Meneteljünk együtt a málenykij robot áldozatainak emlékére!

Írta: Gál Adél | Forrás: Kárpátalja.ma | 2019. november 08.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is emlékmenetet indít a sztálini terror áldozatainak emlékére november 16-án. A mintegy 26 kilométeres menet Munkácstól indul Szolyváig.

Meneteljünk együtt a málenykij robot áldozatainak emlékére!

Ezt az útvonalat tette meg a több tízezer ember – köztük nagyapáink és dédapáink – 1944 novemberében. A megszálló szovjethatalom ’44 őszén terelte lágerekbe Kárpátalja magyar férfilakosságának nagy részét. Több mint 40 ezer főt hurcoltak el, akik közül 15-17 ezren soha nem tértek haza. Kárpátalján alig akad olyan magyar család, melynek valamelyik hozzátartozóját ne vitték volna el.

Az emlékmenet a Munkács központjában lévő Rákóczi-kastélytól indul reggel 9 órakor. Az első megálló a Latorca-hídnál lévő podheringi emlékműnél várható. A következő pihenő Beregszentmiklóson lesz. Ezt követően a menet Pászikánál (a Latorca-híd után), valamint Szolyva előtt (a várostáblánál) áll csak meg. A Szolyvai Emlékparkban ökumenikus megemlékezést tartanak majd.

A menet során gépkocsik szállítják majd azokat, akik nem bírják a gyaloglást.

Az emlékmenethez bárki csatlakozhat! Csatlakozási szándékát mindenki a helyi KMKSZ elnöknél jelezze.

Az emlékmenet célja elsősorban a figyelemfelhívás, valamint az, hogy soha ne feledjük, mit tettek és mit éltek át elődeink az elnyomás évei alatt. Emlékezzünk rájuk!

Hírek

  • III. Weinrauch Katalin Szavalóverseny Haranglábon

    Dicséretes kezdeményezés községi könyvtáraink részéről, hogy a kárpátaljai irodalmat népszerűsítve, egy-egy jelentős gyermekírónk nevét zászlóra tűzve gazdagítják a kistérségek kulturális életét, és nehéz helyzetünkben a békésnek óhajtott jövő zálogát, a gyerekeket szólítják meg. Legutóbb a Csetfalv...

  • Fenyőillat és alkotómunka – adventi foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

    A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet ünnepváró adventi foglalkozást szervezett november 26-án a Nagyberegi Tájházban. A kézműves-foglalkozással egybekötött, a népszokások felelevenítését szolgáló programon ezúttal egy Jánosiból érkezett iskolás gyerekekből álló csoport vett részt.

  • Újabb bronzlibát állítottak Munkácson

    Újabb bronzliba jelent meg Munkácson az Andrej Septickij utca 21. szám alatt. Kihelyezéséről korábban a város Építészeti és Városrendezési Tanácsa döntött.

  • Új vezetőséget választott a Magyar Írószövetség tagsága

    November 29-én Budapesten a patinás Benczúr Házban tartotta meg tisztújító közgyűlését a Magyar Írószövetség, amely idén ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját. Hivatalosan 10 órára volt meghirdetve a rendezvény kezdete, de a többség 11 órára érkezett, mint ahogy én is, mivel a megismételt közgyűl...

Események

Copyright © 2025 KMMI