteli izgalma meghitt és igazán lélekemelő hangulattal töltötte meg a Munkácsy Mihály Magyar Ház rendezvénytermét december 21-én, amikor a Latorca-parti város magyarsága újra összegyűlt, hogy az összetartozás jegyében együtt élje át a szere...

  • Miért ünnepeljük Jézus születését december 25-én?

    A karácsonyt minden évben december 25-én tartjuk, miközben a történészek és teológusok szerint Jézus születése aligha esett a téli hónapokra. A kereszténység második legnagyobb ünnepe az év legsötétebb időszakára került, amelynek szimbolikája egészen a pogány hagyományokig nyúlik vissza.

  • Karácsonyi ritmusok: ünnepi kiállítás az ungvári főkonzulátuson

    Ünnepi hangulatú kiállításmegnyitóra került sor advent időszakában Magyarország Ungvári Főkonzulátusa épületében. A „Karácsonyi ritmusok” című tárlaton Kopriva Attilafestőművész, művészettörténész, egyetemi tanszékvezető, valamint tanítványai – Janco Mária, Ruscsák Natália és Verbovszka Zsófia – mut...

  • Vidám ünnepi műsorral búcsúztatták az évet a Rezeda tehetségei

    Félévzáró ünnepi műsorra várták a Rezeda Folkműhely növendékei a szülőket, hozzátartozókat, vendégeket. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban megtartott műsor résztvevőit Orosz Enikő köszöntötte.

Események

Copyright © 2025 KMMI