Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2024. április 13.
Volodimir Mikita azon művészek csoportjához tartozik, akiknek a személyéhez kötjük a huszadik századi kárpátaljai festészet jelenségét, hangzott el a Munkácsy Mihály Magyar Házban (MMMH), ahol április 10-én a 93 éves Sevcsenko-, Erdélyi- és Boksay-díjas festőművész, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia akadémikusa, a kárpátaljai festőiskola klasszikusának alkotásaiból nyílt kiállítás.
Az alkalomra érkező vendégeket, a kiállító művészt és családját Pfeifer Anita, az MMMH kulturális menedzsere köszöntötte. A Latorca-parti város legismertebb művészéről, Munkácsy Mihályról elnevezett kulturális intézmény vezetése fontos feladatának tartja, hogy rendszeres bemutatkozási lehetőséget nyújtson vidékünk művészeinek, kezdte köszöntőjét Tarpai József. A kulturális központ alig hároméves megalakulása óta a mostani immáron a 30. kiállítás. Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy ezen a jubileumi tárlaton egy élő legenda előtt tiszteleghetünk, mondta az intézmény igazgatója.
Volodimir Mikita a második világháborút követően korának legnagyobb mestereitől – többek között Erdélyitől, Manajlótól, Kontratovicstól, Boreckijtól – tanulhatott, ám hamar megtalálta a saját hangját, elindult a saját útján, s a fiatal beregrákosi tehetségből művészóriás lett, egy velünk élő klasszikus, akinek a művei már jó ideje elfoglalták kitüntetett helyüket Ukrajna és Közép-Európa művészettörténetében – fogalmazott köszöntőjében Vida László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja, akit, mint megtudtuk, személyes ismeretség köt a művészhez. Volodimir Mikita igazi lokálpatrióta, a művészete elképzelhetetlen Kárpátalja és az itteni sokszínű, soknemzetiségű és multikulturális társadalmi közeg nélkül, de Kárpátalja is elképzelhetetlen Volodimir Mikita művészete nélkül, hangsúlyozta a diplomata. A most kiállító művész maga az élő történelem, aki átélte a 20. század legnagyobb tragédiáit, átélte, hogy szülőföldje többször is egyik államalakulattól a másikhoz került, de Volodimir Mikita mindvégig kárpátaljai maradt. Egészen bámulatos a hagyományokhoz, a népi, paraszti gyökerekhez való ragaszkodása, amely átível egész művészetén. És ugyanolyan elképesztő az a kimeríthetetlen alkotó energia, az a szellemi frissesség, amellyel művészi pályájának legújabb szakaszában is a megújulást, az új kifejezésmódokat keresi, jellemezte a művészt Vida László. Ez a mostani kiállítás is ennek ékes bizonyítéka.
Ezt erősítette meg köszöntőjében többek között Csebikin Andrij festő és grafikusművész, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia elnöke és Kuzma Borisz festő és grafikusművész, az Ukrán Képzőművészek Országos Szövetsége kárpátaljai szervezetének elnöke. Köszöntötte a kiállító művészt Seketa Andrij, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke, Tiscsuk Jevgen, a megyei adminisztráció kulturális osztályának vezetője, Belekánics Mihajlo, a munkácsi vár történelmi múzeumának igazgatója. Végezetül Volodimir Mikita mondott köszönetet a kiállítás szervezőinek.
A megnyitót követően a résztvevők megtekintették a művész több, mint 80 darab, a közönség számára ismert és ismeretlen alkotásait. A kiállítás másfél hónapig tekinthető meg a Munkácsy Mihály Magyar Házban.
Azt tudjuk, hogy május első vasárnapján anyák napja van, de azt már kevesebben, hogy mióta és miért ünnepeljük. Az egyiptomiak szerint náluk kezdődött, a görögök esküsznek Hellászra, de köze van hozzá a húsvétnak és egy amerikai feministának is.
Gróf Esterházy János, a felvidéki magyarság mártír politikusa születésének 125. évfordulója alkalmából dr. Molnár Imre történész Gróf Esterházy János, a keresztény szeretet vértanúja – tragikus élete, ungvári vonatkozások címmel tartott előadást április 26-án Ungváron, majd emléktáblát lepleztek le ...
Május elseje az egyik legsokszínűbb ünnep, amelyben az ősi termékenységi rítusok, a népi hagyományok és a munkásjogokért vívott harcok fonódnak össze. Összefoglalónkban a májusfák és a Gellért-hegyi boszorkányszombatok mellett a majálisok évszázados útját is felidézzük.
Volt idő, amikor a citera hangja természetes része volt a kárpátaljai falvak mindennapjainak. Megszólalt a fonóban, a kukoricafosztáskor, disznótorban, keresztelőn, s gyakran még a lakodalmakban is: egyszerűsége, tiszta csengése és közösségteremtő ereje miatt a népélet egyik legkedvesebb hangszere v...
