Munkácsy Mihályt választotta példaképének

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2021. január 23.

A nevetlenfalui Kurendás Anett harmadik éve tanul festészetet az Ungvári Művelődési Főiskolán. A fiatal tehetség gyermekkorában cimbalmozott és zongorázott, aztán váltott, és elkezdett rajzolni. Iskolán kívül is képezte magát, magántanárokhoz járt, hogy fejlessze rajztudását. Édesanyja mindenben támogatja, ő volt az, aki elsőként felfedezte lányában a művészi hajlamot.

Munkácsy Mihályt választotta példaképének

– Homoki Gábor tiszapéterfalvai festőművész vezetett be ebbe a varázslatos világba. Igazából akkor döntöttem el, hogy ezen a vonalon szeretnék tovább haladni. Sok képet festettem az elmúlt években, főleg olyanokat, amelyeket kötelezőként kellett elkészíteni az iskolában, de csak nemrégen döntöttem úgy, hogy a munkáimat a nagyközönségnek is megmutatom. Erre édesanyám bátorított, több helyi és külföldi online versenyre is benevezett, és eddig még mindegyiken nyertem. Nagyon sok oklevelem gyűlt már össze, ami ösztönöz a folytatásra. Az első olajfestményem egy csendélet, amit nemrégen készítettem. Az a kedvencem – kezdte a beszélgetést Anett, akinek példaképe Munkácsy Mihály.

Az ifjú művész elárulta, felkéréseknek is eleget tesz. Egyre több megrendelést kap. Emellett őt bízták meg azzal, hogy mesefigurákat fessen a nevetlenfalui római katolikus óvoda szobáinak falaira.

– Ha van szabad időm, szívesen és örömmel teszek eleget ezeknek a felkéréseknek, de mostanában inkább az iskolai feladatokra összpontosítok – fejtette ki a szorgalmas diák.

– Van kedvenc témád?

– Szeretek csendéleteket festeni, de tájképeket és portrékat is szívesen készítek. Munka közben Pintér Béla és Csiszér László dalait hallgatom.
A fiatal lány egyik alkotását a beregszászi konzulátus Munkácsy Mihály kiállítótermében láthattuk, amely a zsűri tetszését is elnyerte, így a tavasszal megrendezésre kerülő plein-airen is részt vehet. Nagyon várja ezt az alkalmat, hiszen bizonyára roppant érdekes lesz, és hasznára válik majd a művésztábor.

Hírek

  • Pászkaterítő-kiállítás és nagyböjti ételbemutató Beregszászban

    Különleges eseménynek adott otthont március 18-án a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ, ahol pászkaterítő-kiállítást és nagyböjti ételbemutatót szervezett a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület.  

  • Ünnepi hagyományok a Nagyberegi Tájházban

    Ahogy közeledik a húsvét, egyre inkább ünnepi hangulat költözik a Nagyberegi Tájház mindennapjaiba. Ezekben a napokban nem csupán foglalkozások zajlanak. A résztvevők saját élményeiken keresztül tapasztalhatják meg, miként készültek elődeink az év egyik legjelentősebb ünnepére, a húsvétra.

  • Bonis Bona díjban részesült dr. habil. Váradi Natália

    Bonis Bona díjjal jutalmazták Budapesten dr. habil. Váradi Natáliát, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatóját, a Rákóczi Egyetem Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének docensét.

  • Életem játék volt csupán – Nigriny Edit-emlékkiállítás nyílt az ungvári főkonzulátuson

    Életem játék volt csupán címmel megnyílt a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet Munkácsy Mihály Emlék-plakettjével kitüntetett Nigriny Edit (1951-2024) festő, grafikus, dekoratőr születésének 75. évfordulója alkalmából megrendezett kiállítása Magyarország Ungvári Főkonzulátusán. Az Ungváron sz...

Események

Copyright © 2026 KMMI