"Közös erővel egy nép bármit elérhet"

Írta: Kiszó | Forrás: Kiszó | 2010. október 25.

A világ magyarságához hasonlóan régiónkban is fejet hajtottak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hősei előtt. Ungváron a magyarságszervezetek képviselői a börtön falán lévő emlékjelnél gyülekeztek, mely intézmény falai közé mintegy 840 forradalmárt hurcoltak el Magyar­országról a határon át, lábbal tiporva a nemzetközi jog normáit. Bacskai József, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja méltatta a molotov-koktélos „pesti srácok” tettét.

A diplomata kiemelte: ’56 legnagyobb eredménye a nemzeti egység megszületése volt. A forradalom olyan fáklya volt, amelynek fénye az egész világ számára kérlelhetetlenül rávilágított a szocializmus embertelen voltára.

Az ünnepi beszédet követően a megjelentek elhelyezték a kegyelet és az emlékezés koszorúit. Az UMDSZ részéről dr. Ljáh Erzsébet, a szervezet ungvári városi szervezetének elnöke, valamint Spenik Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karának dékánhelyettese koszorúzott, a hágón túli magyarokat Szarvas Gábor, a Lembergi Magyar Kulturális Szövetség (LMKSZ) elnöke képviselte.

Az ünnep tiszteletére az ungvári főkonzulátuson Bacskai József beregszászi főkonzul adott fogadást a megye politikai és közéleti személyiségei számára.

* * *

Az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskolában a 10–11. osztályos diákok 1956. október 23. eseményeit elevenítették fel korhű dokumentumok alapján, majd megkoszorúzták az iskola falán lévő emléktáblát. A rendezvényen jelen voltak több civil szervezet, az ungvári magyar főkonzulátus, az UMDSZ képviselői.

* * *

Az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karának második évfolyamos történész hallgatói zenés-irodalmi műsorral idézték fel a Budapesten történt eseményeket. Nagy Imre miniszterelnök személyét Szemancsik Jaroszlav egyetemi hallgató formálta meg, aki idézeteket olvasott fel a forradalom kulcsfigurájának akkori beszédéből. A rendezvényt Illár Krisztina előadótanár rendezte.

* * *

A gálocsi rendezvény a hagyományoknak megfelelően a temetőben vette kezdetét. Gecse Endre sírján elhelyezte az emlékezés koszorúit Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Szanyi Béla, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) járási szervezetének ügyvezető alelnöke, Mecseki Zoltán, az ungvári főkonzulátus konzulja, valamint Molnár Sándor, a település polgármestere. A résztvevők visszaemlékeztek a mártír tiszteletesre, akit ártatlanul hurcoltak meg a szovjet hatóságok, majd a községi tanács épületéhez vonultak.

* * *

Nagyszőlősön a Perényi Zsigmond Középiskola falán elhelyezett emléktáblánál – amely a helyi ellenálló csoport tagjainak nevét örökíti meg – méltatták a magyar történelem kiemelkedő eseményét a járás vezetői, az UMDSZ és az UMDP aktivistái. Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke ünnepi beszédében kiemelten szólt a helyi fiataloknak a forradalomban játszott szerepéről. A tanulók Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét szavalták el. A rendezvényen jelen volt Tóth Bálint, az UMDSZ, illetve Albók Ödön, az UMDP járási szervezetének vezetője.

Hírek

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

  • Hagyományos kárpátaljai esküvőt elevenítettek fel Ungváron

    Ungvár napja alkalmából a hagyományos kárpátaljai esküvői szokásokat, népdalokat és táncokat elevenítettek fel a megyeszékhely központjában.

  • A vesszőfonástól a szövésig – nyárbúcsúztató a Nagyberegi Tájházban

    Hogyan lesz a vesszőből használati tárgy, a csuhéból virág, a fonalból szőttes? Ezekre a kérdésekre saját munkájuk közben kaphattak választ azok az iskolások, akik részt vettek a Nagyberegi Tájház nyárzáró foglalkozásain. A szeptember 14–18. között megrendezett Nyári élmények a Nagyberegi Tájházban ...

  • Könyvet olvasni menő – a fiatalok körében is!

    Az Év olvasója verseny eredményhirdetését a Beregszászi Központi Könyvtárban tartották. A rendezvényt Komáromi Andrea gyerekkönyvtáros nyitotta meg, majd Varga Éva igazgató köszöntötte a versenyzőket és a könyvtárosokat. 

Események

Copyright © 2026 KMMI