Magyarok Kenyere: búzaösszeöntés Nagydobronyban

Írta: Kovács Elemér | Forrás: karpatinfo.net | 2015. augusztus 20.

Idén gyakorlatilag valamennyi, a magyarok által lakott település gazdái bekapcsolódtak a Magyarok Kenyere adománygyűjtő akcióba. Mindez azt bizonyítja, hogy a kárpátaljai földművesek tisztában vannak helyzetünk komolyságával: a már eddig is sokat szenvedett, s most újabb megpróbáltatások elé néző nemzetrész tagjainak nagy szükségük van az összefogásra, az egymásra való nagyobb odafigyelésre, a bajbajutottak felkarolására.

Magyarok Kenyere: búzaösszeöntés Nagydobronyban

A nagydobronyi református gyermekotthonban immár másodízben sorra kerülő búzaösszeöntési alkalmon soraink összezárásának szükségességéről, az elesettek és a nélkülözők megsegítéséről, az anyaország ránk figyelő, aggódó tekintetéről beszéltek a szónokok.

Üdvözlő beszédében Őrhidi László, az adománygyűjtő akció kárpátaljai koordinálását felvállaló Pro Agricultura Carpatica Alapítvány vezetője a vidékünkön élő földművesek példás összefogását emelte ki, amely már-már a csodák birodalmába tartozik. Tavaly, amikor körükben szintén nagy volt a lelkesedés, 6,2 tonna kenyérnek valót sikerült összegyűjteni, most pedig ennek tízszeresét, bő hetven tonnát. Dicséret illeti karitatív szervezeteink önkénteseinek a szorgalmát, történelmi egyházaink példás hozzáállását: papjaink, lelkészeink mindenütt a nemes ügyhöz való csatlakozásra biztatták a híveket, a parókiákon, a plébániákon gyűjtőpontokat állítottak fel.

Jakab István, a magyar parlament alelnöke, a MAGOSZ elnöke szintén nagyra értékelte a kárpátaljai gazdák összefogását. A külhoni magyar közösségek közül az adománygyűjtési akció itt talált a legnagyobb visszhangra: vidékünk földművesei ötször annyi gabonát gyűjtöttek, mint a többi határon túli közösség együttvéve. A magyarországi politikus szólt arról is, hogy a nemzeti kormány és a magyar gazdatársadalom tisztában van az itteni földművesek nehéz helyzetével, hogy sok kárpátaljainak a szülőföldjén való maradása azon múlik, mennyire képesek itt helyben megtermelni a család eltartásához szükséges javakat. Éppen ezért a szervezetbe tömörült kárpátaljai gazdák megsegítése tovább folytatódik.

Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka arról beszélt, hogy vidékünk magyarsága igen válságos időket él át, ilyenkor a krisztusi szeretet a még nagyobb összefogásra sarkall valamennyiünket. Öröm volt látni, hogy ezekben a hetekben közülünk is sokan megtapasztalhatták: adni sokkal jobb, mint kapni, mondta.

A Magyarok Kenyere adománygyűjtő akció sokkal több, mint az elesettek támogatása. Ez egyben a kárpátaljai magyar gazdatársadalom szolidaritását erősítő legfontosabb mozgalom, hangsúlyozta Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője. Aki a továbbiakban a Millió búzaszem – egy nemzet kezdeményezés létrejöttéről, annak jövőbeni szerepéről szólt.

A továbbiakban elhangzott: a Kárpátalján összegyűlt gabonát lisztté őrlik, s abból a kárpátaljai oktatási intézmények és karitatív szervezetek részesülnek.

A búzaösszeöntési alkalmon hetven település gazdái képviseltették magukat. Hatalmas üdvrivalgás fogadta Tokár Károly (Katyó) veterán sportolót és csapatát, akik kerékpáron hozták Aknaszlatináról a sót a Magyarok Kenyeréhez.

A Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon lakói színes műsorral kedveskedtek az ünnepség résztvevőinek.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI