Külhoni Magyarságért Díjat kapott az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes

Írta: Tudósítónk | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2015. augusztus 19.

2015. augusztus 19-én a Parlament Delegációs termében szervezett ünnepség keretében dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár átadták a Külhoni Magyarságért Díjakat, köztük Szabó Tibornak, a Ritmus néptáncegyüttes vezetőjének. Az ünnepségen az alábbi méltatás hangzott el: "Az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes 1989 októberében alakult három község – Szalóka, Eszeny, és Tiszaújfalu – zenét, táncot szerető fiataljaiból.

Külhoni Magyarságért Díjat kapott az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes

Az alapítók szándéka szerint az együttes egyik célja Kárpátalja népi hagyományainak ápolása, a vidéken élő népek közötti kulturális kapcsolatok erősítése, a kelet-közép-európai népek táncainak bemutatása – különös tekintettel a népi tánckultúra értékeinek megőrzésére.

Az együttesben nincsenek hivatásos táncosok, csupán amatőrök, olyan diákok, dolgozó fiatalok, akik szabadidejükben szívesen táncolnak, énekelnek. A néptáncegyüttes mellett háttérintézményként létrejött Micz-bán Hagyományőrző Társaság fiatalok bevonása révén szeretné biztosítani a népi hagyományok továbbélését a régióban.

Az együttes huszonöt éves fennállása során nemcsak hagyományokat őrzött meg és tartott fenn, hanem a szakmai teljesítményével aktív résztvevője és formálója az ukrajnai és az egyetemes magyar kulturális életnek. Rendszeres résztvevője mind a hazai, mind a külföldi néptánctalálkozóknak és fesztiváloknak Csíkszeredától Lendváig, Szabadkától Zselízig. 1997-ben kapták meg az Ukrán Kulturális Minisztériumtól a népi együttes címet, 2004-ben pedig Kárpátalján elsőként vehették át a Nádas Anna Kárpátaljai Magyar Közművelődési Nívódíjat.

Többször szerepeltek már Kijevben s Ukrajna számos nagyvárosában, Kárpátalja szinte valamennyi magyarlakta településén felléptek, ezenkívül Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában, Szerbiában, Romániában, Horvátországban és Ausztriában.

Repertoárjukban magyar, ukrán, kárpátaljai, szlovák táncok szerepelnek. Magyar koreográfiájuk Magyarország, Vajdaság, Erdély és Felvidék különböző tájegységeiből származik. Munkájuk során mindig “tiszta forrásból” merítenek, a táncegyüttes repertoárján a hagyományos magyar néptáncok mellett ott találhatók a térségre jellemző beregi, szatmári táncok is. Nagy figyelmet fordítanak az autentikus viseletekre, az együttes ismét meghonosította az eredeti dobronyi, beregi viseleteket a népi kultúrában.

Az együttes utánpótlását az eszenyi Micz-bán Hagyományőrző Társaság bázisán működő néptánc és népdal szakkörök biztosítják, ahol az óvodás kortól a középiskolás korosztályig közel 120 fiatal tanulja és sajátítja el a magyar néptánckincset a Ritmus néptáncegyüttes szellemiségében.

Az együttes és a Társaság a házigazdája az Eszeny községben évente megszervezésre kerülő Eszenyi Micz-bán Napoknak, szervezői és állandó résztvevői a Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiváloknak, a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napoknak, az Égtájak Fesztiváloknak, a Kolozsváron megrendezésre kerülő Szent István napi Néptánctalálkozóknak, a pécsi Határon Túli Magyarok Fesztiváljának. Az együttes és az egyesület két alkalommal is vendégül látta községükben a Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivált."

Ezúton gratulálunk az együttes valamennyi jelenlegi és korábbi tagjának, hiszen a magas állami kitüntetéssel az egész együttes 26 esztendős munkáját is elismerték! Csak így tovább, büszkék vagyunk rátok, sikeres szereplést kívánunk a kolozsvári Szent István Néptánctalálkozón!

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI