Magyar viseletben adta át a Szent István-rendet Mária Terézia

258 éve, 1764. május 5-én alapította Mária Terézia királynő a Szent István-rendet, amely megszűnéséig a legmagasabb magyar kitüntetés volt. A díjazással elsősorban polgári szolgálatokat ismertek el, politikusok, diplomaták, hivatalnokok, s a 19. században már művészek és tudósok is megkaphatták.

Kutatások szerint Koptik Odo dömölki apát már az 1741-es országgyűlésen javasolta egy Szent Istvánról elnevezett nemesi lovagrend létrehozását.

Ezután 1760-ban, már a Habsburg Birodalmat súlyos helyzetbe hozó hétéves háború idején nyújtott be Esterházy Ferenc gróf – akkor Moson megye főispánja, 1762-től magyar kamarai főkancellár – részletes javaslatot az uralkodónak civil érdemrend létrehozására, az 1757-ben alapított Katonai Mária Terézia-rend mintájára.

Esterházy 1764 elején újabb tervezettel állt elő, ezt aztán a konzervatív udvari körök nyomására több helyen módosítania kellett (a javaslat ellenzői a Katonai Mária Terézia-rend és az Aranygyapjas rend tekintélyének csorbulásától tartottak).

Mária Terézia 1764. február 20-án fogadta el az előterjesztést, és Esterházyt nevezte ki az alapítandó rend kancellárjává. A királynő döntésében szerepet játszhatott, hogy 1764 júniusára országgyűlést hívott össze, amelyen a hadiadó emelését szerette volna elérni, e gesztussal tehát a rendek jóindulatát igyekezett elnyerni. (Mária Terézia Szent István király utódaként nem sokkal korábban kapta meg XIII. Kelemen pápától hivatalosan az apostoli király címet.)

A Szent István-rend (Insignis Ordo Sancti Stephani) alapítására a királynő legidősebb fia, József főherceg (a későbbi II. József) római királlyá történő koronázásának napján, 1764. május 5-én került sor, és másnap már megtörténtek az első adományozások. A rend magyar jellegének hangsúlyozása érdekében a királynő magyar viseletben jelent meg, kíséretét kizárólag magyar nemesek alkották, és fontos szerepet játszott a ceremónián a magyar testőrség.

A rend ünnepe augusztus 20., Szent István király emléknapja, nagymestere az uralkodó lett, latin nyelvű jelmondata így szólt: „publicum meritorum praemium”, azaz a köz szolgálatában szerzett érdemek jutalma. Az alapszabály a rend tagjainak számát százban határozta meg három osztályban: 20 nagykeresztes, 30 parancsnok és 50 kiskeresztes, e számba az egyházi tagokat nem számították bele.

A kitüntetést csak férfiak kaphatták (az egyetlen kivétel maga az alapító, Mária Terézia volt), az első két osztályban a kitüntetés elnyeréséhez négy generációra visszamenőleg kellett nemesi származást igazolni, bár ettől kivételes esetben eltekintettek. A nagykereszt tulajdonosai belső titkos tanácsosi, a parancsnoki kereszttel grófi vagy bárói, a kiskereszttel bárói rangot kérelmezhettek.

A három osztály jelvénye nagyságban eltérő aranyszegélyű, sötétzöld zománcos kereszt volt, fölötte a magyar királyi korona képével (a nagykereszthez csillag is járt). A kereszt középpajzsa kerek, vörös zománcos, benne a koronás zöld hármas halmon fehér kettős kereszt áll, jobbról M.T., azaz M(aria) T(eresia) kezdőbetűk arany színben. A középpajzsot arany szegélyű karikagyűrű fogja körbe, benne a rend jelmondata, a Publicum Meritorum Praemium.

A jelvényt az első osztályban jobb vállon átvetett vállszalagon, a második osztályban nyakon, a harmadikban gomblyukban viselték. A rendnek külön öltözete (vörös bársonyruha, vörös tafotával bélelt és hermelinnel szegélyezett zöld bársonymente és kócsagtollas vörös bársonykalap) is volt. A tagság nem volt örökölhető, a jelvényt és a ruhát a kitüntetett halála után vissza kellett szolgáltatni.

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as felbomlása után a Szent István-rend megszűnt, újjáalapítását gátolta a vita az immár független Ausztria és Magyarország között, hogy Mária Terézia osztrák főhercegnőként, német-római császárnéként vagy magyar királynőként volt-e alapító. 1938-ban, az Anschluss (Ausztria német bekebelezése) után Horthy Miklós kormányzó rendelkezett a Magyar Királyi Szent István-rend adományozásáról, és átvette a rend nagymesteri tisztségét, de a felújított rendet csak néhány alkalommal adományozták.

A kitüntetéssel elsősorban polgári szolgálatokat ismertek el, politikusok, diplomaták, hivatalnokok, s a 19. században már művészek és tudósok is megkaphatták. (A legenda szerint Arany János visszautasította a Szent István-rend kiskeresztjét, sőt válaszul írta volna A walesi bárdokat – a valóságban a költeményt 1857-ben írta, s tíz évvel később, a kiegyezés után kapta a kitüntetést, amelyet jobb meggyőződése ellenére, barátai unszolására elfogadott, de nem köszönt meg.)

Az elismerést azonban nemcsak valós érdemekért osztották, hanem protokolláris és külpolitikai okokból is, így a listán szerepel a szabadságharcot leverő Windisch-Graetz herceg, a bevonuló orosz csapatok parancsnoka, Konstantin orosz herceg és a megtorlást vezénylő Haynau vagy 1938 után Hermann Göring, a náci Harmadik Birodalom egyik vezetője és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter.

A Szent István-rendet 1946-ban, a köztársaság kikiáltásakor szüntették meg, majd 2011-ben megújították. Az ismét a legmagasabb magyar állami kitüntetésnek számító Magyar Szent István Rend a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál. A kitüntetést 2013-tól augusztus 20-án adományozza a köztársasági elnök (aki tisztségénél fogva maga is kitüntetett). A Magyar Szent István Rendnek nincsenek osztályai és nők is megkaphatják, de a jelvény ugyanolyan, mint amilyet Mária Terézia korában adományoztak.