Táncol, hegedül, tanul, versenyre készíti a gyerekeket. Két munkahely között ingázik, de sosem látszik rajta a fáradtság. A mezőgecsei néptáncoktatóval, Botos Boglárkával beszélgettünk.
̶ Mesélj kicsit arról, hogyan kerültél a néptánc bűvkörébe?
̶ Mezőgecsében születtem, és ott jártam iskolába. A néptánc és a népzene körül forgott az egész gyerekkorom és életem. Úgymond beleszülettem ezekbe a hagyományokba, mivel nagymamám a helyi művelődési háznak volt a vezetője, anyukám pedig mai napig vezeti az intézményt. Kisebb koromban még nem táncoltam, de mindig utaztam az idősebb táncosokkal. Amikor már nagyobb lettem, én is elkezdtem a helyi együttesben táncolni. Rengeteget utaztunk Magyarországra. Volt olyan nyár, hogy 40-45 fellépésünk volt.
̶ A tánc mellett zenével is foglalkozol. Erről mit lehet tudni?
̶ Nagyon szerettem volna mindig hangszeren játszani, de kezdetben nem volt rá lehetőségem. Még 5 éves koromban eldöntöttem, hogy gitározni fogok, de akkor sem Mezőgecsében, sem pedig Beregszászban nem volt gitároktató. Később elkezdtem zongorázni, de nem jöttem ki az oktatóval, így sok évet vesztegettem. Végül Beregszászban kezdtem el hegedülni tanulni a zeneiskolában. Nehéz volt, mert a hegedűoktatás a zeneiskolai körülmények között kilenc év, én pedig a hetedik osztályban kezdtem. Három év alatt kellett bepótolni azt, amit más 9 év alatt tanult meg, de végül sikerült. Nagyon sokat gondolkodtam kilencedik osztályban, hova is kellene menni továbbtanulni. Az Ungvári Művészeti és Közművelődési Koledzsben szereztem meg az ifjú szakember képesítésemet, majd pedig az alapdiplomámat is klasszikus hegedű szakon. Most pedig mesterképzésen tanulok.
̶ Voltak-e más terveid a népzenén kívül?
̶ A matematikatanárom nagyon szerette volna, ha alkalmazott matematikát választok és a beregszászi főiskola felsőfokú szakképzési intézetében tanulok tovább, de én ezt nem éreztem a saját utamnak. Gondolkoztam Nyíregyházán, a művészeti szakgimnáziumon is. A földrajzot is szerettem, a testvérem mindenáron szerette volna, ha turizmus szakot választok, nekem pedig megfordult a fejemben, hogy jogot is tanulnék. Kisebb koromban nagyon szerettem verseket írni, van, hogy most is akadnak gondolataim, amiket papírra vetek. Sok verset írtam régen, és színdarabokat iskolai fellépésekre. Egy időben elnöke is voltam a diákönkormányzatnak, ezért a magyar nyelv és irodalom szakon is gondolkodtam. Sok ilyen kisebb fellángolásom volt. Végül a zeneművészetnél maradtam.
̶ Hogyan kezdtél el dolgozni az ungvári magyar iskolában?
̶ Az egyik jelenlegi kollégámmal, Perduk Ica nénivel ismertük egymást, ő a férjével sok helyen megfordult, mivel néhány éve elindítottak egy módszertani képzést néptáncoktatóknak. Ő keresett fel később ezzel az állásajánlattal. Nekem akkoriban inkább a nővérem járt ilyen helyekre, mert ő mesterszakos néptáncos, én csak elkísértem ezekre az alkalmakra. Ungváron abban az időben Petőfi-programosok oktatták a néptáncot, de miután megszűnt ez a program Kárpátalján, felajánlották nekem, hogy egy félévre vállaljam el Ungváron a néptánc oktatását. A fél évből pedig már négy lett. Azóta ott vagyok.
̶ Milyen eredményeket érsz el a hivatásodban?
̶ Gyakran részt veszünk magyarországi fellépéseken, versenyeken. Többször jelen voltunk a „Szól a fülemüle!” Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutatón. Az első ilyen versenyen még táncosként indultam az otthoni együttessel. Aztán szólista hegedűsként vettem részt, ahol harmadik helyezett lettem. Két-három éven belül pedig már az otthoni, mezőgecsei táncos gyerekeket készítettem fel és vittem a megmérettetésre. Egy éve az ungváriakkal megyünk a tehetségkutatóra. A kisebb csoportom, a Cseprente már kétszer elhozta az első helyet. 2022-ben Csizmadia Márk a saját kategóriájában első helyezést ért el. A huszonhármas évben már több szóló táncossal is indultunk. Kocsányi Dániel negyedik osztályos tanítványom harmadik lett, neki ez volt az első táncversenye. Márk pedig ebben az évben másodikként végzett. Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület különdíját az összes néptáncegyüttes közül a legutóbbi versenyen a Cseprente kapta. Engem pedig mint felkészítő tanárt jutalmaztak különdíjban. Nagyon örültünk ezeknek az elismeréseknek. Egy hegedűs tanítványom is részt vett a versenyen, így folyamatosan ingáztam a táncosok és a zenészek között, de végül is megérte.
̶ Hogyan zajlanak a mindennapjaid?
̶ Minden reggelem kávéval indul. Hétfőn az egyetemen kezdem a napomat, majd délután Palágykomorócra megyek hegedűt oktatni a Tulipán Tanodába. Estére visszaérek Ungvárra, igyekszem gyakorolni a hegedűn. Kedden az Ungvári Dayka Gábor Líceumban vannak táncszakköreim kilenctől négyig. Először a kisebbekkel kezdünk. Első-második osztályban ez kötelező szakkör, majd harmadik osztályban a gyerek eldönti, hogy szeretne-e ezzel tovább foglalkozni. Szerdán ismét az egyetemen vagyok, majd csütörtökön visszatérek az iskolába. Pénteken megint az egyetemen kezdek, majd indulhat a hegedűoktatás Palágykomorócon. Hétvégente többször táncversenyek vannak, vagy pótolom az elmaradt gyakorlásaimat. Gyakran becsúszik egy-egy táncház vagy szüreti, farsangi bál szervezése, és akkor kicsit felfordul a hetem. Ezen kívül az egyetemen is készülünk fellépésekre, koncertekre, kutatómunkát végzünk zenéből.
̶ Mik a terveid a jövőt illetően?
̶ Ezt a kérdést mostanában nagyon sokan felteszik, és senkinek sem tudok semmi konkrétumot mondani. Igazából régen mindig mindent megterveztem előre, de most már ezt nem teszem. Nem tudom, mi lesz a későbbiekben, de a népzenét és a táncot nem akarom félbehagyni. Én is, és a gyerekek is szeretik, gyakran visszatérnek táncházra azok is, akik már egyetemen tanulnak, vagy a tanulás mellett folytatják a táncot más városban. Sajnos a háború miatt sok helyre nem tudunk eljutni, és nincs állandó férfi táncpartnerem se, így nehezebb a fiúknak megtanítani a mozdulatokat. De így is jó eredményeket érünk el. Akárhogy is lesz, a művészetet nem tudnám otthagyni. Legyen az ének, zene, tánc – ebbe születtem.
