KVIT–FISZ Tábor 2021

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2021. augusztus 19.

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) minden évben megrendezi Visegrádon, Szokolyán vagy Budapesten jól ismert írótáborát. Tavaly, mint annyi minden, a COVID miatt ez is elmaradt, de idén úgy döntöttek, hogy a budapesti mellett valamennyi határon túli magyar régióban, így Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságon és Kárpátalján is a helyi irodalmi élet képviselői szervezzék meg a tábort. A rendezvénysorozatot a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

KVIT–FISZ Tábor 2021

Vidékünkön a háromnapos (augusztus 12–14.) irodalmi alkotótábort a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) szervezte meg. Az eseménynek a makkosjánosi Helikon Hotel adott otthont.
– Kik vettek részt a táborban? – kérdeztük Csordás Lászlót, a KVIT leköszönő elnökét.

– Olyan 18–28 éves fiatalok jelentkezhettek, akik azon gondolkodnak, hogy belevágnának az írásba, akik komolyabban szeretnének foglalkozni az irodalommal. Külföldi vendégeket, az újra szigorított határátlépés miatt sajnos nem tudtunk hívni, de állíthatom, hogy a rendezvényt helyi írók, költők bevonásával sikeresen lebonyolítottuk.

Az első nap beregszászi irodalmi városnézéssel kezdődött Gálfi Dezső idegenvezető közreműködésével.

– Bár sokszor járunk-kelünk a Vérke-parti városban, de nem biztos, hogy tudjuk: nemzetünk nagyjai közül ki hol élt, hol fordult meg és alkotott, kinek a neve és miért kapcsolható a városhoz – jegyezte meg Csordás László.

A résztvevők bemutatkozása után Shrek Tímea és Kovács Eleonóra próza-, míg Nagy Tamás és Marcsák Gergely líraműhelyt vezetett. Esténként szabadfoglalkozásokra került sor. Bunda Rita rendező a forgatókönyvírás rejtelmeibe avatta be a résztvevőket. Kreatív feladatok segítségével érzékeltette a fiatalokkal, hogyan jutunk el a film megalkotásáig.

Tisztújító közgyűlésre is sor került, melyen Csordás László leköszönő elnök összefoglalta az elmúlt évek tapasztalatait, összegezte az elért eredményeket, kitért a helyi irodalmi élet problémáira és a szervezet megújításának szükségességére is. A KVIT tagjai megválasztották a szervezet új elnökét, Marcsák Gergely költőt, aki ismertette elképzeléseit. Új alelnököt (Shrek Tímea) és titkárt (Sz. Kárpáthy Kata) is választottak.

Az utolsó estén a résztvevők Marcsák Gergely vezetésével összegezték az írótábor tapasztalatait, illetve felolvastak a pályakezdők az eltelt napokban született írásaiból.

– Jól zajlott az elmúlt három nap. Mit tartottatok a legfontosabbnak a tábor alatt? – faggattuk Csordás Lászlót.

– A KVIT megalapítása óta fontosnak tartja, hogy új tehetségeket fedezzen fel és segítsen publikációhoz. Körüljártuk, hogy egy-egy olyan írást, amit egyébként az asztalfiókban rejtegetnének, miként lehetne szakmai fórumokban publikálni, mire kell odafigyelni, ha szövegeket szeretnének szerkesztőségekbe beküldeni – hangzott a válasz.

A KVIT leköszönő elnöke büszkén jegyezte meg, hogy azok, akik elvállalták a műhelymunkák vezetését, tulajdonképpen annak a generációnak a felfedezettei, akikkel annak idején indult a KVIT. Már majdnem mindenki megjelentetett könyvet, és ismert az irodalmi közegben. Ők már rendelkeznek annyi tapasztalattal és rutinnal, hogy fiatalokat mentoráljanak.

Hírek

  • Farsangolás az MCC-ben

    A farsangi időszak idén is vízkereszt napján kezdődött és viszonylag korán zárul, hiszen a húsvét április elejére esik. Hamvazószerda február 18-án lesz, így 2026 farsang farka az azt megelőző napokra esik. A farsang a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és tavasz jelképes küzdelmének megjelenít...

  • Gyógyító, aki vérét adta a hitéért – Szent Balázs püspökre emlékezünk

    A keresztény egyház február 3-án Szent Balázs vértanúra és püspökre emlékezik. A torokbántalmak védőszentjének alakját a Balázs-áldás szertartása és számos népi hagyomány őrzi. Babits Mihály költő halálos betegségének idején is fohászkodott a szenthez, miközben megírta a Balázsolás című me...

  • Kottába zárt örökség: bemutatták Márton István hegedűversenyének partitúráját

    Az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolában mutatták be a Márton István. Versenymű hegedűre és szimfonikus zenekarra című kottakiadványt, ami egy olyan mű partitúrája, amely a kárpátaljai professzionális zenei kultúra egyik alapító alakjának életművéből kínál reprezentatív, nemzetközi sz...

  • „…verseimen még mindig érződik a szülőföld „virágpora” – Interjú Füzesi Magda József Attila-díjas költővel

    Füzesi Magda költő, újságíró 1952-ben született Nagyberegen, 1969-ben érettségizett a Nagyberegi Középiskolában. 1980-ban szerzett bölcsészdiplomát az Ungvári Állami Egyetemen. Előbb Beregszászban nyomdász, 1975-től újságíró, a Beregi Hírlap munkatársa, majd főszerkesztője. A lap magyar kiadásának f...

Események

Copyright © 2026 KMMI