Magyar Ari-festmények Beregszászban

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2010. november 24.

A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) szervezésében Beregszászban, az Európa–Magyar Házban tartották Magyar Ari festőművész tárlatmegnyitóját. A művésznőt, a megjelent vendégeket, érdeklődőket Kocsis Mária, a KAMOT Jótékonysági Alapítvány elnöke köszöntötte. Mint mondta, a rendezvény rendhagyó, hiszen az intézményben általában kárpátaljai művészek munkáit állítják ki, ezúttal viszont anyaországi művész alkotásaiban gyönyörködhetünk.

Magyar Ari-festmények Beregszászban

Matl Péter szobrász a kiállítás anyagáról szólva kiemelte: a képek kedvesek, emberközeliek, szeretetet sugároznak. Közülük talán a legszebbek a tavaszt ábrázoló munkák.

Vári Fábián László József Attila-díjas költő kihangsúlyozta, a KMMI rendezvényei mindig családias hangulatban zajlanak, ami azért is jó, mert alkalom nyílik a kötetlen beszélgetésekre. Az alkalommal élve bemutatta az Együtt irodalmi folyóirat legújabb számát.

– A hosszú élet titka, hogy az ember maximálisan leköti magát. Én ezt teszem már hosszú évek óta, így soha nem unatkozom – fejtette ki a megnyitón a művésznő. – Amikor idegenforgalommal foglalkoztam, lovakat is tartottam. De annak vége lett, így máshoz kellett folyamodnom. A fiam beíratott egy festőiskolába, aminek nagyon jó kimenetele lett, ugyanis most már én tanítok festészetet, mégpedig kizárólag beteg vagy betegségből kilábaló embereknek. Hamarosan, például egy 71 éves rákoperált tanítványomnak lesz az önálló kiállítása, aki három éve tanul nálam.

Sokat gondolkodtam, mely képeimet hozzam el. Az elsőn a világégést próbáltam ábrázolni, a másodikon a romba dőlt Budapest „kifényesedését”, a béke megjelenését, a harmadikon már a háború utáni nehézségeket igyekeztem átadni, a negyediken úgyszintén a háború utáni nehézségeket festettem meg a cigánygyerekek alakjaival. Mivel parasztcsaládból származom, nagyon szeretem a falusi miliőt. Ezért sok képemen ezt ábrázolom, és persze a tavaszt. Számomra ez a legszebb évszak. Amikor pedig Bécsbe sodort az élet, olyan iskolába kerültem, ahol aktképeket festettem. Sok önálló kiállításom volt hazámban és a határon túl is.

A megnyitón közreműködtek a Beregszászi Művészeti Iskola diákjai, valamint Molnár József hegedűművész. A tárlat 2011. február 13-ig tekinthető meg az Európa–Magyar Házban.

Hírek

  • Hagyományőrző programokkal várta szolyvai látogatóit a Nagyberegi Tájház

    Október 10-én egy szolyvai csoport látogatott el a Nagyberegi Tájházba. A kirándulás egyik úti céljául a tájházat választották, ahol a résztvevők a kárpátaljai magyar népi kultúrával, a hagyományos kézműves mesterségekkel és a helyi gasztronómia különlegességeivel ismerkedhettek meg.

  • III. Kistérségi Népmesemondó Verseny Kaszonyban

    Harmadik alkalommal szervezték meg a Kistérségi Népmesemondó Versenyt a Kaszonyi Kultúrházban, a Kaszonyi Kistérség Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportosztálya, valamint a kistérség alsós módszertani csoportja közös szervezésében. A rendezvényen a kistérség oktatási intézményeinek kisdiákjai mut...

  • Hit, hűség, megmaradás – Tudományos konferencia Esterházy János emlékének tiszteletére

    2026-ban ünnepeljük Isten szolgája gróf Esterházy János születésének 125. évfordulóját, jövőre pedig tragikus halálának 70. évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból Magyarország Beregszászi Konzulátusa kezdeményezésére, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és az Ortutay Elemér Görögk...

  • A 82 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek Beregszászban

    Nyolcvankét évvel ezelőtt a szovjet légierő két hullámban bombázta a beregszászi vasútállomást, ahol éppen számos, magyar lovas egységet, illetve menekülő észak-erdélyi magyarokat szállító szerelvény vesztegelt. A támadásnak sok halottja volt: legtöbbjük katona, de civilek is áldozatul estek. A Pro ...

Események

Copyright © 2026 KMMI