Magyar Mózesre emlékeztek Munkácson

Ünnepi liturgia keretében emlékeztek a munkácsi Szent Miklós-kolostorban Szt. Mojszej Ugrinra (Magyar Mózes) a munkácsi-ungvári érsekség papjai. A liturgiát Teodor (Feodor) érsek celebrálta közel 100 fős papság részvételével. Az ünnepségen képviseltette magát a magyarországi és a moldvai ortodox egyház is.

A mise végén hagyományos körmenet során vitték körbe a szent ereklyéit a templom körül, megáldva a hívőket. A Kijev-Pecserszki Lavrában nyugvó Mojszej Ugrin bomlatlan testének egy darabját (jobb kezének egy részét) Eufém érsek hozta 1996-ban szülőföldjére (a Nesztor szerzetes által írt Régmúlt idők krónikája szerint Mózes Magyarországról származott), azóta a munkácsi Szent Miklós kolostorban őrzik.

Mojszej Ugrin, azaz magyar Mózes, az egyetemes egyház szentje. Bizánci szertartású volt, s abban az időben élt, amikor az egyház még egységes volt. 1043-ban halt meg, tehát tizenegy évvel az egyházszakadás előtt, amit a történelem „az 1054-es nagy keleti egyházszakadásként” ismer. Tehát valóban az egyetemes egyház szentjének lehet tartani.

Magyar volt, de életének történelmi forrásokból ismert részét külföldön töltötte. Magyar Mózes feltételezhetően 990 és 995 között született. A Lavra Paterikon-ja, más történelmi forrásokkal együtt Угринъ-nak (magyarnak) nevezi: a róla szóló fejezet így kezdődik: “Íme, ezt tudjuk a boldog Mózesről. Származására nézve magyar volt, kegyeltje Borisznak, és testvére volt annak a Györgynek, akire ez a herceg arany nyakláncot akasztott”. A Lavrentij-féle krónika (a Régmúlt idők krónikájának egyik változata) az 1015-ös évi feljegyzésnél Mózes testvéréről, Magyar Györgyről így emlékezik meg: “Átszúrták Boriszt és testével védő szolgáját is rajta. Ezt nagyon kedvelte Borisz. Ez az ifjú pedig születésére nézve magyar volt, György nevű, akit Borisz igen kedvelt.” A harmadik testvér, Novotorzsoki Efrém (akit azért neveztek el így az orosz egyházban, mert Novotorzsok mellett monostort alapított, s ott élte le életét szerzetesként) liturgikus tiszteletéhez összeállított életrajzban pedig ezt lehet olvasni: “Borisz és Gleb oroszországi szent vértanúk, igazhívő nagyfejedelmek idejében volt Oroszországban három egy anyától született testvér: Efrém, György és Mózes, akik valamennyien magyar földről származtak, és mindnyájan bojári rangban szolgálták Borisz és Gleb fejedelmeket”.

Mózes megmenekült az Alta folyónál 1015-ben lezajlott gyilkosságtól, amikor Boriszt, majd Glebet is megölték. Három éven át Jaroszláv húgánál talált menedéket, s ott “imádságban töltötte az idejét”. Aztán a győzedelmeskedő lengyel Boleszláv király magával hurcolta lengyelországi fogságba.

A fogságban meglátta egy fiatal lengyel özvegyasszony, s mindenáron meg akarta szerezni magának: előbb csak bűnös kapcsolatra csábította, később már házasságot ajánlott neki. Mózes azonban egyikbe sem egyezett bele, inkább a szerzetesi élet mellett döntött. A csábítások és kísértések után félelmetes megkínzatásokat kellett elviselnie. Végül az asszony bosszúból megcsonkíttatta (férfiatlanította), hogy másé se lehessen. Mózes majdnem belehalt, de felépült, és elvánszorgott Kijevbe, ahol Antal már szerzetesi életet kezdett a maga vájta barlangban, s 1030 körül hozzá csatlakozott. Itt élte le életének hátralévő részét. 1043-ig élt az első szerzetesek között. Szent és csodatevő hírben halt meg. Ereklyéivel a halála után is tudott segíteni a testi szenvedélyekkel küzdőknek. A bizánci szláv egyház szentként tiszteli, emléknapját július 26-án tartja.