Kémiai érdekességek a Bibliában

Írta: VE | Forrás: karpataljalap.net | 2020. január 23.

A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége – a magyar kultúra napjának szentelt rendezvénysorozata keretében – január 20-án különleges tudományos elő­adásra hívta meg az érdeklődőket. A program keretében a kárpátaljai származású dr. Fiser Béla magyar keresztény kutató, a Miskolci Egyetem tudományos munkatársa, a Rákóczi-főiskola óraadó tanára tartott előadást a kémia jelenlétét vizsgálva a Bibliában.

Kémiai érdekességek a Bibliában

Az esemény elején Jakab Eleonóra, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és bemutatta az előadót, aki nagymuzsalyi születésű, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban érettségizett, majd Magyarországon szerzett doktori fokozatot. Ezt követően dr. Fiser Béla előadását két részre osztva beszélt a tudomány és a hit viszonyáról, valamint a kémia jelenlétéről a Bibliában. A tudós szerint lehetséges hinni egyszerre Isten igéjében és az egyenletekben is. Mint mondotta: „A hit definíciója, hogy olyan dolgokat fogadunk el, amiket nem tudunk bizonyítani. Aki hisz valamiben, az meg van győződve arról, hogy az létezik, annak ellenére, hogy nem látta. Tudósként ugyanezzel nézünk szembe. Sokszor elhiszünk olyan mások által leírt következtetéseket, bizonyításokat, amelyeknek kísérleteit nem vittük véghez a gyakorlatban, de elhisszük, hogy létezik. Minden emberben van egyfajta megismerési vágy, van, akiben azzá fajul, hogy a természettudományok útján próbálja ezt kifejteni. A világ megismerésére irányuló tevékenység a tudomány. Isten úgy teremtett minket, hogy szeretnénk megismerni a világot, a világon keresztül pedig őt magát. Az összes ismeret mind egyfelé mutat, hogy egyszer volt valami, egy teremtő erő, amely a semmiből megteremtette az univerzumot” – fogalmazott az előadó a tudomány és hit kapcsolatáról. Tovább folytatva az előadást arról beszélt, hogy a Biblia tele van kémiai hivatkozásokkal. „Sok igeversben vehetjük észre, hogy érdekes kémiai jellegű utalások vannak bennük. A kémia egy olyan tudomány, amely egyszerre alap és alkalmazott tudomány. A kémia jelen van szinte az életünk minden részében. A Bibliában már a Teremtés könyvében megjelenik az, hogy az ember elkezdte alakítani a körülette lévő anyagokat, hogy megkönnyítse az életét” – mondta el a tudós.

Az előadás ötletéről Fiser Béla lapunknak így nyilatkozott: „Az egyetem alatt volt egy olyan szabadon választható kurzus, amely kémiával kapcsolatos tematikájú volt. Akkor volt a Biblia éve az egyetemen, és én úgy éreztem, itt a remek lehetőség, hogy a kurzus során ilyen témát választva beszéljek a fiataloknak a hitről, akik tudósként ezt távolinak érzik maguktól. A témám a Kémia a Bibliában címet kapta. Azt az előadást 2018-ban Kárpátalján is megtartottam, és így hívtak el ide a keresztény értelmiségiek. Azt gondolom, hogy a tudomány és a hit nem zárja ki egymást, hanem a kettő együtt tud szimbiózisban működni.”

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI