Mesemondó verseny a magyar népmese napja alkalmából

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2022. szeptember 30.

Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a Magyar Népmese Napját. Ebből az alkalomból Beregszászba, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet idén már hatodik alkalommal szervezte meg mesemondó versenyét. A korábbi évekhez hasonlóan most is szép számban jelentkeztek a megmérettetésre, közel hetven gyerek mérte össze mesemondó tudását öt korcsoportban.

Mesemondó verseny a magyar népmese napja alkalmából

Az ünnepélyes megnyitó a Cibere néptáncegyüttes előadásával vette kezdetét. Ezt követően Pallagi Marianna, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Beszédében hangsúlyozta, nagy öröm számára, hogy a rendkívül nehéz helyzet ellenére is sok gyermek nevezett a versenyre.

– Évente több programot is szervezünk, ám ez az esemény azért különleges, mert ilyenkor mi kapunk ajándékot, mégpedig a gyermekek által előadott népmese formájában. Óriási köszönet jár nekik ezért, valamint felkészítő tanároknak is, akik szívvel-lélekkel foglalkoznak az érdeklődő gyerekekkel, és fiatalokkal – mondta a civil szervezet igazgatója.

Soós Katalin, a szakgimnázium igazgatója köszöntőjében kifejtette, a népmese egy olyan csodálatos kincs az életünkben, amelyet fontos, hogy megőrizzünk, és továbbadjuk.

– A népmesék anno a felnőttek szórakoztatására születtek, de manapság inkább már csak a gyerekeknek mesélünk. Ezzel szemben ma ők, ezek a bátor fiatalok mondják el nekünk felnőtteknek a kedvenc meséjüket, ami feltöltődést jelentett számunkra – jegyezte meg az igazgató.

Mintegy ráhangolódásként és bátorításként Kurmai Ráti Szilvia mesemondó A nagy erejű legény című mesét adta elő, a gyerekek szájtátva figyelték a mese eseményeit. Ezt követően a versenyzők életkoruknak megfelelően, párhuzamosan több helyszínen, szakmai zsűri előtt mondták el választott meséjüket, mely az első három korcsoport esetében nem haladhatta meg a 3-4 percet, a negyedik és ötödik kategória esetében a tíz percet.

A verseny ideje alatt, illetve a szünetben kézműves foglalkozások és játékok várták a gyerekeket. Végül, a délutáni órákban nem maradt más hátra, mint az eredményhirdetés, a díjak átadása.

A díjazottak:

Első kategória:

  1. Demes Anna
  2. Lőrinc Lili
  3. Sütő Rebeka

Második kategória:

  1. Harsányi Bianka
  2. Rájplik Flóra
  3. Szegedi Alex

Különdíj: Harsányi Eleonóra

Harmadik kategória:

  1. Barta Zsófia
  2. Pallagi Patrícia
  3. Tóth Hajnalka

Különdíj: Turi Eszter

Negyedik kategória:

  1. Buda Eleonóra
  2. Mondik Dániel
  3. Sándor Alexandra

Különdíj: Demeter Hanna

Zsűri díja: Kiss Sebestyén

Ötödik kategória:

  1. Tóth Boglárka
  2. Dávid Csilla
  3. Bella Artur

Különdíj: Máté Angéla

Hírek

  • VIII. ZeneVarázslat képzés és hangverseny

    A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány immár nyolcadik alkalommal valósította meg a ZeneVarázslat képzést és hangversenyt dr. Várnagy Andrea érdemes művész, Liszt Ferenc- és Budapest Márka-díjas zongoraművész szakmai vezetésével. Az ünnepi alkalom különleges jelentőségét adta, hogy az esemény keretében ...

  • Mesél az erdő… – Tízéves a Rezeda Folkműhely

    „Mert nem lehet mindig mindent elfeledni” – írja Ady Endre, és valóban, a hagyomány nem a felejtés, hanem az emlékezés élő formája. Olyan kincs, amely nem porosodik, hanem bennünk lélegzik tovább. Ahogy Kodály Zoltán is fogalmaz: „A zenei műveltség az emberi műveltség része” – és mi hozzátehetjük: a...

  • Összetartozás, közösség, alkotás – ASzakkör-kiállítás Beregszászban

    A nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó programsorozat egyik különleges eseményeként nyílt meg június 5-én Beregszászban az ASzakkör-program kárpátaljai résztvevőinek alkotásaiból rendezett kiállítás. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet kezdeményezése nem csupán a kézműves értékek ...

  • Hét éve úton – a Kárpátaljai Hazajáró Egylet új ösvényeket keres

    A hegyek nem ünnepelnek évfordulókat. Nem számolják a kilométereket, nem őrzik a túranaptárakat, és nem tudják, hányadszor kapaszkodik fel valaki ugyanarra a gerincre. Az ember viszont igen. Mert számára minden útvonalhoz arcok, beszélgetések, fáradt, mégis mosolygó tekintetek, esőben ázott kabátok,...

Események

Copyright © 2026 KMMI