A festészet évszázadok óta életünk része. Élvezetes, ugyanakkor meditatív időtöltés. Mentálisan és egészségügyileg is pozitív hatásokkal bír. Ezen kívül önmagunk kifejezésének egyik eszköze.
Kulin Ágnes egy olyan festő és grafikus, aki munkája során a testi jelekből táplálkozik. Képei a különböző élethelyzeteket jelenítik meg. A képzőművészeti egyetem elvégzését követően belevetette magát Kárpátalja kulturális és művészeti életébe, emellett az Irka gyermeklap illusztrátoraként is tevékenykedett. Ismerjük meg őt!
– Mit tudhatunk Kulin Ágnesről?
– Ungváron születtem, de a gyermekkorom másik fő helyszíne Nagydobrony. Pedagógus családból származom, de édesanyám szüleinek révén betekintést nyerhettem a falusi életbe is, az önfeledt gyermekkorba. Már korán megismerhettem a képzőművészet világát Benkő György festő által, aki apai nagymamám öccse. Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskolát végeztem el, onnan indultam először rajzszakköre a Padiunba. Már akkor látszott, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. Általános iskolás éveim elején ismerkedtem meg Jankovics Mária grafikussal, akinek mindig hálás voltam a támogatásáért. A középiskola után felvételiztem a Kárpátaljai Erdélyi Béla Szakközépiskola tervezőgrafika szakára. Nagyon sokat tanultam ebben az időszakban a különböző technikákról, sajátos művészi útvonalakról, a kárpátaljai festőiskoláról és természetesen a grafikáról. A szakközépiskolát követően szerettem volna még inkább képezni magamat, más stílusokba is belekóstolni, ezért felvételiztem Budapesten a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára. Az egyetemi évek alatt több mesterem is volt – Kéri Ádám, Szűcs Attila, Halász András, Kósa János –, de Nemere Réka tanársegéd szemlélete volt rám nagy hatással. Harmadik évfolyamra tisztázódott bennem az a vágy, hogy tanár is szeretnék lenni. Nemcsak festőként foglalkoznék a képzőművészettel, de tanítani is szeretnék mindenkit a művészetek megismerésére és szeretetére. Így elvégeztem a tanárképzést is. Azóta is nagyon szeretek tanítani.
– Az egyetem után egyenes út vezetett haza.
– Így igaz, nagyon szeretek itt élni. Mindig is vágytam arra, hogy itthon kamatoztassam a megszerzett tudásomat. 2008-ban felvételiztem a budapesti egyetemre, azonban itthon már akkor illusztráltam az Irkát, tehát a kötődés mindig megmaradt. Hazaérkezésem után pedig sok munka várt, de egyben büszke is voltam magamra ezért. Elsőként a Rákóczi Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében művészettörténetet tanítottam, majd a főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékének munkatársaként művészetpedagógiához kapcsolható tantárgyakat vezetek, amelyeknek sora és megnevezése évente változik az új követelmények és tantervek fényében. Emellett 2016-ig illusztráltam az Irkát. Valamint a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által beindított Jankovics Mária Alkotótábor vezetője vagyok, a tehetséghétvégeken pedig a művészettörténet tantárgyi csomag szerkesztéséért vagyok felelős másodmagammal, Szabó Évával megosztva a feladatokat. Sok feladatom van, de úgy érzem, hogy a helyemen vagyok.
– Milyen témájú képeket fest szívesen?
– Különböző médiumokat használok a tükörtől, fényképen és fotóinstallációkon keresztül az olaj-vászon megoldásokig. Gyakran használt képalkotó elem munkáimban a tükrözés. Engem is foglalkoztat az énkép, én mint nő, mint a 21. század embere, hogyan látom magam. Munkáim alapját a nonverbális és testi jelek képezik, figyelem a testbeszédet, a kézjeleket, gesztusokat, ezeket jelenítem meg. Valamint érdekel az irányított tükörképek létrehozása, hogy átlépve a tükör terébe, valami mást, valami többet tudjunk meglátni. Remélhetőleg a közeljövőben a közönségnek is megmutathatom a munkáimat egy kiállítás keretében.
– Milyen érzések vannak önben, miközben alkot?
– Ez mindig változó. Van, amikor dühösen alkotok, van, amikor szomorú vagyok. A legnagyobb pihenés számomra az, amikor otthon nyugodtan festhetek. Sokat gondolkodom egy-egy ötleten, hagyom, hogy kiforrja magát az a kép, és utána valósítom meg.
– Több kiállítása is volt már, valamint a Révész Imre Társaság elnökeként összefogja a képzőművészetben tevékenykedőket. Meséljen erről.
– Sok érdekes kiállításon vettem részt. Két nagyobb egyéni kiállításom volt, az egyik 2015-ben a Rákóczi Főiskolán „Jelbeszéd” címmel, a második pedig Budapesten „Tükrözve” címmel, amelyet Nemere Réka nyitott meg. Meghatározó élmény volt ez számomra. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának 2005 óta vagyok tagja. 2016-ban elhunyt az akkori elnökünk, Magyar László festőművész, és ekkor kértek fel arra, hogy legyek a társaság elnöke, amire én nagy büszkeséggel mondtam igent. A tagokkal minden éven szervezünk csoportos bemutatókat Ungváron, Munkácson, Beregszászban.
– Említette, hogy tanít kisebbeket és felnőtteket is. Hogyan lehet jól dolgozni a különböző korosztályokkal?
– Nagyon szerencsésnek mondhatom magam azért, hogy több korosztállyal is együtt dolgozhatom. Teljesen más hozzáállás szükséges az alkotótáborban a gyermekek motiválásához, mint egy főiskolai órán a hallgatók képzéséhez. Folyamatosan fejlesztem magam, hogy jól csináljam, hogy a tudásom legjavát adhassam minden helyzetben. Igyekszem igazságos lenni, valamint odafigyelni az egyéni érdekekre.
– Mit üzenne az olvasóknak?
– Járjanak kiállításokra, legyenek kíváncsiak, befogadók. Ne féljenek hozzákezdeni a rajzoláshoz, hiszen alkotni mindenki tud. Vincent Van Gogh azt mondta: ha hallasz belül egy hangot, ami azt súgja: „nem tudsz festeni!”, akkor okvetlenül állj neki festeni, és a hang elnémul. Én ezt kívánom mindenkinek!
– Mi pedig további sok sikert kívánunk!
