Matl Péter szobrának avatása a beregszászi kórház udvarán

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2021. november 19.

A Pro Arte – Munkács Civil Szervezet által, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával szervezett kárpátaljai alkotótáborban készült szobrok közül ma a beregszászi járási kórháznak adományozott, Matl Péter Család című alkotása került felavatásra.

Matl Péter szobrának avatása a beregszászi kórház udvarán

Babják Zoltán köszöntőjében kifejtette, igazi gyöngyszemek születtek a tavaly megszervezett szobrásztáborban, amelynek a Beregszászi kistérséghez tartozó Makkosjánosi adott otthont.

– Matl Péter Család című szobra jelképesen Beregszászban maradt, s közösségünk művészeti kincstárát gyarapítja. Ez a szobor egyrészt arra emlékeztet bennünket, hogy a művészet nem ismer határokat, másrészt pedig népszerűsíti az alkotó munkát – jegyezte meg a Beregszászi kistérség polgármestere, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az esemény megszervezéséhez, s azon reményének adott hangot, hogy ez a szép hagyomány folytatódni fog.

A beregszászi konzulátus képviseletében Gyebnár István konzul osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Kifejtette, Beregszász egy újabb műalkotással gazdagodott, mégpedig egy olyan művész alkotásával, aki a leghitelesebben fejezi ki a magyarság összetartozásának az érzését.

– Szimbolikus emlékműveket hozott létre Kárpátalján és Magyarországon egyaránt, emellett nagyra értékelendő Matl Péter művészetszervező tevékenysége is– mondta a diplomata.

– Nagy öröm számomra, hogy Beregszászban újra szobrot avathatunk. A család megformálása az egyik kedvenc témám, mert szerető családban nevelkedtem, és jelenleg is ilyenben élek. Remélem, hogy a Család című szobrom példát mutat azoknak a kismamáknak, akik itt, ebben a kórházban hozzák világra a gyermeküket – hangsúlyozta Matl Péter szobrászművész, a ProArte-Munkács Civil Szervezet elnöke.

Hírek

  • Játék minden mennyiségben – a fejlesztés jegyében: táborozás a beregszászi máltaiaknál

    A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt immáron tíz éve működik a gyermekfejlesztő részleg, ahol többféle fejlesztő foglalkozás is elérhető. Az ide járó 5–12 évesek számára idén első ízben tábort szerveztek. A július 7-től 11-ig zajló napközis táborban mintegy 30 gyermek szerezhet...

  • Kopriva Attila kiállítása Hajdúböszörményben

    A hajdúság központjában, a magyarországi Hajdúböszörmény városában július 7-én ünnepélyes keretek között megnyitották Kopriva Attila kárpátaljai festőművész tárlatát. A Világaim címet viselő kiállításnak a Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház ad otthont.

  • Tesla állítólag a Nobel-díjat is visszautasította Edisonnal való konfliktusa miatt

    1856. július 10-én Nikola Tesla, a valaha élt egyik legzseniálisabb feltaláló, akinek a nevéhez több száz szabadalom fűződik, jóllehet ötleteinek java részét mások védették le.

  • Dr. Kosztyó Gyula: „Az elveimből nem engedek…”

    Kitartó, szorgalmas és őszinte. Falusi gyerekkorból, elsőgenerációs diplomásként, majd doktori fokozattal a tarsolyában jutott el oda, hogy ma a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárának levéltárosa és az Erőszakkutató Intézet kutatója. Többezer levéltári oldalból épített...

Események

Copyright © 2025 KMMI