Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek világába, hanem történetekkel, filmes érdekességekkel és személyes hangvétellel hozta közelebb Karády Katalin alakját.

„A beregszászi színház 33. évadát nyitjuk meg ezzel a mai alkalommal. Egy olyan alkalommal, amely mindannyiunk számára nagyon sokat jelent, és azt hiszem, sokkal többet jelent, mint nem háborús időkben valaha jelentett. A színházak a tanévhez hasonlóan ősszel indítanak, és tavasz végéig dolgoznak, a nyarat pedig a felkészüléssel töltik. Mi is felkészüléssel töltöttük az elmúlt időszakot. [...] Dolgoztunk, készültünk, rengeteg programmal várjuk önöket az előttünk álló időszakban, és nem állíthat meg minket sem a légiriadó, sem áramszünet, sem egyéb nehezítő körülmény, hiszen az elmúlt év alatt bizony erre is felkészültünk, és megvannak a technikáink” – köszöntötte az est kezdetén a nézőket Sin Edina színházigazgató.

Köszönetét fejezte ki a Kárpát-medencei magyar színházi szakmai társaság tagjainak és mindazoknak a külhoni magyar művészeknek, akik a háborús helyzet ellenére rendszeresen vállalják a kárpátaljai fellépéseket. Ezen az estén Pataki Szilvia színművésznő és Cseke Gábor zongorista érkezett Beregszászba, hogy Karády Katalin különleges világába kalauzolja el a közönséget.

Az est valóban időutazássá vált. Az ismert Karády-dalok között a közönség azok keletkezésének történetével, a dalokat híressé tevő filmek cselekményével és számos érdekességgel is megismerkedhetett.

Felcsendült többek között az Ópiumkeringő, amely az azonos című filmhez kapcsolódik, a Májusi éjszaka, amely A makrancos hölgy betétdalaként vált ismertté. De nem maradhatott ki a Gyűlölöm a vadvirágos rétet sem, míg az est egyik legismertebb dallama természetesen a Hamvadó cigarettavég volt.

„Amikor Lengyel Ferenc, aki írta és rendezte ezt a művet, felkért, hogy bújjak Karády Katalin bőrébe, először elgondolkodtam rajta, hogy mennyire tudnám ezt a fajta búgó, meleg, szép, mély, különleges hangot utánozni, illetve ez a femme fatale, misztikus díva személyiség mennyire lehetek én. De aztán megnyugtatott, hogy ő nem arra gondolt, hogy utánozzuk Karády Katalint, hanem a saját hangomon szeretné, ha énekelnék, abban a hangnemben, ami jólesik. Nem az a célunk, hogy külsőségekben vagy hangban utánozzuk Karády Katalint, hanem megjelenítsük az életének ezen szakaszát, amit nagyon kevesen tudnak róla, és nagyon kevesen ismerték azt, hogy ő mi mindenen ment keresztül a háború alatt” – mondta el hetilapunknak Pataki Szilvia színésznő, aki szerint ez a próbafolyamat pályája egyik legnehezebb és legmélyebb szakmai élménye volt.

„Tulajdonképpen csak néhány évig csodálhattuk igazán a fényében, mégis mekkora nyomot hagyott! Fiatalok és idősek ma is tudják, ki volt Karády Katalin, és ha mást nem, a Hamvadó cigarettavéget talán a legtöbben ma is ismerik” – tette hozzá.

Karády különleges életútját az is mutatja, hogy később az Egyesült Államokba költözött, és többé nem tért vissza Magyarországra. Pataki Szilvia az előadás címére is utalva felidézte: amikor a művésznő díjat kapott, személyesen nem jelent meg, hanem egy kalapot küldött maga helyett. Élete későbbi szakaszában kalapszalont is működtetett, és visszavonultan élt.

A produkció zenei világáról Cseke Gábor zongorista gondoskodott, aki a beregszászi közönség fogadtatását különösen pozitívnak érezte.

„Nagyon meleg, nagyon elfogadó, jó energiájú volt az egész közönség. Nagyon jó volt játszani” – fogalmazott.

Az előadás végén Pataki Szilvia arra kérte a nézőket, válasszák ki kedvencüket az est dalai közül. A válasz szinte azonnal érkezett: a közönség a Holnap című szerzeményt kérte ráadásként. A művésznő végül a nézőket is közös éneklésre hívta, így az est közvetlen, családias hangulatban zárult.