Komótos mindennapok

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2020. április 13.

Minden kulturális rendezvényt, összejövetelt elhalasztottak vagy lemondtak a vesztegzár miatt. Ez nem csak a művelődés szempontjából sajnálatos, ugyanis sokaknak bevételkiesést is jelent a tiltás.

A 2016-ban alakult Komótos napjai nevéhez hűen telnek. Ha a zenekar tagjai nem állnának több lábon, nagyon szorulna a húr, akarom mondani hurok a karantén idején.

Komótos mindennapok

–  Minden szünetel, sajnos nem lehet táncházakat tartani, összejöveteleket rendezni. Aki csak a muzsikálásból él, elég nehéz helyzetben van – jegyzi meg Szavla Krisztián, az együttes alapítója, aki több éve vőfélyként is tevékenykedik. – A lakodalmakat, aki teheti, másik időpontra teszi, rosszabb esetben lemondja. Semmilyen téren nem egyszerű most. Muzsikálni is csak az hívna, aki meg tudja fizetni, hiszen sem a hangszert sem a húrjait nem adták ingyen, és a tudás sem született velem. Mindent tanulni kell, csak úgy lehetsz jó zenész.

Most viszont van időnk gyakorolni, a népzenészek által a közösségi oldalon elindított kihívásokon is részt veszünk, fejlesztjük magunkat.

Krisztián elmondta, számos tervük meghiúsult a helyzet miatt, táncházak maradtak el, a népzenei mesterképzés csúszik. Szerencsére a zenekar tagjainak van másik állása, amivel foglalkozhat, amíg a fellépések szünetelnek.

– Én egy Call-center ügynökségnél vagyok csapatfőnök, a feleségem bankban dolgozik. A dobronyi Torma-fivéreknek ilyenkor bőven akad munka a ház körül is, emellett az iskolában tanítanak. Az énekesünk, Gerber Andzselika, és a prímásunk, Bíró Szanyi Anikó szintén tanár. Nem bánom, hogy így alakult, legalább többet lehet az ember a szeretteivel. Ez egy kis lelki torna, most mindenki újra felfedezheti a családját.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI