Látni, láttatni, s közben láthatatlannak maradni

Immár öt éve működik Beregszászon a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A szervezetnél hagyománnyá vált, hogy képzőművészeti kiállítással méltatják A magyar kultúra napját. Idén Cserniga Gyula festőművész, a Bereg Alkotóegyesület elnökének Part című tárlatát láthatták az érdeklődők. A megnyitó ünnepségen Pusztai-Tárczy Beatrix osztotta meg a jelenlévőkkel az alkotóval és a kiállítással kapcsolatos gondolatait. Alább a méltatásból idézünk.

„Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy ezen a kiállításon kinek a képeit tekinthetjük meg, kicsoda az a Cserniga Gyula, akkor talán elmondhatnám, hogy hányféle szakmát tanult ki, vagy jelenleg hányféle szerepben, pozícióban látjuk őt. Elmondhatnám, hogy festőművészként milyen érdemei vannak. S noha ezek az információk sok mindent elárulnának szerteágazó tevékenységéről, de a személyéről mégsem tudnánk meg semmit. Ezért nem is ezeket az érdemeket sorolnám fel, csupán egy gondolatot osztanék meg önökkel, amelyet megfogalmaztam róla:

Látni, láttatni, s közben láthatatlannak maradni! Cserniga Gyula festő lát. Látja a Teremtő által csodálatosnak megformált világot: a tájak egyszeri és megismételhetetlen szépségét, a földmezsgyék csendjének titkát; utcarészletek kivételes hangulatát; látja a bibliai passzusokat egy-egy sajátos vízióban.

De a művész nemcsak lát, hanem láttat is. Ezen a mai tárlaton mi is látjuk a festő szemével mindezeket a maga interpretálásában, az általa észlelt szín- és formavilágban. Közvetítéseit kartonon, papíron és vásznon tárja elénk. Így mutat ma be nekünk kolozsvári Szamos-partot, Jákob lajtorjáját, a Vérke-parti városból részleteket, s egyéb kárpátaljai tájakra jellemző pillanatképeket.

Láttatni, bemutatni csak az tud igazán, aki nemcsak néz, de érti is az őt körülvevő világot. Mert érteni kell a víztócsák tükröződését, a szőlőindák életigenlését, a szénakazlak szelíd figyelmeztetését, érteni kell az egek kékjét, érteni kell a határokat föld és víz között, ég és föld között, külső és belső határok között.

Látni, láttatni, s közben láthatatlannak maradni. Talán ez a legnehezebb. Cserniga Gyula úgy végzi festői és lelkipásztori tevékenységét, hogy képeivel, tetteivel, szolgálatával vagy bármi mással nem kívánja magára terelni a figyelmet, nem hivalkodó, mentes minden allűrtől, s pont ezáltal képes olyan tisztán, valóságosan és alázatosan bemutatni azt a Valakit, azt az igazán nagybetűs Alkotót, akitől ő maga is tanul. Ilyen embernek ismerem Cserniga Gyulát. Tutaj, mit tengerbe visznek mély folyók, de az ilyen nagy utat bejáró csónakok is állnak néha a kikötőben, földközelben.

S itt meg is érkeztünk mai kiállításunkhoz, amely a Part címet kapta. Értelemszerűen olyan képeket láthatunk itt, amelyeket valamilyen formában felölel ez a témakör. A festmények fő témája a víz és az ég, s ahogyan a festő maga elárulta: ezek közé szorul egy kis szárazföld is. A spirituális vetület, a belehallás itt is elkerülhetetlen, hiszen nem lehet elmenni csak úgy emellett a jelentőségteljes, esszenciális mondat mellett: a víztől az égig, a kezdeti teremtéstől a Transzcendenssel való végső találkozásig létünk is csak kis két part közé szorult szárazföldi állapot. A partról szemlélődünk mi is, ahogyan a vászon mögül szemlélődik a festőművész is át a túloldalra.

Az itt kiállított képeknek mindenképpen szuggesztív hatásuk van a közönségre: mi is parton, azaz határvonalon vagyunk, valami szélén állunk mi magunk és az egész teremtett világ − minden rész csupán az egész kicsinyke, törött darabja. A Szentírás egyik sokat idézett igéje szerint így mondható ez el másképp: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten”.

A vibráló színek használata, a fénnyel való játék a hétköznapi tájakat és témákat is ünnepi hangulatba emelik ezeken a festményeken.”

• Cserniga Gyula kiállítása