Lenyűgöző előadás és májusi szerenád a beregszászi színházban

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2026. május 04.

Száz pótszékes teltházzal tartották meg Beregszászban, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban a Peller Károly által rendezett Gül Baba című romantikus előadást. Az ismert musicalekkel színesített darabban a szerelem győzelme mindenek felett és az emberi élet értéke domborodik ki. Gül Baba cselekményéből az az előremutató tanítás, hogy eljön az idő, amikor az emberek között nem képez válaszfalat a nemzetiségi vagy vallási különbség. Az előadás a Déryné Határtalan Programja keretében valósult meg a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Rákóczi Szövetség helyi szervezésében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával.

Lenyűgöző előadás és májusi szerenád a beregszászi színházban

Az előadás előtt Sin Edina osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. A teátrum megbízott igazgatója megköszönte a közönségnek, hogy érdeklődnek a színház, a színi világ iránt. Ez is azt bizonyítja, hogy a háború ötödik évében is a kárpátaljai magyar közönség még mindig képes arra, hogy a három napot egymást követő színi maratonon részt vegyen.

– A hét első felében nyolc intézményt látogattunk meg, több mint húsz vendégelőadót fogadhattunk és közel kétezer nézővel találkozhattunk. Ekkora az igény a magyar nyelvű színházi kultúrára és előadó-művészetre, ami kétoldalú, hiszen a közönségre és az előadókra is nagy szükség van. Mi abban bízunk, hogy ezt az eredményt és ezt a fajta igényt látva Magyarország felől a jövőben is mutatkozik szándék arra, hogy a Déryné Programnak legyen folytatása – hangsúlyozta Sin Edina.

– A tavasz beköszöntével igazi zsongással tört be a kulturális élet Beregszászba, hiszen számtalan előadásra, kiállításra és találkozóra került, kerül sor. Ilyen találkozó van ma is, a közkedvelt, lírai hangulatú történet mi másról szólhat, mint a szerelemről. Úgy gondolom, hogy az ilyen előadások segítenek túlélni azt a háborús feszültséget, amiben élünk – fejtette ki Sin József, a KMKSZ alelnöke.

A köszöntők után az 1500-as évekbe csöppentünk. A történet Budán, a török hódoltság idején játszódik. Gül Baba kertjének vasrácsai védelmezik a gyönyörű rózsákat, amiket a törökök szentnek tartanak. Leilát, a rózsák atyjának, Gül Babának a leányát pedig a hárem falai őrzik. Megismerkedhettünk Gábor diákkal, aki barátjával, Mujkóval beszökik Gül baba rózsakertjébe és leszakít egy szál virágot, hogy szerelmének, Leilának adja. Ez nagy hiba, ugyanis Gül Baba vallásának törvényei egyetlen szent rózsa leszakítását is halállal büntetik. Gábor diákot és Mujkót csak az menti meg a kivégzéstől, hogy Gül Baba meleg szívében erősebb a szeretet a leánya iránt, mint a bosszú érzése a leszakított rózsa miatt, és a rózsakert pusztulásáért érzett babonás félelem. A darab, mint szinte minden szerelmi történet happy end-el ér véget, Leila minden akadály ellenére Gábor diáké lesz.

A fantasztikus előadást a nézők hosszan tartó tapssal köszönték meg, de a szép este ezzel még nem ért véget. Május éjszakája lévén a Rezeda Folkműhely fiútagjai igazi meglepetésként szerenáddal kedveskedtek a lányoknak, a nézőknek.

– A májusi szerenádnak nagy hagyománya van egész Kárpátalján, szinte nincs olyan település, ahol ne ünnepelnék ezt meg különböző formában. Ki májusfával, ki virágkosárral, ki pedig szerenáddal lepi meg május éjszakáján a szeretett hölgyet. A Rezedás fiúk az ő szerenádjukra invitálnak minden jelenvélő hölgyet – fogalmazott Orosz-Váradi Enikő, a Rezeda Folkműhely vezetője.

A megannyi, május éjszakákról ismert dallam a színház belső udvarán felállított Májusfa mellett csendült fel a lányok és asszonyok nagy-nagy örömére.

Hírek

  • Mesélő romok II. – Kárpátalja várai a történelem visszfényében

    A máramarosi sóbányáktól a Tisza mentén Magyarország belseje felé kanyargó, stratégiai jelentőségű sóutat nemcsak a huszti vár védte (a Toronyai- és a Tatár-hágóról levezető útvonalak mellett), hanem a nagyszőlősi Ugocsa-vár és a királyházai Nyalábvár is. Szuhabaranka vára a Borzsa völgyét ellenőriz...

  • Női énekkör alakult Nagyszőlősön

    A dicsőítés és az éneklés mindig is fontos szerepet töltött be az egyház és a gyülekezet életében. A közös ének nem csupán az istentiszteletek szerves része: közösséget formál, erősíti az összetartozást, és lehetőséget ad arra, hogy a gyülekezet tagjai együtt, egy szívvel és egy lélekkel dicsőítsék ...

  • Ukrajna elítélte a kárpátaljai magyarok elleni szovjet megtorlásokat

    Az ukrán parlament hivatalosan is elítélte a Kárpátalján 1944 és 1946 között végrehajtott szovjet megtorlásokat. A Legfelső Tanács csütörtökön egyhangúlag, 261 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az erről szóló határozatot. A Jevropejszka Pravda szerint Ukrajna...

  • Három díjat is elhozott a TV21 a kulturális filmek fesztiváljáról

    Magyar értékek, kultúra és fenntartható környezet témakörökben idén is elkészültek a négyperces portréfilmek a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljára. A döntő megrendezésre idén a Békés megyei Szarvason, az elmúlt hétvégén került sor.

Események

Copyright © 2026 KMMI