Minden nehézség ellenére sikeres a beregszászi színház

Írta: | Forrás: TV21 Ungvár | 2025. január 07.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nagy családja már több mint harminc éve csal mosolyt az arcokra, okoz örömöt és vezeti kézen fogva a kárpátaljai magyarságot a színház csodálatos világában.

Minden nehézség ellenére sikeres a beregszászi színház

A rendszerváltást követő 90-es években a nehéz anyagi körülmények mellett háttérbe szorult a színművészet gyakorlása. Azonban lehetőség nyílt kárpátaljai magyar tehetségeknek részt venniük a kijevi Karpenko-Karij Színművészeti Főiskola magyar osztályának képzésén Vidnyánszky Attila rendező irányításával. A növendékek hazatérésük után, 1993. augusztus 2-án megalapították Kárpátalja első hivatásos magyar színházát. A háború kitörése után a beregszászi színházban is menekülteket fogadtak, akik főként a kijevi színházi társulatok tagjai voltak. A legnehezebb hónapok átvészelését követően azonban újult erővel vágtak neki a programok szervezésének.

„Ahogy ez az elmúlt két esztendőben is történt, a 2024-es évben is a háborús helyzethez való alkalmazkodás jellemezte a beregszászi színház működését. Igyekeztünk azoknak a körülményeknek megfelelni, azok között a körülmények között dolgozni, amelyeket a hadiállapot teremtett számunkra akarva-akaratlanul, és természetesen igyekezetünk a művészet szabadságának teret adni, a színháznak teret törni, utat törni, s mindazokat az érzéseket, amelyeket ez a hadiállapot a társulat tagjaiban előadóként, alkotóként megteremtett, azokat próbáltuk belevinni az előadásainkban, így reflektálni mindarra, ami körülöttünk történik” – mondta el Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója.

Ezt az igyekezetet mutatják a számok is, hiszen az elmúlt 2024-es esztendőben 180 előadást játszott a társulat, több új előadást mutattak be a közönségnek. Ilyen volt például a Frida című monodráma, melyet Kahlo naplója nyomán Oleh Melnyicsuk rendezett. A monodrámában Orosz Ibolya színésznő személyesíti meg a festőnőt. A rendező szerint a Viva la vida szelleme, az élni akarás adta meg a motivációt, hogy az előadás létrejöjjön.

„A színpadra állítás során javasoltam néhány dolgot, de ez teljesen az Ibolya ötlete. Ő szeretett volna kibontakozni Frida Kahlo szerepén keresztül, mert most az emberek nehéz időket kell hogy megéljenek, mint Frida Kahlo, de a Viva la vida szelleme az élni akarás, az, hogy az életnek kell győznie, és nem a háborúnak” – mondta a monodráma rendezője, Oleh Melnyicsuk.

 A társulatnak nehéz dolga van, hiszen a jelenlegi körülmények miatt gyakran úgy kell alakítani az eljátszandó darabokat, hogy abban leginkább a nők tudnak szerepet vállalni. Az Adventi kalendárium címet viselő ünnepi előadásuk sem mindennapi. Két dolog miatt is: a nézőket is bevonták a darabba, hisz mindenki ajándékban részesült, továbbá az előadás részeként egy kisfilmet is levetítettek, aminek köszönhetően a társulat többi tagja is, ha csak a képernyőn keresztül, de a jelenlévőkkel lehettek.

„Felnőtteknek még nem készítettünk interaktív előadást, s azon gondolkodtunk, hogyan tudnánk ötvözni a kettőt, hogy legyen benne egy kis nosztalgia is, mert nyilván a történetek elég nosztalgikusak, és próbáltuk kitalálni úgy előhozni magát az adventi előkészületet, hogy legyenek benne dobozok is, legyenek benne ajándékok is, legyenek az ajándékok személyre szabottak is, és legyenek olyanok is, amelyeket mindenki kap. Úgyhogy az lett az ötlet, hogy összerakunk 24 adventi dobozt” – fűzte hozzá Vass Magdolna, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésznője.

 Az Adventi kalendárium című színházi darab különleges küldetéssel született: a színészek célja az volt, hogy a kárpátaljai közönséget – a nehézségek és kihívások ellenére – az ünnepi időszak meghitt hangulatával ajándékozzák meg. A beregszászi színház az előadásaival, a művészet erejével igyekszik néhány pillanatra feledtetni az immár három éve tartó borzalmakat, reményt és örömöt csempészve a nézők mindennapjaiba, legyen szó bármelyik előadásról.

Hírek

  • Minden nehézség ellenére sikeres a beregszászi színház

    A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nagy családja már több mint harminc éve csal mosolyt az arcokra, okoz örömöt és vezeti kézen fogva a kárpátaljai magyarságot a színház csodálatos világában.

  • Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona

    47 éve, 1978. január 6-án adta vissza „az amerikai nép képviseletében” Cyrus Vance külügyminiszter az Országházban a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket a magyar népnek. A nemzeti ereklyéket ma a koronázási palást kivételével ugyanott őrzik.

  • Vízkereszt: az ünnep, amely megnyitja a farsangot

    Három, Jézushoz kapcsolódó bibliai történetet forraszt egybe a vízkereszt, vagyis az Úr megjelenésének napja, amely lezárja a karácsonyi ünnepet és megnyitja a farsangot.

  • 10 érdekes tény a Szent Koronáról

    A Szent Koronát ismereteink szerint legelőször 1205-ben vitték ki az országhatáron túlra. A magyar államiság jelképe 1205-től 1978-ig összesen tizenegy alkalommal volt külföldön. Legtöbbször Bécsben őrizték. A leghosszabb, határon túl töltött időtartam 36 év volt – 1572 és 1608 között a korona nem a...

Események

Copyright © 2025 KMMI