Megkezdődött a Magyar Világtalálkozó

Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2012. július 05.

Vasárnap kezdődött meg és egy teljes hétig tart a II. Magyar Világtalálkozó. A nyitórendezvény helyszíne Balatonlelle volt, a tavalyi találkozó emlékére felállított Megmaradásunkért jelképműnél. A Magyar Világtalálkozón a Föld minden részéről érkező nemzettársaink vesznek részt. A vendégek vasárnap megkoszorúzták a balatonlellei Gyermekáldozatokért és Gyermeki Jogokért emlékművet, majd a rendezvény résztvevői immár Budapesten, az I. kerületi Szilágyi Dezső téri református templomban vettek részt ökumenikus istentiszteleten.

Megkezdődött a Magyar Világtalálkozó

Ugyancsak vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínház adott teret a Hazatértünk – Külhoni magyar filmszemle alkotásainak, amelyek Ausztrália, Amerika, Erdély és Németország magyarságának életébe engedtek betekintést.

Hétfőn a fővárosban nyílt meg a Spanyolországban élő Fodor-Lengyel Zoltán festőművész kiállítása, a kora esti órákban pedig ismét az Urániába zarándokoltak át a résztvevők, ahol nemzeti kulturális gálaesttel kedveskedtek a szervezők. Az est folyamán a magyar kultúra és művészet anyaországi és külhoni értékeit neves fellépők tolmácsolták.

A keddi program A hídépítés napja címet viseli. A megnyitó ünnepségen egyházi vezetők fohászkodnak a magyarság összefogásáért. A rendezvény a Magyarsághíd közéleti konferenciával folytatódott. A magyarsághíd a szervezők, a Panoráma Világklub értelmezésében egyfajta szellemi híd a Kárpát-medence és a nagyvilág magyarsága között, amely segít abban, hogy együtt gondolkodjunk, és együtt képviseljük – a világ bármely pontján élve – a magyar nemzeti érdekeket, tekintsük át az együttműködés lehetőségeit, tapasztalatait, hasznosítsuk ezt a magyarság számára, s nyújtsunk példát az összefogáshoz. A tanácskozáson Kárpátalja magyarsága és az anyaország kapcsolatrendszereinek alakulásáról Zubánics László történész, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke tartott előadást.

A világtalálkozó rendezvényei egész héten folytatódnak különböző helyszíneken, a fővárosban és több vidéki településen egyaránt. A rendezvénysorozatot lezáró látványos eseménynek a Syma Rendezvényközpont ad teret, ahol a szervezők ötezer négyzetméteres területen, nyolc országpavilonban, több mint száz kiállítóhelyen, nagyszínpadon, előadói és középkori sátrakban a kapcsolatteremtésen túl lehetőséget kínálnak azon országok kultúrájának a megismerésére, ahol a külhoni magyarok élnek.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI