Magyar zeneszerzők ungvári miniszobrai

Írta: Szabó Sándor | Forrás: KISZó | 2024. július 08.

Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 14 év alatt több mint 60 miniszobor készült és került ki a közterekre. Közülük néhányat azóta elloptak, pótolni kellett, de akadt olyan is, amit megrongáltak. Sorozatunkban a miniszobrokat és az alkotások történetét mutatjuk be.

Magyar zeneszerzők ungvári miniszobrai

A szobrok megjelenése az anyai ágon magyar nemzetiségű Kolodko Mihály ungvári szobrászművészhez köthető, akit ezek a munkái tettek ismertté. Az elmúlt években pedig – miután az alkotó 2017-ben Magyarországra települt – sorra tűnnek fel a kisméretű gerillaszobrok Budapest közterein, melyek között néhány ungvári alkotás másolata is felfedezhető. Kolodko Mihálytól Roman Murnik vette át a stafétabotot, alkotásaiban tükröződik az elődjére jellemző találékonyság és ötletesség. Az aprócska alkotások az Ung-parti város sokszínű kulturális és történelmi hagyományaira reflektálnak. Néhány szobor kárpátaljai származású vagy helyi kötődésű hírességnek állít emléket. A magyar történelem jeles szereplői, valamint a magyar kultúra nagyjai és szellemi vívmányai jelennek meg alkotásaikban. De a művészek előszeretettel formálnak meg ikonikus mesefigurákat, rajzfilmhősöket. Sorozatunk előző két részében ezeket mutattuk be.

Mostani összeállításunkban a zenetörténet nagy magyar alakjai előtt tisztelgő minszobrokat vesszük sorra.

Liszt Ferenc

A magyar zeneszerző, zongoraművész, a Magyar Királyi Zeneakadémia megalapítójának szobrát 2012-ben avatták fel a megyeszékhelyen. Kolodko Mihály alkotását az Ung parti sétány fémkorlátján helyezték el, a Kárpátalja Megyei Filharmónia épülete mellett, a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából és annak emlékére, hogy Liszt Ferenc az Ungvárhoz közeli Nagylázon barátjánál, Plotényi Nándornál vendégeskedett. Az alkotást 2017-ben új helyre, a Zsupán térre került át. Ennek előzménye, hogy eredeti helyén a szobrot többször is megrongálták, kétszer is lába kélt. Olyan is előfordult, hogy egy heves viharban a leszakadó faágak sodorták le. Liszt Ferenc a bőröndjén üldögélve várakozik, ugyanis a zongoraművész rengeteget utazott európai hangversenykörútjain. Ahogy több Kolodko miniszobornak, ennek is van magyarországi mási. Az alkotás 2018-ban a róla elnevezett Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kapott helyet. Az alkotás abban tér el az ungváritól, hogy egy kottalapból hajtogatott papírrepülőgép is tartozik hozzá, amely a zene örökkévalóságát szimbolizálja.

Bartók Béla

A miniszobrot 2015-ben helyezték el. A zeneszerzőként, zongoraművészként és népzenegyűjtőként tevékenykedő alkotó életének egy részét a kárpátaljai Nagyszőlősön töltötte, már itt megalkotta első műveit, köztük a Gabriella-polkát, melyet állítólag első szimpátiája, Lator Gabika ihletett. A szobor Magyarország Ungvári Főkonzulátusa előtt, a Pravoszáv parti sétány korlátján kapott helyett. Avatásának a művész halálának 70. évfordulója adta az apropót. A szobor mellett kis tábla található, amin a magyarországi Bartók rádió sugárzási frekvenciája látható.

Erkel Ferenc

Magyarország Ungvári Főkonzulátusának kezdeményezésére Erkel Ferenc halálának 125. évfordulója alkalmából a zeneszerző miniszobrát 2018-ban az Ungvári Gyermek Művészeti Iskola (Petőfi tér 20.) bejáratánál avatták fel. Erkel a Himnusz megzenésítője, a magyar nemzeti opera megteremtője, a magyar zenei élet fáradhatatlan szervezője volt. Alakja az iskola diákjai számára inspiráló lehet. A rendezvény díszvendége Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt.

Plotényi Nándor

2023 végén a kárpátaljai születésű hegedűművész tiszteletére avattak miniszobrot. A szobor az 1934-ben Plotényiről elnevezett parton (napjainkban Kijevi part) kapott helyet (pontosan 10 évig, 1944-ig viselte a híres zenész nevét). Az avatás időpontját a hegedű nemzetközi napjára időzítették. Plotényi Nándor az ungvári járási Nagylázon született. A művészt Liszt Ferenc, Reményi Ede és Johannes Brahms többször is meglátogatta birtokán. A bronz alkotáson Plotényi Nándor egy nagy hegedűt tart a kezében, három húrral. A húrok a Stradivarius, Guarneri, Amati neves hegedűket szimbolizálják. Plotényi ennek a három nagynevű hangszerkészítő hegedűit őrizte gyűjteményében. A hegedű, amelyet gyengéden átölel, átvitt értelemben is szeretett asszonyát, Eugenia McAllistert, angol arisztokrata hölgyet jelképezi. A szobrocska alatt egy homokóra. A hegedűn egy konyakos pohár és egy palack körvonalai láthatók. Ez egy utalás a művész üzleti tevékenységére, aki szülőfalujában szeszfőzdét, malmot épített, szőlőültetvényt telepített. Plotényi Nándor szobra a 64. miniszobor Ungváron. Az alkotás Roman Murnik munkája.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI